EGYHÁZKERÜLETI KÖZGYŰLÉSEK

Május 29-én megtörtént az, amire eddig még nem volt példa: egyházunk hét különböző helyszínen tartotta Országos Közgyűlését, melynek első szakaszában a kerületi közgyűlések kerültek megrendezésre. A rendkívüli lebonyolítást a koronavírus-helyzet indokolta.
A Békéscsabán, Debrecenben, Kecelen, Pécsen, Dudaron, az Agapé Pünkösdi Gyülekezet imaházában és a Gizella úton összegyűlt küldöttek elsőként az egyházkerületi vezetőket választották meg.
A Dunántúli Egyházkerület vezetője D. Nagy Tamás, helyettese Óvári Róbert lett.
Az Észak-magyarországi Egyházkerületben Szerdi Szilárd, illetve helyettese, Baráti Róbert kapott bizalmat.
A Dél-magyarországi Egyházkerületet továbbra is D. Nagy József vezeti Bálint Miklós közreműködése mellett, míg a Közép-magyarországi Egyházkerületben maradt a korábbi felállás, vagyis Cartoletti Norbert mellett Szabó Endrének szavaztak bizalmat a küldöttek.