Örömteli hír érkezett a Rubeus Egyesület által meghirdetett „Közösen – mindennapjaink története” pályázatról. A gyermekotthonokban, lakásotthonokban és nevelőszülői családokban élő fiatalok számára kiírt pályázaton a Magyar Pünkösdi Egyház fenntartásában álló Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat Nevelőszülői Hálózatához tartozó két fiatal készített kisfilmet, amely a csoportos kategóriában első helyezést ért el.
A film személyes hangon mutatja be a mindennapok apró, mégis jelentős pillanatait: az együtt meghozott döntéseket, a közös felelősségvállalást és azt az utat, amelyen a fiatalok lépésről lépésre fejlődnek. Történetük különösen beszédes, hiszen életük során már több gondozási helyet is megéltek. A „negyedik ajtó mögött” azonban olyan környezetre találtak, ahol türelemmel, odafigyeléssel és kitartó munkával segítették őket.
Ebben meghatározó szerepe volt nevelőszülőjüknek, Pospisekné Sinkó Évának, valamint férjének, akik családi összefogással, szeretettel és következetes jelenléttel támogatták a lányokat. A most elért eredmény nemcsak egy sikeres pályázatot jelent, hanem annak a bizonyítéka is, hogy a gondoskodásban megélt mindennapokból értékes történetek születhetnek.