2025. augusztus 11-16. között rendezték meg a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Ifjúsági Misszió nyári táborát Gyulán, melyen 160 fiatal vett részt. A tábor témája a „Tedd a történeted részévé!” volt, melyhez kapcsolódóan Jézus csodáiról hangoztak el üzenetek.

A dicsőítésben a békési Kegyelem Gyülekezet csapata szolgált a fiatalok felé, az esti alkalmakon pedig minden nap más szolgáló hirdette Isten igéjét. A táborozók délelőttönként kiscsoportos foglalkozásokon vehettek részt, ahol mélyebben is elmerülhettek az adott témákban, délutánonként pedig különböző fakultatív programok közül választhattak, mint a röplabda- és pingpong-bajnokság, illetve két alkalommal fakultációt is tartottak: a keresztény vezetők kihívásairól H. Kovács Judit tartott előadást, a sáfárságról pedig Szalai Zsolt.

A hétfő esti nyitó alkalmon Patkás Tamás Tivadar, a gyulai Áldás Gyülekezet lelkipásztora hirdette Isten igéjét, melyhez a kánai menyegző történetét olvasta fel. Arról beszélt, hogy Jézus jelen van ott, ahol épp elfogy minden, hiszen akkor tudja elkezdeni a munkát bennünk, ha az emberi erőfeszítés véget ér. Felhívta a figyelmet arra, hogy ne szégyelljük, ha „elfogyott a bor” az életünkben, mert pontosan ez az a pillanat, amikor Jézus közbe tud lépni. Amikor Mária szólt Jézusnak, hogy elfogyott a bor, megtette az első lépést a csoda felé, hiszen amíg nem valljuk be, hogy szükségünk van Istenre, addig ő nem tud elkezdeni munkálkodni bennünk. „Ahol üresség van, ott van helye Isten dicsőségének” – mondta Tamás. A történet végén látjuk, hogy a csodához vezető úton nem csak őszinteségre van szükségünk, hanem engedelmességre is. Meg kell tennünk, amit Isten kér tőlünk, ahogy a szolgák is megtöltötték a vödröket vízzel – ez nyitotta meg az utat a csodának.

Kedden Fehér Máté lelkész a nagy halfogás történetét olvasta fel Lukács evangéliumából. Péter egész éjjel horgászott, el volt fáradva, azonban Jézus szavára mégis újra kiveti a hálót. Az engedelmességnek az lett az eredménye, hogy egy másik hajóra is szükség volt, akkora volt a fogás. Jézus tudta, hogy Péternek szüksége van a segítségre, hiszen a halászatból élt, de nem csak annyit adott, ami éppen elég lett volna, hanem bőségesen adott, hiszen a halfogásból befolyt pénzből Péter családja sokáig jól tudott élni. Amikor Isten ad, akkor a körülöttünk lévőknek, azoknak, akik ránk vannak bízva is ad eleget. A csoda nem állhat meg nálunk, hanem másokra is hatással kell, hogy legyen. Péter már többször találkozott Jézussal, de ez az eset kellett ahhoz, hogy eldöntse, mindent hátrahagy és követi Őt. Tudta, hogy a családja miatt nem kell aggódnia, hiszen Jézus gondoskodott róluk és megteremtette azokat a körülményeket, ahol Péter egyszerűen tudott dönteni. Ha az életünkben csoda történik, akkor annak változást kell hoznia és döntés elé kell állítania minket.

A szerdai alkalom során Kis István, a békési Kegyelem Gyülekezet presbitere és Fajó Attila, az Országos Ifjúsági Misszió vezetőségi tagja osztottak meg pár perces üzeneteket. Kis István a tíz leprás történetéről beszélt a Lukács 17,11-19 igeszakasz alapján. A leprás betegek nem mehettek be az emberek közé, sőt, azt kellett kiabálniuk, hogy „Tisztátalan! Tisztátalan!”. Ez a tíz ember mégis odament Jézushoz és bár a körülményük nem változott meg, a kiáltásuk igen. Amikor felkiáltottak, hogy „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!”, túlléptek azon, amit az elméjük mondott – hogy tisztátalanok –, és kiléptek hitben. Jézus válasza a kilépésükre – „Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak!” – egyszerűnek tűnik, mégis hatalmas erő van benne.

Fajó Attila a János 6,1-12 igeversek alapján az ötezer ember megvendégeléséről beszélt, mely során központi üzenetként azt emelte ki, hogy miként a kisfiú is odaadta az öt kenyeret és a két halat, úgy nekünk is azt kell adnunk, amink van. Lehet, hogy ez nem sok, mégis gyakran a kevésről a legnehezebb lemondanunk. A kisfiú lemondott arról a kevésről, amije volt és Isten megáldotta ezt. Amikor Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, hálát adott érte és ez a hála teremtette meg a csodához szükséges körülményeket.

