Istennel nincs lehetetlen – tinitábor Hajdúsámsonban

2024. szeptember 26.

 
 

Az MPE Hajdúsámsoni Élet Gyülekezete idén első alkalommal külön tábort szervezett a tíz éven felülieknek, amivel a városban élő tinédzsereket szólították meg. 2024. július 19-21. között ezzel a táborral egy több héten átívelő ifjúsági missziós alkalomsorozat vette kezdetét, melynek mottója ez volt: „Istennel nincs lehetetlen”.

Az alkalomsorozat egyik előzménye, hogy a tavalyi gyermektáborból két tini résztvevő is bemerítkezett (11 és 14 évesek). Előtte sem ők, sem a szüleik nem jártak soha a gyülekezetben. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy a gyülekezet indítson a gyerekmunka mellett heti tinialkalmakat is, ahová jelenleg 6-12 fő jár rendszeresen. Emellett a gyerektábor magas résztvevői létszáma miatt igény volt arra, hogy külön tábor induljon a tíz évesnél idősebbek számára, így került sor az első tinitáborra Hajdúsámsonban.

Első nap 15 tinédzser vett részt a foglalkozáson, másnap reggelre ez a szám megduplázódott, az esti, regionális ifjúsági konferenciával egybekötött alkalmon – a hajdúhadházi és a petneházi fiatalokkal közösen – már több mint 120 fő hallhatta az evangéliumot.

A táborban Dániel és barátainak bibliai történetén keresztül beszélgettek a résztvevők korunk kihívásairól, amellyel tinédzserként kell szembenézniük a mindennapokban. Dániel és barátai egy élhetetlen helyen lehetetlen küldetést valósítottak meg Isten segítségével. A király udvarnoka mindent megtett, hogy ezek a zsidó fiúk elfelejtsék az identitásukat, a múltjukat, a szokásaikat, az Istenüket, sőt, még a nevüket is megváltoztatták. De ők hoztak egy döntést, hogy minden körülmények között megtartják Isten rendeléseit és parancsolatait. Nem mindegy, hogy a krízisekben milyen a hozzáállásunk, a gondolkodásunk, és hogyan cselekszünk, ha baj van. A négy ifjú életében végül Isten terve valósult meg, és a történetük bemutatja a ma élőknek is, hogy milyen, amikor valaki kitartóan, minden döntésével elköteleződik Isten mellett.

A történetek kreatív feldolgozását Jánosi Ferenc, az MPE Ifjúság és Családépítő Szolgálat misszióvezetője segítette, aki aktívan bevonta a tinédzsereket, hogy az elhangzottak ne könnyen felejthető szavak legyenek, hanem a tinik saját történetének, életének szerves részévé válhassanak.

Az igei tanítás után lehetőség volt sportolásra és kézműves foglalkozásokra is.

A  második napi regionális ifjúsági konferencia fontos programja volt a pizzapartyval egybekötött Tibes keresztény rap koncert, ahol jó volt látni, amikor a fiatalok az alkalom zárásaként együtt énekelték Tibessel: „egy név minden fölött”.

A koncert után Jánosi Ferenc osztotta meg az evangéliumot a jelenlévőkkel. Arról beszélt, hogy mindannyian megtapasztalhatjuk, hogy Isten maga jön a segítségünkre, amikor „forró” a helyzet. Jó átélni, hogy Ő a legnehezebb körülmények között sem hagy minket magunkra. Mint ahogy az ige is mondja: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.“ Ézs 43,2

Másnap a vasárnapi tinialkalmon három fiatal mondta el a megtérők imáját Isten dicsőségére és mindenki nagy örömére, és a gyülekezet nagy reménységben van afelől, hogy az október 13-i bemerítési istentiszteleti alkalmon ők már fehér ruhában, mint bemerítkezők fognak részt venni.

A missziós héten a résztvevők kirándulást tettek a Vizsolyi Bibliához.

A tinik számára szervezett programok utolsó állomása a július 24-i koncert volt, melyen a Continental Singers tinicsapata, a Contini volt a vendég, akik a jelenlévő 120 főt, köztük 60 fiatalt örvendeztettek meg énekeikkel és bizonyságaikkal.

2020