Bemerítés Pécsen

2025. július 9.

 
 

Négy nő és egy férfi merítkezett be a Magyar Pünkösdi Egyház Reménység Gyülekezetében Pécsen 2025. június 29-én. Mindannyian elmondták a gyülekezet előtt, hogyan jutottak el a megtérésre, majd a bemerítkezéssel erről a döntésről nyilvánosan bizonyságot tettek.

Lettner Gábor, a gyülekezet lelkipásztora szolgált az alkalmon. Arról beszélt, hogy minden embernek van egy örökkévaló része, amit Istentől kapott, de ez a rész a bűneset miatt a halál állapotában van. Amikor eljön Isten Lelke, ő az, aki az emberekben el tudja végezni az újjászületés munkáját a bűnbánat által. De fel kell tennünk magunknak a kérdést: csak igyekszünk megtenni, amit tudunk, esetleg erkölcsösen élünk, vagy valóban újjászülettünk?

Felolvasta a Mt 16,24 igeverset:
„Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!”

Fontos ebben az igeversben az akar szó. Krisztus nem elégszik meg azzal, hogy egyetértünk a Biblia igazságaival, valamit még kér: hogy akarjuk követni. Ez az ember saját döntése.

A görögben az igazság szó egyik jelentése a valóság. Valósággá lett bennünk mindaz, amiről Krisztus tanít? Minden az akarással indul el. Egy új élet kezd el bennünk növekedni. A kereszténység lakmusz tesztje, hogy az élet dominál-e bennünk. Előrehaladunk, növekedünk, gyümölcsözünk? Akik ma bemerítkeznek, meghozták azt a döntést, hogy akarják az életet.

Ebben az igében az önmegtagadás azt jelenti, hogy az életünk kormányzását Krisztus kezébe adjuk. A szabad akaratunkat nem veszítjük el, de Isten mérlegére tesszük az életünk kérdéseit. Istennek mindig van válasza a számunkra, a Biblia is tele van örökké érvényes életvezetési tanácsokkal.

Végül pedig azt írja az igevers, hogy fel kell vennünk a keresztünket – meg kell halnunk önmagunknak. A bemerítkezés ennek a jelképe: ahogy Jézus meghalt, mi is halálba adjuk magunkat, amikor eltűnünk a vízben. De ahogy Krisztus kijött a sírból, a bemerítkezésben mi is kijövünk a vízből, és megvalljuk, hogy feltámadunk Krisztussal, és ezt az életet a földön őt követve akarjuk tovább élni.

A megtérés szó azt jelenti: megváltoztatni a gondolkodásmódot. Amikor valaki megtér, már nem a saját elképzelései szerint akar élni, hanem aszerint, ahogy Krisztus gondolkodik. Ez a legjobb döntés, mert ebben a világban a dolgok állandóan változnak, de az Isten igazsága mindig megmarad.

Az alkalom visszanézhető az alábbi linken:
https://www.facebook.com/share/v/1RqctcrG28/

2020