Megalakulás

A Magyar Pünkösdi Egyház első imaháza 1923-ban, a Somogy megyei Darányban épült. Itt, a Clevelandből hazatért Szalai József és felesége, Lídia, a rokonaiknak és a barátaiknak beszéltek a Szentlelket adományozó Isten megtérésre hívó evangéliumáról, amelyet Amerikában ismertek meg. Ennek a munkának nyomán épült a pünkösdi közösség első imaháza.

2023 – Az első imaház

Ünnepi istentisztelettel, emléktábla és emlékkő avatásával emlékeztünk 2023. október 28-án a Somogy vármegyei Darányban arról, hogy száz évvel ezelőtt adták át az első pünkösdi imaház épületét Magyarországon. Az imaház a Clevelandből hazatért Szalai József és felesége, Lídia munkájának nyomán épült, akik a rokonaiknak és a barátaiknak beszéltek a Szentlelket adományozó Istenről. Az imaház ma is a helyi pünkösdi gyülekezet otthona.

Az ünnepség során először emléktáblát leplezett le Pataky Albert, Szalai József és Lídia unokája, korábbi elnök testvér az imaház falán, majd Földesi Tamás elnök testvér és Villányi László, Darány polgármestere emlékkövet avatott a falu főterén más egyházak képviselőinek jelenlétében. Ezt követően jubileumi istentiszteletet tartottunk több mint száz résztvevővel a helyi művelődési házban.

Ez volt az első állomása a Pünkösdi100 többéves centenáriumi programsorozatának.

Beszámoló és fotók: https://punkosdi.hu/jubileumi-istentisztelet-darany-2023/

2024 – Fókuszban: nemzetközi kapcsolatok

2024. május 20-án, az Országos Pünkösdi Konferencia délelőttjén a Pünkösdi100 ünnepségsorozatba illeszkedően közösen tekintettünk vissza a múltra az Assemblies of God (AoG) képviselőivel. Pataky Albert egyháztörténeti főmunkatárs arról beszélt, hogy az AoG megalapítása az 1900-as évek elején, alapelvei, illetve a kansasi és Los Angeles-i ébredéseket átélő, és onnan hazatérő magyarok, közülük elsőként a Szalai házaspár, nagyon nagy hatással voltak a magyarországi pünkösdi mozgalomra. Az első AoG misszionáriusok, Paul és Jocelyn Gracza, a rendszerváltáskor, 35 évvel ezelőtt érkeztek Magyarországra.

Földesi Tamás elnök oklevelet adott át a misszionáriusoknak, amelyben megköszönte az AoG elmúlt százéves munkáját, és megkérte Paul Graczát, hogy juttassa azt el Springfield-be, az AoG amerikai vezetésének.

Emellett a Pünkösdi100 programsorozathoz kapcsolódóan megújult kiadásban jelent meg a Száz éve Magyarországon – A magyarországi pünkösdi mozgalom rövid története című könyv a Magyar Pünkösdi Egyház és a Pünkösdi Teológiai Főiskola közös kiadásában, mellyel célunk, hogy közelebb hozzuk a múltat a ma emberéhez.

A kötet megrendelhető a Pünkösdi Teológiai Főiskola honlapján: https://ptf.hu/termek/szaz-eve-magyarorszagon/

2025 – Fókuszban: az imádság

A magyarországi pünkösdi mozgalom kezdeti időszakában a hívőket és a gyülekezeteket is a buzgó és kitartó imádság jellemezte. A mozgalom elindítói, a Szalai házaspár, az Egyesült Államokból hazatérve magukkal hozták a teljes szívből és lélekből jövő imádkozás tapasztalatait és áldásait, melyet igyekeztek továbbadni az első imaház tagjainak is. Ez a buzgó imádság különböztette meg a pünkösdieket minden más addig ismert egyház híveitől és gyülekezeteitől.

Ennek emlékére a Pünkösdi100 programsorozat részeként 2025-öt az Imádság évének nyilvánítottuk, amely egyben a 2025-ös évre szóló Bibliaolvasó naptár éves témája is lett. Célunk az volt, hogy ebben az évben minél több eseményünk során, illetve az elhangzott igehirdetésekben is hangsúlyosan megjelenjen az imádság és a Szent Szellemmel való közösség fontossága, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy az imádkozás ma is ugyanolyan erővel bír, mint ahogy azt elődeink életében megtapasztaltuk.

