Gyülekezeti hírek

Az MPE Örkényi gyülekezete 2012.június 13-án Tiszaburán (többségében roma lakosságú település) evangelizációs alkalmat tartott.

Baseballozással, túrázással és közös játékkal telt a hét a Gyermek Sziget Napközis Táborban, ahol több mint ötven kisgyerek szórakozott együtt.

2012. június 16-17-én két napos hitmélyítő alkalom keretében Németországból érkezett testvéreink szolgáltak az MPE Zalaegerszegi Gyülekezetében. Az együttlét keretei között június 16-án bemerítési ünnepséget is tartottunk a Zalaegerszegtől 10 km-re, gyönyörű, Alpok-aljai környezetben fekvő Egervár-Lakihegyen.

A Békéscsabai Teljes Evangéliumi Gyülekezetben idei mottója: „Mindent a közösség épülésére és semmit a rombolására!”. Ennek jegyében június első vasárnapján gyülekezeti napot tartottunk, melynek koronája a délutáni istentisztelet keretében megtartott bemerítési ünnepség volt. Bízunk az Úrban, hogy a bemerített testvérek állhatatosságukkal és hűségükkel fogják dicsőíteni a mi Urunk Jézus Krisztust.

2012. június 10-én, az MPE Ózdi Gyülekezetében bemerítésre került sor. Öten öltöztek fehér ruhába, bizonyságot téve megtérésükről, újjászületésükről.

Május 27-én örömünnep volt a Kiskőrösi Pünkösdi Gyülekezetben. Négy megtért, újjászületett személy bemerítésére került sor, akik vallást tettek arról a Krisztusról, aki csodát tett az életükben.

 A Kokilla Prec Kft. (www.kosher-shop.hu) és a Magyar Pünkösdi Egyház Isaszegi Gyülekezete (www.epk-isaszeg.hu) 2012. május 13-án, vasárnap délután a Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola aulájában tartotta meg – immár hagyományosnak mondható – rendezvényét „Együtt Izraelért” címmel.

 2012 májusának harmadik hetében Gyülekezetünk önkéntesei Kadarkútra látogattak. Szerettünk volna segíteni a szomorú sorsa jutott kastély helyreállításában.

2012. május 20-án, vasárnap, 10 órától az MR1 Kossuth Rádió élőben közvetíti a Magyar Pünkösdi Egyház Ózdi Gyülekezetének istentiszteletét. A közvetítés 11 óráig tart. A következő linken élőben az interneten is hallgatható lesz a műsor (csak az adott napon és időpontban működik a link): www.mr1-kossuth.hu (play gombra kattintva)

 

Tartalom átvétel