Csütörtök este Gurzó János, az Országos Ifjúsági Misszió vezetője hirdette Isten igéjét a vérfolyásos asszony történetéből, melyhez a Márk 5,25-34 igeszakaszt olvasta fel. Mindannyian jó dolgokat tervezünk az életünkben, de mi van akkor, ha a rossz dolgokból van sok? Az asszony sokat szenvedett, évekig beteg volt, de ennek ellenére aktív volt, mert azt olvassuk, hogy orvosokat keresett és próbált megoldást találni a problémájára. A válasz mégse akkor és úgy érkezett, ahogy szerette volna. Nem tudjuk, hogy Isten mikor és milyen időzítés szerint dolgozik, abban azonban bízhatunk, hogy tudja mindennek az idejét és a szenvedésünk nem fog örökké tartani. Az asszony, tisztátalan létére bement a tömegbe és hozzáért az emberekhez, mert radikális módon el akarta érni Jézust. Kereste őt, közeledett hozzá, megérintette és meggyógyult – ez ma is ugyanúgy működik és nekünk is radikális módon kell közelednünk Jézushoz.

Pénteken Csatlós Róbert, a Majláthfalvi Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztora Bartimeus történetéről beszélt a Márk 10,46-52 igeszakasz alapján. Központi üzenetként azt emelte ki, hogy a Jézussal való találkozás után nem ülhetünk vissza a porba, ahogy Bartimeus sem vette vissza a ledobott felsőruháját, miután Jézus meggyógyította őt. Amikor hallotta, hogy Jézus a közelben jár, Bartimeus mérgesen is felkiálthatott volna hozzá, hogy megkérdezze, miért született vakon, azonban ő nem ezt tette. Tudatosan és hittel kiáltott fel, mert tudta, hogy Jézus képes arra, hogy meggyógyítsa őt. Mi sokszor ösztönből kiáltunk fel és hit nem mindig társul hozzá. Bartimeus azonban hitt Jézusban és a hitét cselekedet is követte, hiszen ledobta magáról a koldus köpenyt, mert tudta, hogy többé nem lesz rá szüksége.

A szombat esti záró alkalmon Rémán Dániel, a Keceli Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztora hirdette Isten igéjét, melyhez Jairus történetét olvasta fel Márk evangéliumából. A csoda definíciójával kezdte, ami nem más, mint Isten természetfeletti beavatkozása egy olyan problémába, amire nincs emberi megoldás. Sokszor szeretnénk csodákat átélni, azonban nem szívesen vállaljuk az ilyen helyzeteket. Hangsúlyozta, hogy akkor is van okunk a hálaadásara, ha még nem éltünk át csodát, hiszen ez azt jelenti, hogy még nem találkoztunk olyan helyzettel, amire nem volt megoldás. Jairus azonban egy ilyen helyzetben volt, hiszen haldoklott a lánya. Amikor nehézségekkel találkozunk, sokszor az az első gondolatunk, hogy felelőst keressünk. Hibáztatjuk az embereket, hibáztatjuk Istent. Azonban, ha ezt tesszük, akkor egy olyan csapdába kerülünk, ami cselekvésképtelenné tesz minket. Ne Jézustól, hanem Jézushoz meneküljünk, ha baj van. A másik dolog, amit teszünk, hogy keressük, mit kell tenni ahhoz, hogy „kitermeljük” a csodát. Keressük, hogy mennyit kell böjtölni, mennyit kell adakozni, azonban Isten nem egy gépezet. A megoldást az életünkre Jézusban keressük, ne a praktikákban. A nehezebb időszak katalizátorként is működik – vagy az Istenhez való közeledést, vagy az elszakadást gyorsítja fel. Jairus a tragédia közepette Jézushoz sietett és letérdelt előtte, pedig egy zsidó elöljáró volt. Tudta, hogy hova kell fordulnia a bajban. Isten pontosan tudja, hogy milyen érzés benne lenni a nehéz helyzetben, mert ő is átélte. Ott van velünk, amikor rossz híreket kapunk, ahogy Jairus mellett is ott volt, amikor közölték vele, hogy meghalt a lánya. A hír hallatán Jézus azonnal szól, hogy „Ne félj, csak higgy!”, mielőtt Jairus elindulhatna a lejtőn. Ebben a helyzetben ez a mondat életmentő. Ahogy megérkeznek a házhoz, Jézus elküldi a jajveszékelő tömeget, mert tudja, hogy nem mindegy, kik vesznek körbe minket a bajban. Ezek után megtörténik a csoda, a lány felébred. A legfontosabb dolog, amibe kapaszkodnunk kell az az, hogy Isten jól időzít és minden folyamatot kézben tart.