Ehhez kapcsolódóan Lélek a lelkigondozásban címmel négy részes konferenciasorozatot szervezett a Pünkösdi Teológiai Főiskola. Az előadások olyan témákat dolgoztak fel, mint: Gyógyító közösség: A csoportos lelkigondozás gyümölcsei; A Szentlélek munkája a lelkigondozásban – a lelkipásztor szemszögéből; Művészetterápia, bibliodráma, érzelmi fókuszú terápia: hol a helyük a lelkigondozásban?; valamint a Szentlélek ajándékai a pünkösdi lelkigondozás történetében.

2026 – Fókuszban: gyülekezetplántálás

A jubileumi sorozat egyik célkitűzése kezdetektől az volt, hogy a múltat kössük össze a jövővel. A kezdeti évtizedek egyházépítési folyamatában természetszerűleg nagy szerepe volt gyülekezetek születésének. Újabb és újabb falvakban, városokban indultak főleg házaknál gyülekezetek, imacsoportok. Egy-egy gyógyulási bizonyság nyomán hamar felébredt másokban is a hit, s az így megtértek gyülekezeti közösségeket hoztak létre. Most, amikor már országszerte rendelkezünk gyülekezetekkel, nem szeretnénk elveszíteni azt a képességünket, hogy újakat is plántáljunk új helyeken. Hisszük, hogy az új gyülekezetek új családokat, új emberi közösségeket szólítanak meg. Hisszük, hogy vannak erős gyülekezeteink, amelyek anyagyülekezetté válva leánygyülekezeteket tudnak alapítani. Ebben az évben erre helyezzük a hangsúlyt.

2027 – Fókuszban: krisztusvárás

A pünkösdi mozgalom már a kezdeteknél felismerhető jegyeket hordott magán. A sürgető érzés, hogy lelkeket mentsünk, azzal volt összefüggésben, hogy elődeink Krisztus közeli visszajövetelének várásában éltek. Úgy érezték, rövid az idő, ezért hirdették Jézus evangéliumát szeretteiknek, szomszédaiknak, ismerőseiknek. A krisztusvárás egy másik gyakorlati gyümölcse a szent életre való törekvés volt. Hitték, hogy Jézus a visszatérő király és ugyanakkor ő a megszentelő. A vele való találkozásra való készülést átjárta a szentségre való törekvés, megszabadulni és távol maradni a beszennyező bűntől. 100 év elteltével mi most még közelebb kerültünk Jézus visszajöveteléhez, amely minket is arra kell, hogy ösztönözzön, hogy lelkeket mentsünk és készüljünk a vele való találkozásra. „Akiben megvan ez a reménység, az megtisztítja magát, amiképpen ő is tiszta.” (1 Jn. 3,3)

2028 – Jubileumi záróünnepség

Az ünnepek hozzátartoznak Isten népe életéhez. Vannak a munkás, szorgos hétköznapok, a hétről hétre való szolgálat, és megvannak az ünnepeink, amelyek mind a hálaadásra, mind a jövőbe tekintésre is lehetőséget biztosítanak. A jubileumi záróünnepség egyik fő hangsúlya éppen ezért a hálaadás. Megemlékezünk arról az útról, amelyen hordozott minket az Úr. (5 Móz 8,2)

Száz év történelmi távlatban is értelmezhető időtartam, gyülekezeteink, misszióink léte bizonyítéka Isten hűségének. A hálaadás mellett a jövőbe tekintés részeként nagyszabású evangélizációt tervezünk. Az egyház jövője az új megtértekben, az új hívőkben van. Hisszük, hogy Isten felhasználja ezt a pillanatot, mely mozgósító erővel hat a pünkösdi testvériségre, hogy a magyar társadalom eddig el nem ért rétegeit Jézushoz tudjuk vezetni. Hálát adunk azokért a vetéseinkért, amelyeket már learattunk, de újra vetünk, hogy ismét arathassunk.

A Pünkösdi mozgalom története

Nemzetközi vonatkozások:

A modernkori pünkösdi mozgalom közvetlen előzményeit a 18-19. század evangéliumi és szentségi mozgalmaiban találjuk. Néhány példa: Nicholas von Zinzendorf a hernhuti Moráviai Közösségben, Angliában a Wesley fivérek és a Metodista Mozgalom, Charles Finney, Phoebe Palmer és mások a szentség-mozgalmak élén. Ebben az időszakban indultak el a különféle gyógyító mozgalmak is, például Maria Woodworth-Etter vagy Dwight L. Moody szolgálatával.

