BEMERÍTKEZÉS A DEBRECENI BELVÁROSI GYÜLEKEZETBEN

2023. szeptember 28.

 
 

2023. szeptember 17-én a Debreceni Belvárosi Gyülekezetben öt ember döntött úgy, hogy bemerítkezésével vallást tesz hitéről.

Bizonyságaikban beszámoltak arról, miként változtatta meg életüket Jézus szeretete, és milyen fontos ajándék számukra a közösség, ahová immár hivatalosan is tartoznak.  Az ünnepi Istentisztelet keretében további két személy tett bizonyságot arról, hogyan talált otthonra a gyülekezetben és kérte tagfelvételét. A vezetők és testvérek őszinte örömmel és hálaadással kértek áldást a hét új tagra.

Az ünnepi Istentisztelet során vers- és énekszolgálatok hangzottak el Isten dicsőségére és az új tagok bátorítására. A gyülekezet lelkipásztora, Nagy Róbert, igehirdetésében kiemelte, hogy a bemerítkezés Krisztus parancsa, egy pecsét, mely a hitünk jelképe. Két történet összehasonlítása alapján mutatta be a hit általi bemerítkezés fontosságát. A farizeusok keresztségi kísérlete Keresztelő János idejében csak felszínes volt, míg az etióp kincstárnok a bemerítéssel megvallotta valóságos hitét.

Az alkalom szeretetvendégséggel zárult.

A bemerítkezési alkalom IDE KATTINTVA tekinthető meg.

2020