Lelkipásztoravatás az Országos Közgyűlésen

2026. május 22.

Van utánpótlás: 4 új lelkipásztort avattak az idei Országos Közgyűlésen május 16-án, akik vallást tettek arról, hogy a Szentírás világosságában járva vezetik a rájuk bízottakat, és a gyülekezetük épülését szolgálják. A nagy ünnepet a résztvevők közös áldása koronázta meg, melyben Isten vezetését kérték elhívásukra.

A közgyűlés délutáni, záró szakaszában Földesi Tamás elnök négy új lelkipásztort avatott fel: Pethő Barna és felesége Újkenézen, Barna Sándor és felesége Inárcson, ifj. Péter Imre és felesége Ruzsán, Fehér Máté és felesége pedig Budapesten végeznek majd szolgálatot.

Földesi Tamás a János evangéliuma 21,15-17 igeversekkel köszöntötte őket: „Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én bárányaimat! Másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő ismét így válaszolt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus erre ezt mondta neki: Őrizd az én juhaimat! Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat!”

A lelkipásztor legfontosabb feladata, hogy szeresse Jézust, hiszen ha nem szereti a főpásztort, aki a vérén váltotta meg az ő nyáját, akkor nem tud az ő juhairól sem gondot viselni.

Például hozta a Mózes és Áron közti különbséget is. Mózes Istent sokkal jobban szerette, mint a népet, Áron viszont egy ponton a népet jobban szerette, mint Istent – ezért készített bálványt nekik.

„Kívánom számotokra, hogy szeressétek teljes szívből az Egyház Urát, hiszen akkor szeretitek az ő népét is. Ez felhatalmaz titeket arra, hogy őrizzétek és legeltessétek az ő nyáját.” – mondta nekik jókívánságul.

A köszöntés után mindannyian elmondták a lelkipásztori hitvallást, majd az Országos Közgyűlés zárásaként a résztvevők közösen kértek áldást a frissen beiktatott lelkipásztorok szolgálatára.

Magyar Pünkösdi Egyház
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.