Újra ifinapokat tartottak Pécsett
Közel 11 év szünet után idén november 15-17. között ismét megrendezésre került a Pécsi Ifinapok az MPE Reménység Gyülekezetében.
Több, mint száz fiatal gyűlt össze, hogy Istennel és egymással töltsenek egy hétvégét. A rendezvény a „Határok nélkül” címet kapta, ezzel utalva az Örökkévaló végtelen természetfeletti erejére, szeretetére és kegyelmére; továbbá saját határaink átlépésére Isten felé.
A hétvége vendégszolgálója Fóris Attila, a Budapesti Autonóm gyülekezet lelkipásztora volt. Attila arról beszélt, hogy Isten az embert azért teremtette, hogy hozzá hasonló legyen. Isten képmása vagyunk, neki terve van velünk. Jézusban bemutatta önmagát, belőlünk is szeretné előhívni az Ő természetét. Ahogyan egyre jobban megismerjük Istent, úgy tudunk egyre inkább rá hasonlítani. El kell engedni a róla kialakított hamis képeket, a vallásosságot. Attila arról is tanított, hogy Isten csak annyit kér tőlünk, adjuk neki azt, amink van. A természetfelettit nem nekünk kell megtennünk. A szolgálat az, amit Isten tesz, és amibe bevon minket.
„Most viszont arra törekszem, hogy egyre jobban megismerjem Krisztust, és hogy megtapasztaljam azt az erőt, amellyel Isten feltámasztotta őt a halálból. Azt kívánom, hogy egyre jobban átváltozzam, és hasonlítsak hozzá, közösséget vállalva Krisztussal a szenvedéseiben is, egészen a halálig.” (Filippi 3:10 az egyszerű fordítás szerint)
A fiatalok közös dicsőítésben, beszélgetésekben, játékokban is részt vehettek. A hétvége programját két előadás színezte: Szűcs Sándor a generációkról és azok különbségeiről beszélt, míg Dr. Várady Géza a mesterséges intelligenciáról és annak jövőbeli hatásairól tartott előadást. A hétvégét a fiatalok a helyi gyülekezettel közös istentisztelettel zárták.