Bemerítési istentisztelet a Gyömrői Gyülekezeti táborban
Hatan vallották meg nyilvánosan a hitüket 2024. augusztus 25-én, az MPE Gyömrői Gyülekezeti táborának utolsó napján. A bemerítést Őrbottyánban, az Úr Rétjén tartották. Ez volt egyben a nemrégiben beiktatott Ilie Krisztián első bemerítése is lelkipásztorként.
Az igehirdetés szolgálatát Lettner Gábor, a Dél-Magyarországi Egyházkerület vezetője végezte. A Bír 11,1-11 versei alapján arról beszélt, hogy ahogyan Jeftére hatott a múltja, úgy sokszor ránk is visszahat és bekorlátozhat minket. Jefte bátor harcos volt, de… – ez a „de” szó mindig ott volt az életében: házasságon kívül fogant gyermekként bárki is lett a saját jogán, a múltja visszahatott rá.
Ránk is kimondhattak emberek ilyen „de” szavakat, sőt, velünk is előfordult, hogy másokra ilyesmit mondtunk. Megbélyegeztek minket, és mi megbélyegeztünk másokat. De ennek nem kell így lennie. Létezik ugyanis egy Isten szerinti „de” is, ami átírhatja a jövőt. Azt mondja: ugyan a bűn rabszolgái voltatok, Istennel szemben engedetlenek, házasságtörők, kicsapongók, bálványimádók, halottak a bűneitek miatt, a harag fiai, testi emberek, pogányok, reménység és Krisztus nélküliek, jövevények, kívülállók, Istentől elidegenedettek, ellenséges gondolkodásúak a gonosz tetteitek miatt, bűnben éltetek, esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltatok, kívánságok, vágyak rabjai, olyanok, mint a tévelygő juhok.
„De” most: felszabadultatok a bűn alól, szolgái lettetek az Istennek, irgalmat nyertetek, megtisztultatok lelkiismeretetekben, megigazíttattatok, megszenteltettetek Jézus nevében, a Szent Szellem által, megismertétek Istent, életre keltetek, közel lettetek Istenhez, polgártársaivá váltatok a szenteknek, háza népe lettetek Istennek, világosság az Úrban, Isten népe, irgalmat nyertetek Istentől, aki megkönyörült rajtatok, Isten Szelleme lakik bennetek, Isten fiai lettetek, levetkőztétek az ó embert, felöltöztétek az új embert, bűneitek meg vannak bocsátva, fel vagytok kenve, Isten gyermekei vagytok, örök életetek van!
Ez az isteni „de”. Ezek vagyunk, ezek lettünk, ez határozza meg a szívünket, gondolkodásunkat, ez szabadít fel, hogy ne a múlt rabjai legyünk, ne az emberi vélemények határozzanak meg, hanem amit Isten állít rólunk.
Biztatta a jelenlévőket, hogy hagyják ott a múltat, bármit, ami számukra a „de” volt, és lépjenek előre egy olyan életbe, ahol egyedül az Isten tervei határozzák meg őket.