Téli ifjúsági tábor Debrecenben

Megint egy új év kezdődött, az időt nem lehet megállítani. Ezzel nem is próbálkozunk, viszont igyekszünk azt jól felhasználni. Pál azt írta, hogy az alkalmakat áron is vegyük meg, mert a napok gonoszak. Az idő visszafordíthatatlanságával szemben csak a megragadott lehetőséggel lehet harcolni. Nem hagyjuk, hogy csak elteljen felettünk az élet, hanem isteni bölcsességgel akarunk élni!

Hálásak vagyunk a mögöttünk lévő évért, egész évben visszaigazolva éreztük az Úrtól, hogy a "NÉGYSZEMKÖZT ISTENNEL - Menj be és zárkózzál be!" alaptéma fontos igazságokra irányította rá sokunk figyelmét.

Idén, kapcsolódva ehhez, egy olyan témát szeretnénk alaposabban kifejteni, amely a következő szóban foglalható össze: ÉNBENNEM.

A János ev. 15 első 7 versében 6-szor fordul elő az ÉNBENNEM kifejezés. Jézusban maradva, Őbenne élve, Belőle táplálkozva, Általa munkálkodva, Vele járva tudunk csak gyümölcsöző életet élni. Egy Jézusra fókuszáló, krisztocentrikus üzenettel fogunk idén megszólítani téged, hangsúlyozva annak gyakorlati megnyilvánulásait a hívő életében. Fennáll a veszély, hogy a hívő életében visszarendeződés történhet, és az, aki Jézusból élt hívő élete kezdetén, újra magából kezd élni, saját erőforrásira támaszkodva. Pedig Nála nélkül semmit sem tehetünk, ami Isten Országa számára értékes. Benne maradni - nagy kihívás a mai világban. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani Isten Igéje által.

Ebben a szellemben szervezzük az év első megmozdulását, melyre hívunk Benneteket:

Téli Ifjúsági Konferencia, Debrecen
Élet Gyülekezet
2013. február 14-16.

További információ és regisztráció a www.ifjusagimisszio.hu oldalon.