Nikolaus Zinzendorf

Nikolaus Zinzendorf


John Wesley

John Wesley


Charles Wesley

Charles Wesley


Charles Finney

Charles Finney


Phoebe Palmer

Phoebe Palmer


Maria Woodworth-Etter

Maria Woodworth-Etter


Dwight L. Moody

Dwight L. Moody

Nemzetközi vonatkozások:

1900. decemberében Charles F. Parham (1873-1929) gyógyító evangélista és a Bethel Bibliaiskola (Topeka, Kansas) diákjai az Apostolok Cselekedeteit tanulmányozták és arra a következtetésre jutottak, hogy a szentlélekkeresztség bibliai bizonyítéka a nyelvekenszólás. Ezt követően 1901. január 1-én imádkozni kezdtek, hogy megtapasztalhassák a felismert igazságot és Szentlélek-keresztséget kaptak. Parhamet ma elsősorban az Apostoli Hit Mozgalom alapítójaként tartják számon.

Charles F. Parham

Charles F. Parham


Bethel Bible College<br>Topeka, Kansas

Bethel Bible College
Topeka, Kansas

Nemzetközi vonatkozások:

C. F. Parham bibliaiskolájában tanult az afro-amerikai származású William Seymour (1870-1922) is, akinek a Los Angeles-i gyülekezetéből (Azusa utca 312) elindult a pünkösdi mozgalom. Itt sok új misszionárius kapott elhívást, akik a világ különböző pontjain hirdették az evangéliumot. Számos tanításuk és gyakorlatuk jól szemlélteti a korai pünkösdi mozgalom értékrendjét és szemléletmódját: a megtéréstől különálló eseményként tekintettek a szentlélekkeresztségre, előtérbe helyezték az evangélizációt és a gyülekezetplántálást. Kiálltak amellett, hogy Jézus vérének ereje és a Szentlélek munkája lerombolja az etnikai válaszfalakat és teret adtak a nők szolgálatának is. A pünkösdi üzenet hirdetésére széles körben használták az írásos anyagokat és a korabeli médiaeszközöket.

William J. Seymour

William J. Seymour


Azusa str

Azusa str


1906. szeptemberében Seymour gyülekezete elindítja az Apostolic Faith (Apostoli Hit) c. folyóiratot, amelynek segítségével nyomtatásban is terjednek az Azusa utcai, valamint az Egyesült Államok-szerte zajló hasonló ébredések hírei, bizonyságtételei és bibliai tanításai.

Apostolic Faith

Apostolic Faith


A Los Angeles-i pünkösdi ébredés nem volt az egyetlen ebben az időszakban. A világ különböző pontjain, egymástól teljesen függetlenül indultak a Szentlélek munkája által inspirált mozgalmak. Így például 1880-as években Örményországban, 1907. körül Koreában, 1800-as évek végétől Indiában a Pandita Ramabai vezette Mukti női misszió, vagy Chile-ben a Willis Collins Hoover misszionárius vezette pünkösdi ébredés.

Pandita Ramabai

Pandita Ramabai


Willis Hoover

Willis Hoover


Thomas B. Barratt angliai születésű norvég lelkipásztor New York-i utazása során találkozik a pünkösdi mozgalommal és megkapta a Szentlélek keresztséget. Az ő szolgálata nyomán elindult a norvégiai pünkösdi ébredés, amely kihatással volt Európára is.

Thomas B. Barratt

Thomas B. Barratt

Nemzetközi vonatkozások:

T. B. Barrat szolgálata által Lewi Pethrus (1884-1974) svéd lelkipásztor is betöltekezett Szentlélekkel, akit Európa egyik legnépesebb pünkösdi közösségének alapítójaként tartunk számon. Barratthoz hasonlóan Pethrus is sokat utazott és az újonnan felfedezett pünkösdi üzenetet hirdetve bejárták Európát.

