Beszámolók

A Magyar Evangéliumi Szövetség - Aliansz elnöksége és választmánya 2013. február 25-26 között kétnapos kihelyezett tanácskozást tartott az evangélikusok Piliscsabán található Bétel Konferenciai Központjában.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 2012. december 4-én 15 órakor tartotta nyílt Taggyűlését, melyre a MEÖT székhelyén (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.) került sor.

Közösségünk 2012. október 31-én ünnepelte szeretetotthona fennállásának 25. évfordulóját Bodrogon, a Menedék-telephelyen.

A roma missziói konzultációs fórum 2012. november 12-én, hétfőn 10 órától-14 óráig tartott, a református, evangélikus, baptista, pünkösdi, metodista egyházak, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Egyházi Kapcsolatok és Együttműködési Főosztálya (EKEF) részvételével. A nap fő gondolata: Boldogok akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Mt 5,4)

Ebben az évben Vác adott otthont a reformáció hónapja rendezvénysorozatán belül a missziói napnak.

Szeptember 26. és október 3. között újra vendégünk volt Jean Michel Pannier evangelista. A négy gyermekes édesapa – akinek nyolc unokáj is van –, egykori hippi most főleg a középiskolás korosztállyal találkozott.

A Pünkösdi Teológiai Főiskola 2012. szeptember 8-án 13:30-kor tartotta új tanévének ünnepélyes megnyitóját.

A Pünkösdi Teológiai Főiskola június 23-án tartotta ünnepélyes tanévzáró, diploma átadó istentiszteletét. A főiskolai alapképzés 15 végzőse mellett az első pasztorálpszichológiai szakirányú csoport hallgatói közül is 5 fő kaphatott diplomát, pasztorálpszichológiai szakreferens végzettséggel.

2012. május 28-án egyházunk országos pünkösdi konferenciát tartott. Délelőtt és délután is Samuel Peterschmitt francia lelkipásztor, a mulhouse-i Porte Ouverte gyülekezet vezetője szólta Isten igéjét a közel 1000 fős testvéri közösségnek.
A nagy igényre való tekintettel tesszük közzé mind a két prédikáció hanganyagát.

2012. május 22-29. között az Ifjúság és Családépítő Szolgálat meghívásának eleget téve Magyarországra látogatott Jean Michel Pannier és felesége, Daniella. Az egykori hippi Soltvadkerten, Isaszegen, Kiskőrösön, Dunaújvárosban és Kecelen diákok és felnőttek előtt beszélt egykori és mai életéről, szolgálatáról.

Tartalom átvétel