Augusztus 29-én, immár 3. alkalommal rendezték meg az Országos Ifjúsági és Tini Találkozót a Szigetszentmiklósi Pünkösdi Gyülekezetben, melyre közel 100 fiatal érkezett az ország különböző pontjairól.
Az alábbiakban a szervezők beszámolója olvasható
A találkozó az „Érték Isten szemével” címet kapta, az alapige pedig a Lukács 12,24 volt: „Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem csűrük; és az Isten eltartja őket: mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál?”
Mádai Tamás, gyülekezetünk lelkipásztora köszöntötte a résztvevőket, majd a nap során Patik Jonatán vezette az alkalmat. A dicsőítést a Keceli Pünkösdi Gyülekezet ifjúsági dicsőítő csapata vezette.
Az alkalmon Bányik Roland, az Élő Ige Gyülekezet presbitere hirdette Isten Igéjét. Elmondta, hogy a keresztény élet különlegessége, hogy egyszerre élünk itt lent a földön, és fent a mennyben Krisztussal. Egyszerre hat ránk a világ, és egyszerre igaz az, amit Isten mond rólunk. Azonban fontos, hogy úgy gondolkodjunk magunkról, ahogy Isten gondolkodik rólunk. Amikor új életet kapunk Istentől, ezzel együtt egy elhívást is kapunk. Bár nem lesz mindenkiből evangélista, az életünkkel, a beszédünkkel, a cselekedeteinkkel mégis Krisztust hirdetjük, akárhol is vagyunk – az iskolában, a munkahelyen, vagy akár egy sportklubban. A Bibliában azt olvassuk: „Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak.” (Zsoltárok 127,4) Mi is nyilak vagyunk Isten kezében – velünk céloz, és minket akar felhasználni arra, hogy hirdessük az evangéliumot.
Az alkalom kötött része közös ebéddel zárult, mely után még volt lehetőség beszélgetésre, különböző játékokra és közösségépítésre. A fiatalok jól érezték magukat és késő délutánig maradtak.
Hálásak vagyunk, hogy megtapasztalhattuk Isten jelenlétét ezen az alkalmon, és hogy a fiatalok nyitottak voltak Isten igéjének befogadására és a dicsőítésre is. Hálásak vagyunk a felajánlásokért, a városi önkormányzat támogatásáért, és azért az önzetlen munkáért, amit sokan belefektettek ebbe a napba, akár erejükön felül.