Lewi Pethrus

Lewi Pethrus

Magyarországi vonatkozások:

Amerikába kivándorolt magyarok, és az I. világháború után hadifogságba került magyar katonák (pl. a mórichidai Sipos István, a budapesti Sebestyén István vagy a viszneki Horváth János) találkoztak először a pünkösdi ébredéssel. Hazatérésük után elkezdik hirdetni a pünkösdi üzenetet, így egymástól függetlenül alakulnak újabb és újabb pünkösdi gyülekezetek.
Magyarországi vonatkozások:

Szalai József és felesége Lídia 1911-ben kivándorolt az amerikai Cleveland városába, ahol találkoztak a pünkösdiekkel. 1921-ben hazatértek Magyarországra, hogy az evangéliumot hirdessék. Munkájuk nyomán megalakult egy gyülekezet, melynek épületét 1923-ban adták át, így megépül az ország első pünkösdi imaháza Darányban.

Szalai Józsefné Lídia

Szalai Józsefné Lídia


Darányi imaház

Darányi imaház

Magyarországi vonatkozások:

Lerch János szintén Amerikából érkezett a magyar misszióba, a tolnai németek között tartott ébredési összejöveteleket. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium már 1924. elején foglalkozott a pünkösdiekkel, amikor véleményt kért a Református Egyház vezetőitől egy pünkösdi szerzőtől származó füzetecske miatt.

Lerch János és felesége

Lerch János és felesége

Magyarországi vonatkozások:

Mihók Imre (1881-1952) Bakonycsernyén született, de 1907-ben kivándorolt Detroitba (USA), ahol találkozott pünkösdi hívőkkel. Többször visszatért Magyarországra és hirdette az evangéliumot a Bakonyban és az ország több pontján. Mihók szolgálata kiterjedt a környező országokra is, így munkájával hozzájárult a szlovén és horvát pünkösdi mozgalom elindulásához is.

Mihók Imre

Mihók Imre


A pünkösdi mozgalom alakulásában fontos pillanat volt 1926. decembere, ugyanis a meglévő pünkösdi gyülekezetek Csetényben konferenciát szerveztek.

A pünkösdiek elindítják az Apostoli Hit c. lapot, amely kezdetben egy időszaki röpirat volt.

Apostoli Hit<br>1926. december<br>1. oldal

Apostoli Hit
1926. december
1. oldal

Magyarországi vonatkozások:

Rároha F. Dezső (1884-1947) Miskolcon született, de 1905-ben emigrált az Egyesült Államokba, ahol a könnyebb használhatóság miatt a David nevet vette fel.1918-ban csatlakozott a pünkösdi mozgalomhoz, ahol rövidesen az Assemblies of God pünkösdi felekezet felszentelt evangélistája és pásztora lett. 1927-ben az Assemblies of God misszionáriusként Magyarországra költözik.

Rároha F. Dezső

Rároha F. Dezső

Magyarországi vonatkozások:

Rároha F. Dezső feleségével együtt elkezdte összefogni az addig egymástól függetlenül működő pünkösdi gyülekezeteket. Átvették az Apostoli Hit című pünkösdi hitéleti lap szerkesztését és kiadását, lefordították az amerikai felekezet hitelveit és szervezeti szabályzatát, körbe látogatták az országban addig megalakult pünkösdi gyülekezeteket és pásztorolták a Kispesti Gyülekezetet. Munkájuk nyomán létrejött “Magyarországi Isten Gyülekezeteinek Szövetsége” néven az első magyarországi pünkösdi felekezet.

Kispesti vezetőség 1928.

Kispesti vezetőség 1928.

Magyarországi vonatkozások:

A pünkösdi mozgalom egy válságot él át, melynek következtében két részre szakad. A meglévő szervezet mellett létrejön az “Isten Gyülekezetek Missziója Magyarországon” néven egy önálló pünkösdi csoport.
Nemzetközi vonatkozások:

Svédországban, Stockholmban megszervezik az első Pünkösdi Európa Konferenciát, melyen a magyar pünkösdiek képviseletében Tomi József, Siroki István és Forster Jakab vett részt.

Pünkösdi Európa Konferencia<br>1939. Stockholm

Pünkösdi Európa Konferencia
1939. Stockholm


Forster Jakab és Tomi József<br>1939. Stockholm

Forster Jakab és Tomi József
1939. Stockholm


Magyarországi vonatkozások:

December 2-án Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter honvédelmi érdekekre hivatkozva – a metodisták és a baptisták kivételével – betiltotta az összes kisegyházi közösség működését, többek között mindkét pünkösdi felekezetet is. A pünkösdi gyülekezetek egy részének a Magyarországi Evangélikus Egyház nyújtott legális védelmet a hitgyakorláshoz. Máshol a baptisták és metodisták igyekeztek a betiltott kisfelekezeteket megvédeni a meghurcolástól. De az ország több részén, főleg a tanyavilágban, illegálisan jöttek össze istentiszteletre a pünkösdiek.

