A Magyar Pünkösdi Egyház önálló, karitatív szervezete. Tevékenységi körünk még alakulóban van, de a 2016. júniusi indulásunk óta egyértelműen és határozottan kiállunk minden rászoruló mellett és őket szeretnénk segíteni, egyházi kereteinken belül és azon kívül is. Szilárd alapként szeretnénk számítani ebben minden Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó gyülekezetre, misszióágra, intézményre, s rajtuk keresztül, hálózatos formában segíteni mindenkit, aki szükségben van.
Szívünkön viseljük:
- a gyermekek
- családok
- fiatalok
- idősek
- fogyatékkal élők
- hajléktalanok
- és bármilyen – legyen az testi, lelki, vagy szellemi – szempontból számkivetett embertársunk sorsát.
Szervezetünk alapítói lényegében egyszerű egyháztagok – a Diakonosz Tszk háttértámogató szervezet vezetői, munkatársai és az MPE Kalocsai Gyülekezetének lelkipásztora és oszlopos tagjai – voltak. Hála az Úrnak, ez a kör a mai napig szélesedik, 14 pünkösdi gyülekezetből és több intézményből vannak folyamatos kapcsolataink, önkénteseink, segítőink. Intézményi Tanácsunk, mint legfőbb döntéshozó szervünk fogalmazta meg Küldetésnyilatkozatunkat, mely e krisztusi mondat és életprogram köré épül:
„… mert amikor éhes voltam, enni adtatok nekem. Amikor szomjas voltam, inni adtatok. Amikor idegen voltam, behívtatok a házatokba, és vendégül láttatok. Amikor nem volt mibe öltöznöm, ruhát adtatok nekem. Amikor beteg voltam, gondoskodtatok rólam.” (Máté 25,35-36)
Konkrét tevékenységi területeink:
- 2016-tól német partnerszervezetünk, a Német Evangéliumi Szabadegyházak Szövetségének (FeG) segítségével és saját adománygyűjtés szervezésével évente tartunk országos segélyezési akciókat;
- Törekedünk gyors, szívből jövő, ugyanakkor szociális szakmai szempontból is korrekt, átlátható segélyezési – belső szociális segítő és jelzőrendszer, kiépítésére, melynek alapja és megvalósítója a gyülekezet – az ott folyó és támogatandó diakóniai munka;
- 2019. II. félévében a kisgyermekekre és szüleikre fókuszálva családi bölcsődét és napközbeni gyermekfelügyeletet indítunk, amely mellett komplex szolgáltatás és szolgálatként megjelenik a szociális tanácsadás; segélyezés; lelkigondozás; adománypont működtetése; ingyenes jogsegély-szolgálat.