November 26-án 10 órai kezdettel, Hajdúsámsonban – a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aulájában – egész napos Pünkösdi Gyülekezetek Találkozóját szervezünk.
Az alkalmon Pintér Imre, valamint Városi Ferenc testvérek fognak szolgálni.

A 24. Pünkösdi Világkonferencián Sao Pauloban egyházunk elnökét Pataky Albertet a Pentecostal World Fellowship pünkösdi világszervezet vezető testületébe választották.

A sülysápi pünkösdi gyülekezet két ünnepi istentisztelettel búcsúztatta a nyarat.

Inotán örömteli eseménnyel vette kezdetét az ősz, ugyanis szeptember első vasárnapján – a meghívott vendégek és a helyi gyülekezet tagjai előtt – beiktatták lelkipásztori szolgálatába Gurzó Jánost.

A Király Lányai Női Misszió ez évben is megrendezi országos konferenciáját, melynek vendég előadója Sharon Bixler.

Sok szeretettel köszöntünk benneteket Kamerunból. Hálásak vagyunk értetek és azért, hogy kitartóan támogattok bennünket a szolgálatban.

Idén is megszervezik a reformáció emléknapjához kapcsolódó ünnepi rendezvényeket.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Elnöksége arra buzdítja a tagegyházak gyülekezeteit, hogy imádkozzanak magyar hazánk és Európa keresztyénségének megmaradásáért és megújulásáért.

Ismerj meg! Ismerkedj!? címmel rendezett konferenciát augusztus 22-25. között a MEÖT Női Missziós Bizottság.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagegyházai és tagszervezetei, valamint a magunk nevében tiszteletteljes szeretettel mellékeljük államalapításunk és ezer éves történelmünk ünneplésének részeként megrendezésre kerülő ökumenikus-hálaadó istentiszteletünkre szóló meghívónkat.

Tartalom átvétel