2024. november 10-én ünnepi istentiszteletet tartottak a Magyar Pünkösdi Egyház Paksi Gyülekezetében, mely során a gyülekezet fennállásának 80. évfordulójára emlékeztek.

Az alkalom elején D. Nagy Tamás, a gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a jelenlévőket, majd a 90. Zsoltárból olvasta Isten igéjét: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. Ki tudja milyen erős haragod, és milyen félelmetes felháborodásod? Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,10-12)

Az igei szolgálatot Kovács P. Zoltán, a kolozsvári Ekklesia Gyülekezet lelkipásztora végezte. Az alapigét a Királyok második könyvéből olvasta: „A kincstárnok ezt monda nekik: Mondjátok meg Ezékiásnak, hogy ezt üzeni a nagy király, Asszíria királya: Miféle elbizakodottság ez? Miben bízol? Azt hiszed, hogy ész és erő nélkül, üres szavakkal is lehet csatát nyerni? Kiben bíztál, hogy föllázadtál ellenem? Talán Egyiptomnak, ennek a törött nádszálnak a támogatásában bíztál? Aki erre támaszkodik, annak belemegy a tenyerébe, és átszúrja azt. Így járnak Egyiptom királyával, a fáraóval mindazok, akik benne bíznak. Vagy ezt mondjátok nekem: Istenünkben, az Úrban bízunk?! De hiszen az ő áldozóhalmait és oltárait szüntette meg Ezékiás! Júdának és Jeruzsálemnek pedig megparancsolta: Csak ez előtt az oltár előtt borulhattok le, itt, Jeruzsálemben! … Talán az Úr tudta nélkül vonultam fel ez ellen a hely ellen, hogy elpusztítsam? Az Úr parancsolta nekem, hogy vonuljak fel ez ellen az ország ellen, és pusztítsam el! … Amikor
Ezékiás király emberei megérkeztek Ézsaiáshoz, így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az Úr: Ne ijedj meg azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel az asszír király emberei káromoltak engem. Íme, én olyan lelket adok bele, hogy hírt hallva visszatérjen országába; saját országában pedig kard által ejtem el.” (2Kir 18,19 – 19,7)

A hírhedt asszír hadsereg Jeruzsálem ostromára készült, de előtte próbálták rávenni a lakókat arra, hogy feladják a várost. Igyekeztek elhitetni velük, hogy nem számíthatnak Isten segítségére – ő nem fogja tudni megmenteni őket.

A nagy hatalmak nem ismernek el semmit és senkit maguk fölött, így az Istenbe vetett bizalom sem lehet életképes alternatíva számukra. A környező népek istenei sem tudták megmenteni a környező népeket, így nem értették, hogy miben lehetne más Jeruzsálem Istene.

Isten azonban különbözik minden más istentől, így nekünk is – akik benne hiszünk, különböznünk kell minden más embertől.

Jeruzsálem elöljárói arra kérték a kincstárnokot, hogy arámul beszéljen, hogy a lakók ne érthessék a félelemkeltés szavait. Az ellenség azonban mindig a tömegek nyelvén akar szólni, kizárva ezzel a valós megegyezés lehetőségét. A cél a pánikkeltés, nem a megegyezés.

Sokszor nagyobb figyelemmel kísérjük azt, ami a környezetünkben zajlik, mint azt, hogy mi Isten elképzelése, Isten ígérete.

A várfalon kívül nem hisznek Isten szavában, de a falakon belül ne vonjuk kétségbe az ő erejét! Ne féljünk a birodalom fenyegetésétől és ne ijedjünk meg a birodalom istenkáromlásától!

A falakon kívül nincs értelme a bűnök miatti bánkódásnak, a gyásznak, a sírásnak. A falakon kívül dicsőséget, csillogást kell felmutatni. Viszont a nép bűnbánata – ami a falakon belül történt, mégis kihatott a birodalomra. Ami a gyülekezet falain belül történik, ki kell, hogy hasson a városra is.

A falakon belül máshogy kell viselkednünk, mint a falakon kívül lévő emberek. Ne akarjunk együtt örülni a világgal, mert nekünk egy sokkal jobb ígéretünk van!

„Ezt az igét kapta látomásban Ézsaiás, Ámóc fia Júdáról és Jeruzsálemről: Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr házának hegye a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlik majd hozzá valamennyi nép. Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” (Ézs 2,1-4)

Számunkra is kiemelkedik a Sion hegye vagy a tömegekkel együtt mi is elfordítjuk a tekintetünket más hegyekre? Fontos, hogy úgy éljünk, hogy el tudjuk mondani a következőt: „Az én életemben, a családomban, a gyülekezetemben minden hegynél magasabbra emelkedik a Sion hegye.”

Ne ijedjünk meg attól, ami van, sem attól, ami jön, hanem ragaszkodjunk Isten kijelentéséhez – az kimagaslik a halmok közül!

Az igehirdetés után megemlékeztek a gyülekezet fennállásának 80. évfordulójáról, melynek során régi képsorok vetítésével tekintettek vissza az eddig megtett útra. Az alábbiakban Korvin Hedvig visszaemlékezését olvashatjátok:

„Korvin Henrik szabómester az 1920-30-as években a II. világháború kitöréséig, kerékpáron bibliaárusként járta a vidéket. Miután ez a szolgálati lehetőség megszűnt, 1940-ben családjával Paksra költözött, és az ő munkája nyomán jött létre a gyülekezet. Bizonyságtételére egy evangélikus házi csoportban szellemi megújulás indult el. Az ott összegyűlt emberek Isten erejének olyan kiáradását tapasztalták meg, mely nyomán többen újjászülettek, beteltek Szentlélekkel, némelyek szabadulást éltek át. Ebből a csoportból alakult ki később a gyülekezet 1944-ben.

Rövidesen egy letartóztatási hullám érte a friss megtérteket, az akkoriban kiadott gyülekezési tilalom kapcsán. Több napra bezárták, vallatták, és megfenyegették őket. Ez megrostálta a kialakuló közösséget. Akik hitükben „túlélték” ezt a próbatételt, azokból szerveződött meg pár hónappal később a ma is élő közösség. Néhány év után Korvin Henrik fia, János (aki jelenleg 101-ik életévében jár) vette át a pásztorlás feladatát – évtizedekre. Későbbi lelkipásztorok voltak: Durkó Albert, Szentesi Zoltán, jelenleg D Nagy Tamás.

Az évek során több épület eladást-vásárlást is megvalósított a gyülekezet. Idén 10 éve már, hogy egy „second hand” jellegű boltot üzemeltetünk, amelyet áldásként élnek meg a kistérségben lakók. Jelenleg egy épületkomplexum felújításában vagyunk, melyben helyet kap az imaterem, iroda, egyéb közösségi helyiségek, szolgálati lakás, és az üzlet eladótere, raktára is. Célunk, hogy ne csak a fizikai ház, hanem a szellemi ház is épüljön, ahol még sok ember üdvösséget és lelki otthont talál.”

Az ünnepi istentisztelet közös ebéddel zárult, mely során volt lehetőség a közösségépítésre is.