2020. május 4.

 
 

Köszönjük testvéreink türelmét és kitartását a járvány megfékezése érdekében hozott korlátozó intézkedések betartásában. Egyúttal elismerjük azt, amilyen leleményességgel és a Szentlélekre figyelve betöltik a gyülekezetek pásztorai és vezetőségei a szolgálatot a mostani lehetőségek között.

Az Egyház elnöksége a magyarországi testvéregyházakkal egyeztetve a következő döntést hozta:

▪️ Elsősorban idős testvéreink védelmében a nyilvános istentiszteletek, imaórák és bibliaórák megtartását továbbra is kérjük mellőzni.
▪️ Az istentiszteleteket az eddigi gyakorlatnak megfelelően a gyülekezetek az interneten való közvetítéssel oldják meg.
▪️ Egyházunk az Országos Közgyűlést a meghirdetett időpontban nem tartja meg, az Országos Pünkösdi konferencia is elmarad, valamint a szokásos nyári táborok sem lesznek megrendezve.

Az istentiszteletek megtartására vonatkozó korlátozások fokozatos könnyítését a jövőben is a testvéregyházakkal egyeztetett módon fogjuk bejelenteni.

Kérjük gyülekezeteinket, testvéreinket, hogy továbbra is imádkozzanak a betegekért, a nehéz helyzetbe került emberekért, családokért, az egészségügyben és a védelmi-támogató munkaterületeken dolgozókért, nemzetünk felelős vezetőiért.

Isten áldását és oltalmát kérjük gyülekezeteinkre, minden testvérünkre, nemzetünkre, minden emberre!

Budapest, 2020. május 4.
A Magyar Pünkösdi Egyház Elnöksége

2020