Vezetőségválasztás Jánkmajtison

Vezetőségválasztás volt a Magyar Pünkösdi Egyház Jánkmajtisi Gyülekezetében 2025. június 18-án, vasárnap. Az 1930-as években alakult gyülekezet korábbi vezetője, id. Tarr István egy évvel ezelőtt költözött az Úrhoz, ezért vált szükségessé a választás.
A gyülekezetvezetés napi feladatait és az igehirdetés szolgálatát már eddig is ifj. Tarr István látta el a gyülekezet tagjainak támogatásával. Balogh István körzeti lelkipásztor javaslatára fogalmazódott meg, hogy Tarr István hivatalosan is legyen gyülekezetvezető presbiterré választva.
Az istentiszteleten Baráti Róbert az Észak-Magyarországi Egyházkerület vezetője hirdette az igét. Majd a gyülekezet jelenlévő tagjai – 13 fő – egyhangú szavazással választották meg mindhárom vezetőségi tagot: Tarr Istvánt gyülekezetvezető presbiternek, Tarr Zoltánt és Juhos Ákost pedig presbiternek. A választás után Baráti Róbert egyházkerületi vezető, Balogh István körzeti lelkipásztor és Pető József a Hajdúsámsoni, és Sámsonkerti gyülekezet vezetője kérték Isten gazdag áldását a gyülekezet újonnan választott vezetőinek életére és szolgálatára.