Küldetés – Christeens Tábor 2025

2025. augusztus 3-9. között rendezték meg a Christeens Tinédzsermisszió idei nyári táborát Kadarkúton, melynek témája a Küldetés volt.
Az alábbiakban Tóth Szilvia beszámolóját olvashatjátok:
Isten nem csak a megtérésre, a vele való szoros, személyes kapcsolatra, és arra hívott el, hogy a tanítványai legyünk, hanem arra is, hogy másokat is azzá tegyünk, ahogyan arról a Máté 28,19-ben olvasunk. Erről a Küldetésről szól a Christeens Tinédzsermisszió 2025-ös éve, amelynek témájára épült a nyári tábor is.
Lassan már általánossá válik, hogy a kezdéskor nyári zivatar áztatja a kadarkúti helyszínünket, így volt ez augusztus 3-án is, amikor elindítottuk a tábor regisztrációját. Azonban a kezdeti nehézségek sem vették el a kedvünket, és egy fantasztikus esti programmal sikerült indítani a hetet. Felcsendültek új dicsőítő dalok – amelyeket a hét során meg is tanultunk –, Prekopa Rolf misszióvezető felvezette az esemény témáját, néhány általános infó után pedig meghívott vendégeink – Halász Péter és zenekera – egy színvonalban és hangulatban is kiemelkedő koncerttel nyitották meg az esti, kivilágított Teaházat a kastély kertjében.
Hétfőtől belevetettük magunkat az igazán sűrű, de annál tartalmasabb tábori programba. Naponként végighaladtunk a vezérigénk felhívásain – „menjetek el”, „tegyetek tanítvánnyá minden népeket”, „merítsétek be őket”, „tanítsátok őket”, „veletek vagyok” –, és az igék kibontásában a Christeens vezetői mellett olyan fiatalok szolgáltak, akik évek óta hűségesen velünk együtt mozdulnak a misszióban, hogy így is teret adjunk a következő generációnak. Délelőtt a közös dicsőítéstől és a szenzációs, szurkolásokkal gazdagított Törzsek Harca játékoktól volt hangos a pavilon és a környéke, amelyet a koncentrált gondolatébresztő és a csoportfoglalkozások tettek kerekké. Utóbbi blokk a résztvevők visszajelzése alapján még mindig az egyik legfontosabb, legszerethetőbb része a tábornak, hiszen itt a csoportvezetőkkel 8-10 fős csapatokban, tabuk nélkül, bátran tehetik fel kérdéseiket, mondhatják el gondolataikat, vagy éppen megoszthatják egymással véleményüket, bizonyságukat, majd a csoportfoglalkozás egyéni csendességgel zárul. Az itt kialakult bizalmi légkör meghatározó lépése annak, hogy a tinik merjenek a szolgálókhoz fordulni és merjenek imát kérni tőlük, illetve olyan barátságok is születnek itt, amelyek túlmutatnak a Christeens eseményein.
A délutáni szakaszban a hét folyamán megmérkőztek egymással a legkiválóbbak csocsó-, foci és röplabda-bajnokságon, és izgalmas szemináriumok is helyet kaptak, amelyeket a Christeens szolgálói és meghívott vendégek vezettek. Terítéken voltak olyan fontos és kimeríthetetlen témák, mint a pályaválasztás, a Lélek ajándékai, az identitásunk alapjai, a különböző generációk (legfőképpen szülő-gyermek) együttműködése, a Biblia jól értése, de szó volt az abortusz kérdésköréről, a kiemelkedően eredményes emberek szokásairól és hitünk felvállalásáról a környezetünkben. Akik pedig lazább faktra vágytak, részt vehettek különböző kreatív foglalkozásokon és zsidó körtáncot is tanulhattak. A széles palettát a keddi Imaséta program erősítette, amely állandó része a táborainknak. A kreatív állomások segítségével a résztvevők elmélyülhettek több őket érintő témában, miközben egyedül és társaikkal megszólították az Urat, és erősítették a vele való személyes kapcsolatukat. Hisszük, hogy az itt elhangzó őszinte imák valódi áttöréseket hoztak a fiatalok életébe!
Ha csütörtök, akkor pedig RRS nap, azaz az Igazi Valóságshow, ahol a táborozók előzetesen szponzorokat gyűjtenek, majd köröket teljesítenek a nekik épített extrém, falmászós, homokban kúszós, saras, vizes csúszdával felturbózott akadálypályán. Az így gyűjtött pontokat az általuk felajánlott adományra váltják be a szponzoroknál. Így lesz ez a program több mint egy vidám, szórakoztató délutáni alkalom és sokkal inkább egy olyan misszió, amellyel fiatalok élete változhat meg, és általa még többen megismerhetik Jézust. A több tucat teljesítőnek köszönhetően idén több mint 2 millió forinttal tudjuk támogatni az előre kiválasztott szabadkai Detox Közösségi Tér misszióját, és annak minél erőteljesebb kibontakozását.
A masszív délutánokat erőteljes esti alkalmak követték, ahol hosszabb dicsőítésekben mozdultunk együtt az imádatban, és a reggeli igei gondolatok szélesebb kifejtését formálta az Úr ránk szabva. A legtöbb estén a résztvevők felé intéztünk egy hívást, hogy mozduljanak ki, tegyék meg a következő lépést Isten felé a vele való úton, és bátran kérhetnek az imaszolgálóktól ebben támogatást. Érezhető volt, ahogy mozdul a Szent Szellem, és megérinti a szíveket. Imát kértek megtérésért, függőségektől való szabadulásért, bátorságért, toxikus kapcsolatok elhagyásáért, családi kapcsolatok megerősítéséért – kézzelfogható vágy volt bennük, hogy jöjjön a változás, a szabadulás, a kötelékek elhagyása, és amit így kimos az életükből az Úr, azt töltse be az ő szeretete és öröme. Hisszük, hogy az ott átélt döntések, elhatározások nem pillanatnyi érzelmi érintések voltak, hanem Isten dicsőségének valódi megnyilvánulása, amit ők is felismertek. Akinek igénye volt rá a héten, az kérhetett tapasztalt lelkigondozóktól is segítséget a Frissítő sátorban.
A napot mindig jó hangulatú GameZone-nal és Teaházzal zártuk, illetve idén újdonságként a Zsebszínpadot is felállítottuk, ahol a táborozók sziporkázó hangulatban adták elő produkciójukat, amiket a közönség kitörő örömmel és tapsviharral fogadott – azt hiszem ezt eltesszük jövőre is! Bár a tábor augusztus 9-én reggel véget ért, hisszük, hogy az ott elvetett magok jó földbe hullottak, és lesz lehetőségünk nekünk is meglátni a gyümölcstermést mind a fiatalok életében, mind rajtuk keresztül a gyülekezetekben!
A Küldetés átültetése és gyakorlatban való megvalósítása pedig most indul igazán, amikor visszatérünk mindannyian az iskolapadba, a munkahelyeinkre, a lakóhelyünkre, a környezetünkbe. Az a vágyunk és reményünk, hogy mindannyian megragadjuk a lehetőségeket, hogy megosszuk, mit végzett el az életünkben Isten akár ezen a hétvégén, nyáron, vagy amióta ismerjük őt. Október 25-26-án pedig jön az év utolsó Christeens eseménye, az Évzáró, ahol a többi küldöttel találkozva beszámolhatunk egymásnak az elmúlt időszakban szerzett bizonyságokról, jó megtapasztalásokról és arról, hogyan erősödtünk meg a tanítványi jellemünkben, és indítottunk el másokat is ezen az úton. Vegyünk részt minél többen a ránk bízott Küldetésben!