Bemerítés a Gyulai Áldás Gyülekezetben

2025. január 17.

 
 

2024. december 22-én bemerítési istentiszteletet tartottak a Magyar Pünkösdi Egyház Gyulai Áldás Gyülekezetében.

Az alkalom során Patkás Tamás Tivadar, a gyülekezet lelkipásztora hirdette Isten igéjét, melyhez az alapigét a Prédikátor könyvéből olvasta: „Lásd, csupán arra jöttem rá, hogy Isten az embereket becsületeseknek teremtette, csakhogy ők mindenféle okoskodásokhoz folyamodtak.” (Préd 7,29)

Istennek van egy elképzelése, egy terve az életünkre nézve, de mi sokszor úgy döntünk, hogy inkább a magunk útját járjuk. Ez azonban legtöbbször úgy végződik, hogy csődöt mondunk. Pontosan ez történt akkor is, amikor Ádám és Éva ettek a tiltott fa gyümölcséből.

Az Úr a bűnbeesés óta azon dolgozott, hogy ezt a megromlott kapcsolatot ember és Isten között helyreállítsa – az egész Ószövetségben erről olvasunk.

Az Ó- és Újszövetség között eltelt 400 évben az Úr csendben volt. Nem szólt az emberekhez egészen addig, amíg egy kiáltó hang így nem szólt a pusztában: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Máté 3,2) Megérkezett a megoldás a megromlott kapcsolat helyreállítására.

Amikor változást szeretnénk látni az életünkben, sokszor a nagy dolgokra gondolunk és a kis dolgokkal már nem is törődünk. Jézus azonban nem feltétlen a körülményeket akarja megváltoztatni, hanem a szívünket.

Keresztelő János azt mondta, hogy Jézusnak kellett volna bemerítenie őt, nem pedig fordítva. Így lenne helyén való. Azonban Jézus azonosulni akart azokkal a bűnösökkel, akiket Keresztelő János bemerített és ezzel kinyilvánította, hogy aki Isten országához akar tartozni, annak el kell hagynia a saját útját és el kell fogadnia a megtérésre hívó szót.

Az ünnepi alkalom végén az öt bemerítkező megosztotta a személyes bizonyságát, majd pedig bemerítették őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében.

2020