Keresztes-Fischer rendelet<br>1939.

Keresztes-Fischer rendelet
1939.

Magyarországi vonatkozások:

A háború és a felekezeti betiltás árnyékában, a pünkösdi mozgalmat belső ellentétek is megosztották. 1939. és 1949. között teológiai és személyi ellentétek miatt többirányú szakadások következnek be: az Őskeresztény Gyülekezetek Szövetsége Sárkány Zoltán és fivérei vezetésével, Isten Gyülekezeteinek Szövetsége (korábban Isten Gyülekezetek Missziója) Holzmann Mihály vezetésével, Evangéliumi Pünkösdi Egyház Tomi József vezetésével és az Apostoli Keresztyén Gyülekezetek Siroki István vezetésével lépnek külön útra. 1947-49 között már megjelent az egység-törekvés a mozgalomban, melynek következtében 1949-ben létrejött az összes pünkösdi irányzatot magába foglaló “Evangéliumi Keresztyének” nevű felekezet. A létrejött egység azonban nem volt hosszú életű, ugyanis néhány csoport kilépett a szervezetből.
Magyarországi vonatkozások:

A hatékonyabb képviselet érdekében a kisegyházak – illegálisan – megalakították a Szabadegyházak Szövetségét, melyet 1950-re az állam is elismert Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa (SZET) néven.
Magyarországi vonatkozások:

Július 4-től hatályát vesztette a kisegyházak működését betiltó rendelet, de ez nem könnyítette meg a kisegyházak életét, ugyanis a kiépülő kommunista diktatúra arra törekedett, hogy minden egyházat elnyomjon.
Nemzetközi vonatkozások:

1947. májusában Leonard Steiner, David J. du Plessis, J Roswell Flower és Donald Gee egy világkonferenciát szerveztek Zürich-ben a pünkösdi vezetők számára. Ezen a konferencián megalakult a Pünkösdi Világszövetség (Pentecostal World Fellowship)

Pentecostal World Fellowship

Pentecostal World Fellowship

Magyarországi vonatkozások:

A kommunista rezsim határozatban korlátozta az imatermek számát, a lelkészek a továbbiakban csak igazolvánnyal, helyhez kötötten szolgálhattak. Az imaházakon kívül nem gyűlhettek össze a hívek és az érdeklődők, az irodalmi anyagokat állami cenzúrának vetették alá. Végül a Szabadegyházak Tanácsa elérte, hogy prédikátor hiányában “csendes istentiszteleteket” tarthassanak a közösségek, amelyeken énekeltek, imádkoztak, bibliai szakaszokat olvastak fel.
Nemzetközi vonatkozások:

1960-as évek elejétől kezdődően – elsősorban az USA-ban és Nyugat-Európában – a nagyegyházakon belül is elindulnak a pünkösdi-karizmatikus megújulások. Dennis Benett munkássága az anglikán egyházban, Leo Jozef Suenens bíboros szolgálata pedig a Katolikus egyházban indította el a karizmatikus megújulást.
Nemzetközi vonatkozások:

David du Plessis ökumenikus szolgálatával a pünkösdiek nyitnak más egyházak felé. Ennek eredménye, hogy Du Plessis meghívást kap az Új Delhiben rendezett Egyházak Világtanácsának kongresszusára, 1963-tól külső megfigyelőként részt vesz a II. Vatikáni Zsinat ülésein. Aktív kapcsolatot ápolt a karizmatikus katolikus mozgalom egyik vezéralakjával, Leo Joseph Suenens belga bíborossal.

David du Plessis

David du Plessis


David du Plessis és VI. Pál pápa

David du Plessis és VI. Pál pápa

Magyarországi vonatkozások:

A két fő pünkösdi irányzat, az Evangéliumi Keresztények és az Evangéliumi Pünkösdi Egyház egyesült. Az így alakult felekezet “Evangéliumi Pünkösdi Közösség” (EPK) néven négy évtizeden keresztül képviselte a pünkösdi mozgalmat hazánkban.

Vezetőség<br>1950.

Vezetőség
1950.

Nemzetközi vonatkozások:

Néhány európai pünkösdi szervezet találkozót szervez Rómában és létrehozták az Európai Pünkösdi Közösséget (European Pentecostal Fellowship).

