2020. május 14.

 
 

Az elnökség a koronavírus járvánnyal kapcsolatos kormányzati döntéseket és a testvéregyházak lépéseit is figyelembe véve az alábbi ajánlásokat teszi egyházunk gyülekezetei számára.

Május 17-től Budapest kivételével az ország összes gyülekezetében megtarthatók az istentiszteletek és hétköznapi alkalmak, az alábbiak figyelembevételével:

  • Az istentiszteletre érkezéstől a távozásig – beleértve az előtereket és az imaház közvetlen környezetét – az 1,5-2 méter távolságot kérjük egymás között megtartani. Az egy háztartásban élőkre ez a korlátozás nem vonatkozik.
  • A közvetlen érintkezést az üdvözléskor és az istentisztelet alatt továbbra is mellőzzék az istentiszteleten résztvevők.
  • A gyülekezet vezetősége gondoskodjon a megfelelő szellőzésről, a bejáratnál elhelyezett fertőtlenítőről, illetve a mosdók és a kilincsek alkalom alatti rendszeres fertőtlenítéséről.
  • Ahol a gyülekezeti terem mérete nem teszi lehetővé a szokásos létszámú közösség részvételét a szociális távolság betartásával, ott az imaház más közösségi termeit is igénybe vehetik, ha mód van közvetíteni a főteremben megtartott istentiszteletet. Illetve, ahol a 65 év felettiek száma jelentős, ott számukra külön istentisztelet megtartását javasoljuk.
  • Azok a gyülekezetek, amelyek kisebb alapterületű imaházzal rendelkeznek, de van a gyülekezetnek parkja, gyülekezeti udvara, jó idő esetén szabadtéri istentiszteletet is tarthatnak.
  • Úrvacsorai közösségben csak akkor részesüljön a gyülekezet, ha kispoharas úrvacsorai készletet használnak. Az egy kehelyből való úrvacsorázás még nem megengedhető.

Nagyon reméljük, hogy ha még megszorításokkal is, de a pünkösd napi istentiszteleteket már Budapesten is meg lehet tartani.

Köszönjük a gyülekezetek elmúlt időszakban meghozott áldozatát. Reméljük ezzel hozzájárultunk a járvány méretének lecsökkenéséhez hazánkban. Azt is hisszük, hogy ez a nehéz időszak nem az egyház kárát okozta, hanem a megújulását és megerősödését. Az egyház történelméből azt látjuk, hogy a nehézségek és a támadások soha nem tönkretették az egyházat, hanem ezek voltak azok az időszakok, amelyek alatt az egyház dinamikusan nőtt és erősödött.

Az elnökség arról is döntött, hogy online közvetítéssel megtartjuk az Országos Pünkösdi Konferenciát pünkösdhétfőn. Ezen az alkalmon lelkipásztori avatások is lesznek, valamint a Pro Eklézsia díjat is átadjuk. Az ünnepi istentiszteleten személyesen csak azok vehetnek részt, akik arra személyes meghívást kapnak. Hamarosan értesítjük a testvériséget a közvetítés felületéről. A közvetítés fél tízkor kezdődik és várhatóan délig tart.

Budapest, 2020. május 14. 
A Magyar Pünkösdi Egyház Elnöksége

2020