Több mint 150-en vettek részt a Pünkösdi Teológiai Főiskola éves tudományos konferenciáján november 7-én, ahol idén a Szentlélek lelkigondozói munkája és a pszichológia eszköztára került fókuszba. A konferencia egyben a Pünkösdi100 eseménysorozat részeként szervezett „Lélek a lelkigondozásban” konferenciasorozat záróeseménye is volt.
Az alábbiakban a Pünkösdi Teológiai Főiskola beszámolóját olvashatjátok:
A „Lelkigondozás a pünkösdi kereszténységben” című tudományos konferencia november 7-én arra tett kísérletet, hogy párbeszédet indítson a teológia és a pszichológia, illetve a pünkösdi spiritualitás és a modern lelkigondozói gyakorlat között. A „Lélek a lelkigondozásban” sorozatunk záróeseményeként, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, egy fontos interdiszciplináris eseménynek lehettünk részesei.
A napot hazai előadások indították. Hézser Gábor a pneumatikus reorientációról tartott bevezetőt, majd megismertük a PTF-en zajló műhelymunka (az „inspiráció fókuszú lelkigondozás” koncepciója, Együdné Kéki Piroska előadásában) és Paul Gracza pünkösdi spiritualitást összegző gondolatait. Ezek mind azt a célt szolgálták, hogy felvázolják a pasztorálpszichológia pünkösdi-karizmatikus megközelítésének lehetőségeit.
A program nemzetközi előadókkal folytatódott, akik tágabb kontextusba helyezték a témát. Carsten Bruck, a német pünkösdi egyház és az erzhauseni szeminárium tanára, alapos betekintést nyújtott a teológia és pszichológia kapcsolatába a német gyakorlatban. Érdekes volt hallani a Lelkigondozói kézikönyv hátteréről, amely magyarul A pneumatikus lelkigondozás kézikönyve címmel épp a konferencia napján jelent meg.
Ezt követően Daniel S. Schipani (Argentína/USA) mennonita lelkész, pszichoterápeuta és lelkigondozó videóüzenetben elemezte a lelkigondozást mint spirituális és egyben pszichológiai diszciplínát.
A konferencia egyik legfőbb hozadéka a közös gondolkodás volt. A napot a „címszavak kerekasztal-beszélgetése” zárta, ahol a magyar tudományos és egyházi élet elismert szakemberei – többek között Németh Dávid, Joób Máté, Szabóné László Lilla, Rácsok Gabriella és mások – reflektáltak a hallottakra. Ezek a reakciók biztosították, hogy az esemény ne csupán előadások sora legyen, hanem valódi szakmai párbeszéd alakuljon ki.
Ahogy az a záráskor elhangzott, a cél nem az volt, hogy mindenre kész választ kapjunk, hanem hogy „maradandóan nyitott kérdésekkel” és új szempontokkal távozzunk. Ez az igény megvalósult. A nap megerősített bennünket abban, hogy a tudományos igényesség és a Szentlélekre való nyitottság együttesen fontosak a hatékony lelkigondozói szolgálatban.
Az előadások visszanézhetőek az alábbi linken:
Forrás:
https://media.ptf.hu/p/lelkigondozas-a-punkosdi-keresztenysegben-1c4