90 éves az Agapé Pünkösdi Gyülekezet

2024. szeptember 27.

 
 

Idén ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját az Agapé Pünkösdi Gyülekezet. 2024. szeptember 8-án, a hálaadónap keretein belül emlékeztek meg e nemes alkalomról.

Az alkalom során Németi Zsolt lelkipásztor hirdette Isten igéjét az Efezusiakhoz írt levélből: „Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk természetünktől fogva, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban…” (Efezus 2,1-6)

Amikor az igében halottakról olvasunk, Jézus általában azt mondja, hogy ők csak alszanak. Itt viszont nem ezt írja Pál apostol. Akik bűnben járnak, akik nem ismerik Krisztust, azok nem alszanak, hanem halottak. Krisztussal együtt azonban életre kelnek azok is, akik halottak voltak.

Sok esetben csak akkor vesszük észre, hogy halottak voltunk, miután Krisztus már életre keltett minket és kihívott minket a világosságra. Azt hisszük, hogy egyszerűen megvalósítjuk önmagunkat, azt tesszük, amit akarunk és élvezzük a szabadságunkat, de igazából halottak vagyunk, mert nincs bennünk a Krisztus.

„Krisztussal élni élet, de Krisztus nélkül élni halál.” Mi nem tudunk magunktól megszabadulni, nem tudjuk magunkat megváltani – a megelevenítést Isten végzi.

Zsolt bíztatta a jelenlévőket, hogy az ünnepi alkalom során emlékezzenek meg arról az Istenről, aki ma is megeleveníti a halottakat.

Az igehirdetés után Bérczes Lajos testvér vezetésével megemlékeztek a gyülekezet múltjáról, arról, hogy mi történt az elmúlt 90 évben.

A gyülekezet először házicsoportokon találkozott, majd később az Aréna u. 7. szám alatti épület adott otthont az összejöveteleknek, melynek megnyitó ünnepségére 1934. augusztus 5-én került sor. Az alkalmon kb. 500 fő vett részt. A gyülekezet a mai napig ebben az épületben működik.

A közösség első pásztora Tomi József testvér volt, aki egészen 1954-ig végezte a szolgálatot. Őt Tresánszky Rudolf testvér követte, aki 20 évig vezette a gyülekezetet, majd pedig Deák József és Simonfalvi Lajos testvérek, akik 2-2 évig álltak a gyülekezet élén. 1978-1994-ig Fábián Attila testvér, a Magyar Pünkösdi Egyház korábbi elnöke végezte a lelkipásztori szolgálatot. A következő négy évben Mundrucz István testvér, majd 2002-től Pataky Albert testvér vezette a gyülekezetet egészen 2015-ig, amikor Fábián Attilához hasonlóan megválasztották Egyházunk akkori elnökének. 2015-2017 között Mihály János, korábbi alezredes, volt a lelkipásztora a közösségnek. Az ezt követő pár évben a gyülekezet lelkipásztor nélkül működött, helyettesítését a presbitérium látta el. 2020. július 19-én avatták fel a gyülekezet új pásztorát, Németi Zsoltot, Egyházunk jelenlegi alelnökét.

A megemlékezés után a hálaadónapi alkalom közös ebéddel zárult, melynek során a jelenlévőknek volt lehetőségük beszélgetni és építeni a közösséget.

2020