2025. október 5-én ünnepi alkalomra került sor az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben, ugyanis ezen a napon iktatták be Fehér Mátét, mint presbitert és segédpásztort, aki Németi Zsolt lelkipásztor mellett végzi majd a szolgálatát.
Az alkalom közös dicsőítéssel, majd Úrvacsora közöséggel kezdődött, mely után Németi Zsolt, a gyülekezet lelkipásztora hirdette Isten igéjét, melyhez az alapigét Mózes második könyvéből olvasta: „Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor Mózes ezt mondta magában: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor Mózes eltakarta az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére. Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. Most azért menj! Elküldelek téged a fáraóhoz: vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból! Mózes azonban ezt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és kivezessem Egyiptomból Izráel fiait? De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek! Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezetted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok áldozattal szolgálni az Istent.” (2Mózes 3,1-12)
A Biblia azt tanítja, hogy az elhívás Isten ajándéka, egyfajta pecsét az ember életére nézve. Minden egyes elhívás felülről jön és Isten mennyei akaratát fejezi ki. Az elhívás elfogadása elsősorban egy vertikális döntés Isten felé, a testvérek között csak a megtermett gyümölcsök alapján válik nyilvánvalóvá.
Az elhívott ember elkezd máshogy gondolkodni, az elhívásán keresztül fogja nézni a világot és az embereket és az elhívása felismerhető gyümölcsöket fog teremni az életében.
Minden egyes elhívás és ajándék Isten szeretetének megnyilvánulása. Mindenkit máshogy hív el az Úr és az elhívás többféle is lehet. Lehet kiemelkedő, mint Noé, Ábrahám vagy Jónás esetében, lehet személyes, mint ahogyan Jézus a tanítványokat elhívta és lehet általános, mint ahogy a nagy misszióparancsban olvassuk: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.” (Máté 28,19)
Azonban, ha az elhívás Isten mennyei akaratának megnyilvánulása, miért van, hogy sokan mégis elbuknak a szolgálatban? Elsősorban azért, mert a lelkipásztori szolgálatot az egyik legfrusztrálóbb környezetben végzi az ember – meg akar felelni Istennek, a gyülekezetnek és közben azzal is szembe kell néznie, hogy saját magát sem tartja alkalmasnak a feladatra.
Emellett mások bukása által Isten minket is önvizsgálatra akar késztetni. Ahogy az igében olvassuk: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Korinthus 10,12) Jézus folyamatosan tisztítja az ő menyasszonyát, az egyházat és vannak olyan dolgok, olyan cselekedetek, amelyek nem illenek bele ebbe a képbe.
A bukásokon keresztül Isten arra is rámutat, hogy kié igazából a gyülekezet. Nem a lelkipásztoré, nem a testvériségé, hanem egyedül Krisztusé. A bizalmunkat egyedül Jézus Krisztusba vethetjük, mert ő az egyetlen, aki alkalmas erre.
Ahogy olvassuk Mózes elhívásának történetét, látjuk, hogy Mózes alkalmatlannak érezte magát a feladatra és megpróbálta meggyőzni az Urat, hogy mást küldjön helyette. Isten azonban azt mondta neki, hogy „én veled leszek”. Majd később Józsuénak is azt mondja, hogy: „Veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam.” (Józsué 1,5) Ez a legnagyobb ígéret a szolgálók számára. Nem azt ígéri az Úr, hogy mindig érezni fogjuk, hogy velünk van, de azt megígéri, hogy velünk lesz a világ végezetéig.
Az igehirdetés után Fehér Máté megosztotta a gyülekezettel, hogyan hívta el őt az Úr a lelkipásztori szolgálatra. A Pünkösdi Teológiai Főiskolán töltött évei alatt történt, hogy egy ifjúsági alkalom során, amikor átbeszélte az éjszakát egy fiatallal, aki a beszélgetés végére megtért, a következőt mondta Istennek: „Uram, ha nem ellenkezik a te akaratoddal, akkor én ezt szeretném csinálni, szolgálni szeretnék mások felé.” Ezután Németi Zsolt elővett egy pásztorbotot, melyet ő kapott lelkipásztori szolgálata során és elmondta, hogy most már nem egyedül fogja ezt a botot fogni, hiszen Máté is segítségére lesz a gyülekezet pásztorlásában. Arra hívta Mátét, hogy szolgálják együtt Istent az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben.
Kocsis József, a Közép-magyarországi Egyházkerület vezetője is köszöntötte az új segédpásztort a szolgálatban és elmondta, hogy azt kívánja, Máté életében Jézus keresése legyen a legfontosabb, mert ha az Istennel való kapcsolat határozza meg az életünket, akkor tudunk engedelmeskedni Istennek.
Ezután a gyülekezet vezetősége, a presbiterek és a testvériség közösen kértek áldást Máté és felesége, Hanna életére és szolgálatára, majd a presbiterek egy-egy bátorító igeverssel, gondolattal köszöntették őket.
Az ünnepi alkalom közös dicsőítéssel zárult.
