Pünkösdi Zenei Misszió | PZM

A Zenei Misszió a Magyar Pünkösdi Egyház misszióága, melynek dicsőítő csapata olyan fiatalokból áll, akiknek életében Isten imádása és a zene nagyon fontos helyet tölt be. A hétköznapokban más és más munkát végeznek, különböző habitussal rendelkeznek, azonban az Úr iránti szeretet és ennek a zenén keresztüli kifejezése összeköti őket. Céljuk, hogy minél több fiatal tapasztalja meg Isten és a zene életet átformáló erejét.

A Közösség gyülekezeteivel, pásztoraival és dicsőítésvezetőivel együttműködve támogatni szeretnénk Egyházunk dicsőítőit hanganyagok, képzések és személyes mentorálásokon keresztül. Hosszútávú terveink között szerepel dalfordító és szövegíró műhely elindítása, szimfonikus zenekar és gyermekkórus megalakítása.

Nyitott próbák:
Rendszeresen szeretnénk nyitott próbákat tartani, melyeken szívesen látjuk a Közösségünk tagjait, kiemelten a dicsőítésben résztvevőket. Ezeken az alkalmakon szeretnénk lehetőséget adni a dicsőítésben szerzett tapasztalatok megosztására. Az alkalmakra a zeneimisszio@punkosdi.hu címen lehet jelentkezni.

Dicsőítők konferenciája:
Terveink között szerepel egynapos konferenciák, találkozók indítása is, tapasztalt dicsőítésvezetők bevonásával, ahol az érdeklődők tanítást hallhatnak többek között az imádat szellemi hátteréről vagy a dicsőítésvezetés alapjairól.

Mentorálás:
Szívesen vesszük a helyi gyülekezetek dicsőítő csoportjainak megkeresését is. Az énekeseink, zenészeink és technikusaink készségesen állnak a csapatok rendelkezésére és segítik őket személyes találkozókon vagy a nyitott próbáinkon.

Misszióvezető:
Gurzó János

2020