European Pentecostal Fellowship<br>1966. Rome, Italy

European Pentecostal Fellowship
1966. Rome, Italy

Magyarországi vonatkozások:

A Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző Intézetet indít a tagegyházak lelkipásztorainak és prédikátorainak képzése érdekében. Fábián József egyházelnök különösen a szívén viselte a prédikátorok képzését, ugyanis ebben látta a fiatalok, illetve a változó társadalom megszólításának kulcsát. 1972-ben a Debreceni Református Teológiai Akadémia testvéri megállapodást kötött a SZET Lelkészképző Intézetével, melynek következtében a kiemelkedő eredménnyel végzett hallgatók főiskolai rangú oklevelet szerezhettek. 1980-ban a Budapesti Evangélikus Akadémiával is hasonló megállapodás született.

Id. Fábián József

Id. Fábián József

Nemzetközi vonatkozások:

Más európai pünkösdi szervezetek a svédországi Nyhemben megalapították a Pünkösdi Európa Konferenciát (Pentecostal European Conference).
Nemzetközi vonatkozások:

David du Plessis munkája nyomán elkezdődik a katolikus-pünkösdi párbeszéd, amely mind a mai napig tartó teológiai és kapcsolatépítő dialógust tesz lehetővé. Később II. János Pál pápa arany medállal tüntette ki David du Plessis, így ő lett az első nem római katolikus aki ilyen kitüntetést kapott.
Magyarországi vonatkozások:

Március 24-én Zuglóban, a Gizella út 37. sz. alatti telken ünnepélyes keretek között helyezték el a pünkösdiek új központi irodájának és egy gyülekezetnek helyet biztosító épület alapkövét.

Gizella utcai egyházközpont alapkőletétele

Gizella utcai egyházközpont alapkőletétele

Nemzetközi vonatkozások:

1979. márciusában Bécsben megalakult az Európai Pünkösdi Teológiai Szövetség, mely a pünkösdi teológiai oktatás, a lelkészképzés és a teológiai szakirodalom kidolgozását hivatott előmozdítani, a tagintézmények együttműködése és tapasztalatcseréje révén.

EPTA

EPTA


Magyarországi vonatkozások:

Az újabb gyülekezeti szolgálattevők (prédikátorok, ifjúsági és gyermekbibliakör tanítók) képzése érdekében Gyülekezeti Munkásképző Tanfolyam (GYMT) néven középfokú teológiai képzés indult, amelyen a Szabadegyházak Lelkészképzőjében végzett pünkösdi lelkészek oktattak, valamint pünkösdi hitelveket is tanítottak.

GYMT záróvizsga<br>1992.

GYMT záróvizsga
1992.

Magyarországi vonatkozások:

A kommunista diktatúra enyhülését jelezte, hogy amerikai és svéd adományok segítségével országszerte sok pünkösdi gyülekezet épített új imaházat, vagy bővítette és újította fel addigi templomát.
Magyarországi vonatkozások:

Fábián Attila és felesége, Simonfalvi Erzsébet munkája nyomán Dunaharasztiban megalakult a Hajnalcsillag Rehabilitációs Intézet, mely egyben az ország első drogrehabilitációs intézménye. A szellemi és módszertani alapok lefektetésében a svéd Lewi Pethrus Intézet és az amerikai Teen Challenge tinédzsermentő misszió segített. Az intézmény alapító tagja lett a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségének (MADRISZ).

MPE Hajnalcsillag Rehabilitációs Otthon<br>Dunaharaszti

MPE Hajnalcsillag Rehabilitációs Otthon
Dunaharaszti

Nemzetközi vonatkozások:

A két legnagyobb európai pünkösdi szervezet (European Pentecostal Fellowship és Pentecostal European Conference) Lisszabonban (Portugália) Pünkösdi Európai Közösség (Pentecostal European Fellowship – PEF) néven egyesült, és napjainkban Európa-szerte 55 tagszervezetet számlál.

PEF

PEF


Magyarországi vonatkozások:

1984-ben az EPK megvásárolta a kadarkúti (vótapusztai) álló Somssich kastélyt, melyet közösségi összefogás keretén belül felújítottak. Az idősek gondozására alkalmas épületben 1987. október 31-én Gyánó László igazgatóságával, megnyitotta kapuit a Kadarkúti Szeretetotthon. Az ezt követő évek alatt a kastély parkjában gyermek- és ifjúsági táborokat, valamint országos konferenciákat szervezett a közösség.

