A Magyar Pünkösdi Egyház fenntartásában álló vajai Remény Családok Átmeneti Otthona idén ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. A jeles alkalomból az intézmény szakmai napra hívta partnereit, munkatársait, ahol az ünneplés és szakmai párbeszéd találkozott.
Az elhangzott köszöntők közös üzenete az volt, hogy a Remény Családok Átmeneti Otthona nem csupán egy intézmény, hanem élő, támogató közösség: itt az egyén mellett a család, az összetartozás és az egymásra figyelés kap központi szerepet. Köszöntőt mondott Erdődi Istvánné, az intézmény vezetője, Aczél Péter, a Magyar Pünkösdi Egyház főtitkára és Tisza Andrásné, az intézmény alapítója.
Az ünnepi program során a jelenleg ott élő gyermekek műsora után egy korábbi lakó gondolatait a kisfia osztotta meg, aki óvodás korában élt az intézményben, ma pedig már 12 éves fiatalember. Ez a személyes példa is megerősítette a közösség megtartó erejét.
A szakmai blokkban Dósa Piroska, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet gyermekvédelmi referense tartott előadást „Támogatás, biztonság, fejlődés – a családok átmeneti otthonainak szakmai útja: 10 év – családokért, otthonért, jövőért” címmel. Kiemelte az együttműködés és a közös gondolkodás jelentőségét, hangsúlyozva, hogy a családok átmeneti otthona nem végállomás, hanem esély az újrakezdésre – amit több inspiráló sikertörténet ismertetésével bizonyított.
A jubileumi nap során elhangzó tartalmas szakmai párbeszéd, az őszinte visszajelzések és felemelő pillanatok méltó módon foglalták össze az elmúlt évtizedet.
Szolgálatukhoz változatlan elkötelezettséget és áldást kívánunk!