Országos Imacsoport Hálózat | OIH

Az OIH 1994 tavaszán jött létre a Magyar Pünkösdi Egyház keretein belül.

A hálózat földrajzilag fedi be az országot. Jelenleg több mint 100 csoport tartozik az OIH–hoz, több mint 50 településen. A csoportoknak állandó vezetője van, melyek 5-9 főből állnak. Rendszeresen imádkoznak az állandó és az aktuális imatémákért. Az indulás után néhány évvel más felekezetek és gyülekezetek csoportjai is bekapcsolódtak a hálózatba, így az felekezetközivé vált.

Az OIH Regionális Imatalálkozókat és különböző rendezvényeket szervez. Sürgős szükség esetén telefonos imaláncot indítunk, de facebook-on is egyre több imakérés érkezik. Jó kapcsolatokat ápolunk a határokon túli, történelmi magyar területek hívő közösségeivel is; vannak imacsoportjaink az ottani gyülekezetekből is.

Az OIH együttműködik a Magyarországon működő más imaképződményekkel és nyitott új kapcsolatok felvételére is.

Támogatási lehetőség:
Aki önkéntes módon szeretné támogatni szolgálatunkat, az a Magyar Pünkösdi Egyház nevén lévő számla számra utalva teheti meg:
Bankszámlaszám: 10409015-49565257-53501009 (K&H Bank)
Közlemény: Az OIH támogatására

Misszióvezető:
Nyeste Ferenc

Magyar Pünkösdi Egyház
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.