Kadarkúti Szeretetotthon

Kadarkúti Szeretetotthon

Magyarországi vonatkozások:

A rendszerváltás következtében megszűnt az a két intézmény – az Állami Egyházügyi Hivatal és a Szabadegyházak Tanácsa -, amelyen keresztül a pártállam igyekezett kontroll alatt tartani az egyházakat, így a pünkösdi mozgalmat is.

Bereczki Sándor lelkipásztor, gyülekezetével együtt, már a ’80-as években intenzív mentálhigiénés és szociális szolgálatot végzett, majd 1989-ben megalapították az Emberbarát Alapítványt. Az alapítvány megvásárolta Kőbánya egykori zsinagógájának épületegyüttesét. A műemlékvédelem alatt álló épület egyik szárnyában – sok önkéntes munkával és svéd anyagi segítséggel – 11 hónapig tartó felújítás után, 1991 áprilisában megnyithatta kapuit az Emberbarát Alapítvány Alkohol-Drogrehabilitációs Intézete.

Emberbarát Alapítvány

Emberbarát Alapítvány

Magyarországi vonatkozások:

A pünkösdiek éltek a rendszerváltás adta szabadsággal és 1991-ben megalapították a Bibliai Főiskolát. Az intézmény 1999. óta a Pünkösdi Teológiai Főiskola nevet viseli és elsődleges küldetése, hogy az egyház lelkipásztorait és szolgálattevőit felkészítse a különböző gyülekezeten belüli és társadalmi szolgálatra.

PTF logó

PTF logó


PTF épület

PTF épület

Magyarországi vonatkozások:

A 90-es évek legnagyobb jelentőségű evangélizációs programsorozata a Sátormisszió volt. Az ország különböző pontjain a pünkösdi gyülekezetek evangélizációs heteket tartottak “Sátoros Ünnep” néven. A színvonalas kultúrális és hitéleti programokon sokan hitre jutottak, megújultak a hit gyakorlásában és becsatlakoztak a gyülekezeti szolgálatba.

Sátoros Ünnep<br>2004. Kecel

Sátoros Ünnep
2004. Kecel

Magyarországi vonatkozások:

A 70-es évek végén új misszió indult el a cigányság körében. 1996-ban hivatalosan is létrejött az Országos Cigánymisszió, melynek vezetője Durkó Albert lelkipásztor lett, aki már fiatalon kijárt a Békés környéki cigánytelepre evangélizálni, gyermekfoglalkozásokat tartani.

Durkó Albert<br>Cigány gyermekbibliakör<br>1986.

Durkó Albert
Cigány gyermekbibliakör
1986.


MPE OCM logó

MPE OCM logó

Magyarországi vonatkozások:

A kegyességi hullámok közötti nézeteltérések és személyi feszültségek hatására az Omega Gyülekezetek kb. 250 tagot számláló hálózata Süveges Imre vezetésével kilépett az egyházból. Ennek konkrét előzménye az “Úr Jézus nevére való kiegészítő keresztség” tanítása és gyakorlása volt.
Nemzetközi vonatkozások:

A jó kapcsolat ápolása érdekében a határon túli és az anyaországban élő magyar pünkösdi szervezetek létrehozzák a Magyar Evangéliumi-Pünkösdi Világszövetséget (MEPVISZ).

MEPVISZ<br>2009.

MEPVISZ
2009.


MEPVISZ logó

MEPVISZ logó

Magyarországi vonatkozások:

Április 9-én az Evangéliumi Pünkösdi Közösség országos közgyűlése döntött arról, hogy a felekezet neve Magyar Pünkösdi Egyház lesz és kérvényezik tagságukat a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsába.
Magyarországi vonatkozások:

Az új egyházi törvény hatályba lépésével a Magyar Pünkösdi Egyház is elismert, bevett egyházként van nyilvántartva. Ezzel az egyház egy új lehetőséget kapott a hivatalos iskolai hitoktatás megszervezésére és új oktatási és szociális intézmények működtetésére. 2012. március 3-án tartott Közgyűlés döntése értelmében a pünkösdiek lehetőséget biztosítottak az új egyházi törvény következtében egyházi státuszukat elvesztett karizmatikus és evangéliumi gyülekezeteknek, hogy a “Társult Közösségek” nevű egyházkerületben tovább folytassák szolgálatukat a Pünkösdi Egyház égisze alatt.
2020