Ügyvezető lelkipásztort választottak a Miskolci Pünkösdi Gyülekezetben

2025. június 10.

 
 

Nehéz, de áldott időszak zárult le a Magyar Pünkösdi Egyház Miskolci Gyülekezetének életében 2025. május 18-án vasárnap.

Kilenc hónapja, amikor a korábbi lelkipásztor, Chernel András letette a pásztori szolgálatát, Egyházunk vezetői több lelkipásztor bevonásával igyekeztek gondoskodni a gyülekezetről.

Három hónap elteltével alakult ki négy lelkipásztor közösségéből egy olyan vezetői csoport, amely többre törekedett, mint a vasárnapi igehirdetések megtartása. Németi Zsolt, Baráti Róbert, Bálint Gyula és Szentesi Zoltán többszöri közös beszélgetéseik, imádkozásaik során különleges támogatást tapasztaltak az Úrtól. A Szent Szellem egyik tanácsa az volt, hogy ne siessék el az új pásztor kinevezését, helyette január harmadik hetében a gyülekezettel közösen ima- és böjthetet hirdettek, a hét minden napján együtt imádkozva a gyülekezet tagjaival.

A folyamatban újabb adalék volt az Elnökségben formálódó látás az „egészséges gyülekezettel” kapcsolatban. Az „egészséges gyülekezetet” számos tényező jellemzi. Ezek közül a növekedésre, az új gyülekezet plántálására való készség, képesség emelkedik ki a leginkább. Így imádkozva a miskolci gyülekezetért a négy pásztor további óvatosságra kapott ösztönzést a Szent Szellemtől. A látás képviselete azonban fontos, hogy a gyülekezet értse, és együtt mozduljon vele.

A tavaszi hónapokban a pásztori csoport tagjai külön-külön kaptak ösztönzést Istentől, hogy egy évig Szentesi Zoltánt ügyvezető lelkipásztorként bízzák meg a látás és a pásztori csoport képviseletével a miskolci gyülekezetben. Az „egészséges gyülekezet” látásának megvalósulását, az azzal járó tapasztalatok értékelését, és az azok fölött való őrködést továbbra is a pásztori csoport végzi.

2020