Többszörösen is örömteli ünnep volt pünkösdvasárnap a Kunszentmiklósi Kikötő Gyülekezetben és a Szigetszentmiklósi Gyülekezetben, ugyanis a két helyen összesen 7 fő tett tanúbizonyságot Krisztusba vetett hitéről a bemerítés során.
A Szigetszentmiklósi Gyülekezetben nemcsak pünkösdöt, hanem az új imaház 3. születésnapját is ünnepelték, amikor négy megtérő „merült el a hullámsírban”. Hárman keresztény háttérből érkeztek, míg egy hölgy nem rég talált rá az Úrra. A bemerítkezők izgatottan, a gyülekezet pedig örömteli szívvel várta ezt az alkalmat.
A közös dicsőítés után Mádai Tamás lelkipásztor hirdette Isten igéjét, a Filippi 3,7-8 igeversek alapján: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.”
Pál apostol kijelentése a Krisztus iránti legmélyebb elkötelezettséget foglalja össze, és ugyanezt jelképezi a fehér ruhások jelenléte is. „Ti is újraértékeltétek életeteket, mikor Krisztussal találkoztak, melynek eredménye az újjászületett életetek” – mondta Tamás.
Az igehirdetés után a bemerítkezők könnyes szemmel, elcsukló hanggal tettek bizonyságot a Krisztussal való találkozásukról, régi életük meghalásáról és új életük megszületéséről. Ezután a pásztor a gyülekezet ünneplése kíséretében bemerítette őket. Id. Dombi György testvér igei gondolatait követően a pásztor és presbiter testvérek kézrátétellel imádkoztak a bemerítkezett testvérekért, majd közösen vettek úrvacsorát. Az alkalmon több Istent még nem ismerő látogató is részt vett, és nagy öröm volt, hogy egyikük felállt bizonyságot tenni, miután megérintette őt az egyik bemerítkező tanúságtétele.
A Kunszentmiklósi Kikötő Gyülekezetben is duplán örömteli volt a pünkösd. Ünnepelték a Szentlélek Isten munkáját, mely a három fiatal bemerítkező életében is nyilvánvalóvá vált. Bizonyságtételükben elmondták, hogyan találta meg őket Isten szeretete, és miként döntöttek amellett, hogy Krisztust akarják követni. Az alkalom során Kovács József lelkipásztor hirdette az igét, a bemerítés szolgálatát pedig Fábián János presbiter végezte.