Assemblies of God imanapok – 2021. március 18–20.

2021. március 18-20. között az egész világra kiterjedő imaalkalmat szervez az Assemblies of God pünkösdi világszervezete. „Az ima a magágya minden ébredésnek, amit valaha láttunk a történelemben. De nem kell, hogy az ébredés történelem maradjon csupán. Isten arra hívja az Egyházat, hogy keljen fel ezen az órán – és legyen az Ő hangja, az Ő […]
Keceli gyülekezet istentisztelete

Nagy szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a Keceli Pünkösdi Gyülekezet Istentiszteletének felvételét. A videó megtekintéséhez KATTINTS IDE.
Követő vagy elkövető? – Baráti üzenetek

Baráti Róbert, az MPE Ózdi Gyülekezetének lelkipásztora beszél hitről, röviden, érthetően.
Járványügyi határozat
Az Elnökség a testvéregyházakkal történt konzultáció után, a Kormány intézkedéseit és az Egyház legszélesebb körben értelmezett érdekeit figyelembe véve a járványhelyzet alakulása kapcsán az alábbi határozatot hozta: A járványhelyzet súlyosbodására való tekintettel kérjük a gyülekezeteket, hogy a következő három hétben (2021. március 5-től március 21-ig) az istentiszteleteket digitális technológiák alkalmazásával, tehát a szolgálatok internetes közzétételével […]
Kísértések között – havi áhítat
„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy elbírjátok azt viselni.” (1Kor 10,13) Oscar Wilde mondta, hogy „mindennek ellene tudok állni, kivéve a kísértést”. Az igeszakaszban szereplő kísértés szó görög szava a peirasmos, […]
Missziók bemutatkozása – Krisztus Harcosai Férfi Misszió

Az alábbi videóban a Magyar Pünkösdi Egyház Krisztus Harcosai Férfi Missziója mutatkozik be. Támogasd Te is az Egyházat adód 1%-ával, hogy ez a misszió is eljuthasson sokakhoz! A videó megtekintéséhez KATTINTS IDE.
Vágj a közepébe! – Baráti üzenetek

Baráti Róbert, az MPE Ózdi Gyülekezetének lelkipásztora beszél hitről, röviden, érthetően.
Ötéves a Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat

Samu-Erdélyi Erzsébet Dr. Lajos Krisztinával beszélgetett a Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat ötödik évfordulója alkalmából. A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatjátok.
Krisztus Harcosai tábor – 2021

A Krisztus Harcosai Misszió tábort szervez férfiaknak! A táborban erősítjük a keresztény alapértékeken nyugvó hitéletet, törekszünk a közösségi kapcsolatok elmélyítésére, a bajtársiasság kialakítására, a lelki gyakorlatok legváratlanabb időszakokban történő gyakorlására, és a rászoruló emberek bátorítására, támogatására. A tábor egy három napos testi és lelki küzdelem, ahol szembenézhetsz a korlátaiddal, félelmeiddel, bálványaiddal és mindemellett a folyamatos […]
Sorozat az örök életről #5

Van élet a halál után? Mit mond Isten igéje arról, hogy mi történik a halál után? Hogyan nyerhető el az örök élet, amiről Isten az igéjében olyan világosan beszél? Ezeket a kérdéseket járja körbe Földesi Tamás, zirci és várpalotai lelkipásztor öt részes sorozatában, a Bibliából vett történeteken keresztül. Fogadjátok szeretettel az ötödik részt a filippibeli […]