Országos Imacsoport Hálózat

Az OIH 1994 tavaszán jött létre az Evangéliumi Pünkösdi Közösség (EPK) keretein belül. A hálózat földrajzilag fedi be az országot. Jelenleg több mint száz csoport tartozik az OIH–hoz, több mint ötven településen. A csoportoknak állandó vezetője van, melyek 5-9 főből állnak. Rendszeresen imádkoznak az állandó és az aktuális imatémákért. Az indulás után néhány évvel más felekezetek és gyülekezetek csoportjai is bekapcsolódtak a hálózatba, így az felekezetközivé vált. Az OIH Regionális Imatalálkozókat, Imatábort, Szemináriumot, és különböző imatalálkozókat szervez. Negyedévente hírlevelet bocsát ki, melyben az aktuális információkat osztja meg a közbenjárókkal. Sürgős szükség esetén telefonos imaláncot hozunk, de a hangsúly egyre inkább a honlapra tevődik át. Itt az Aktuális imatémák címszó alá tesszük be a hozzánk érkező különböző imakéréseket. Jó kapcsolatokat ápolunk a határokon túli történelmi magyar területek hívő közösségeivel is. Vannak imacsoportjaink az ottani gyülekezetekből is. Az OIH együttműködik a Magyarországon működő más imaképződményekkel, és nyitott új kapcsolatok felvételére is.

Célunk

  • Erősödjön fel és állandósuljon a közbenjáró imádság népünkért, a magyar nemzetért!
  • Bontakozzon ki felekezetközi imamozgalom a magyar ébredésért, a társadalom átalakulásáért, erkölcsi megújulásáért!
  • A földrajzilag egyre több helyen létrejövő csoportok feszítsenek ki egy sűrű szellemi védőhálót Magyarország felett!
  • Szellemi harc által legyenek lerombolva a sátáni erősségek, és épüljenek fel Isten Oltárai azok helyén!
  • Erősödjön a helyi gyülekezetek imaélete és belső kohéziója!

Vezetői team

 Az OIH szolgálatát egy vezetői csoport koordinálja, támaszkodva a helyi imacsoport vezetőkre. A hálózat bázisgyülekezete a Keceli Pünkösdi Gyülekezet, mely az erkölcsi támogatás mellett, több OIH rendezvénynek is helyt ad rendszeresen.

Misszióág vezető: Nyeste Ferenc
Tel.: 53/320-256, 70/379-3333
Web: www.oih.hu
E-mail: oih@epk.hu


 

Hírek: 
2017-04-19 08:14
Simone M. Leslie nemzetközi előadó, könyvszerző, egy globális áttörést hozó mozgalom elindítója, két gyermek édesanyja. A Róma 12,2 „hogyan”-ját magyarázza: „Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával.”...
2015-09-23 07:19
Az egészséges, élhető élet címmel szervez konferenciát A Király Lányai Női Misszió. A konferencia előadója Melinda Henderson lesz. A három gyermekes édesanya férjével, Larry-vel, Bécsben él, ahol lelkipásztorként szolgálnak. Két egyetemet működtetnek...
2015-02-25 07:39
A Király Lányai Női Misszió 2015-ben is megszervezi regionális konferenciáit. Az első regionális konferencia a közép-magyarországi egyházkerületben kerül megrendezésre március 7-én, 15 és 18 óra között. Helyszín: Budapest, IX. Toronyház utca 3/b. Jelentkez...
2014-07-28 15:06
„Ő felülmúlja minden álmom” címmel szervezi soron következő konferenciáját az MPE női missziója. Ha szeretnél el jönni a Női Konferenciára, légy szíves töltsd ki a Jelentkezési lapot, amit az alábbi linkre kattintva érhetsz el: Jelentkezési lap Ha sikeresen kit...
2014-03-13 14:37
A 2014-es esztendőben az MPE Női Missziója hat helyszínen szervez regionális női konferenciát. Az alkalmak helyszíne és időpontja a következő: 2014. március 15. Békés, 15 óra, Szarvasi út 15. 2014. március 22. Kiskőrös, 16 óra, MPE Gyülekezet 2014. március 29. Pécs, 15.30, MPE...
2013-09-07 07:26
Közeledik az őszi Országos Női Konferencia! Tedd szabaddá te is magad erre az időpontra, gyere el, és hozd magaddal barátnőid! Várunk szeretettel! Mottó: Talán e mostani időért születtél? (Eszt 4,14) Időpont: 2013. október 5., szombat, 10-17 óra Vendég: Anne Christiansen Helyszín:...
2013-03-21 09:11
  Kedves Hölgyek! Szeretettel hívunk Tavaszi Regionális Női Konferenciánkra. Vendégünk Lynn Crow és Maria E.Galindo Benavides. Lynn férjével 43 éve él Mexikóban misszionáriusként. Erőteljes szolgálatot végez a nők körében, a „Woman to Woman” női magazin...
2012-03-24 08:36
Kedves Pásztorfeleségek! Szeretettel hívunk benneteket a Fortuna Szálloda- és Étteremhajó fedélzetére egy ebéddel egybekötött Tavaszi Találkozóra. Kedves Pásztorfeleségek! Szeretettel hívunk benneteket a Fortuna Szálloda- és Étteremhajó fedélzet...