Hírek a nagyvilágból

A szokásunknak megfelelően június utolsó hetében idén is megrendezésre kerül az ökumenikus missziói-lelkészi konferencia Révfülöpön.

„Egyetlen csepp segítség végtelen lehetőséget teremt” címmel közös 1%-os kampányfilmet készítettek a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagegyházai – a bizottsági munkában egyházunkat Cartoletti Norbert képviselte.

Mások mellett a The Sign együttesnek, Fóris Ritának, a Magidomnak és Kübler Dánielnek ítélték oda idén a Szikra-díjat, míg Győri János Sámuel életműdíjban részesült. A keresztény könnyűzenei elismeréseket a Várkert Bazárban adták át.

Március 1-jén, pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, melynek gyökerei a 19. századig nyúlnak vissza.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Elnökségének sajtóközleménye a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása kapcsán.

Kilenc amerikai iskolakörzettel kezdeményezett együttműködést a Sátán Temploma nevű szervezet azzal a nem titkolt céllal, hogy sátánista jellegű iskolai szakkört szervezzen diákoknak.

Drónokat küldene az Iszlám Állam által ellenőrzött iraki területek fölé a Livets Ord (Élet Világa) nevű svéd egyház. A céljuk az, hogy kereszténység üzeneteivel adjanak reményt a terrorszervezet uralma alatt élő embereknek.

A jeruzsálemi intézet igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy azonnal kezdetét vehesse a papi szolgálat, amint felépül a Harmadik Templom.

Ahogy a terror és a kilátástalanság egyre jobban szorítja a Földet, Billy Graham krízishelyzetre specializálódott csapata tanácsokkal látják el a keresztényeket – és minden érdeklődőt - arról: hogyan boldoguljanak.

In God We Trust – Az Egyesült Államok máig kulturális örökségként hordozza a mondatot, amely idén 60 éve az ország hivatalos mottója. Ahány amerikai a közös hangot találja meg benne, ugyanannyi számára a múlt naiv örökségét idézi.

Tartalom átvétel