„Ezekben az időkben a cselekvő szeretet mindennél jobban kell a szenvedőknek”

Az utóbbi időben a Magyar Pünkösdi Egyház tagjai többször is találkozhattak Ágoston Zoltán nevével, aki pár hónapja az Inotai Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztora, nem mellesleg a Magyar Pünkösdi Szeretetszolgálat (MPSZSZ) operatív vezetője. Vele beszélgettem szolgálatról, kihívásokról, krízisekről és természetesen a segítségnyújtás lehetőségeiről is.

Zoltánt mostanában nem könnyű utolérni, hiszen a pásztori tennivalók mellett az Erdélyben és az Ukrajnában folytatott missziós tevékenységet is ő koordinálja. Ráadásul a kör hamarosan tovább bővül egy afrikai országgal, Ugandával.

Meglehetősen elfoglalt ember vagy, amit sok más mellett az is bizonyít, hogy az összegyűjtött adományokkal hetente jársz Ukrajnába. Gyakorlatilag a háború kirobbanása óta teljes erőddel koncentrálsz erre a feladatra. Ha jól tudom, eközben érkezett az inotai gyülekezet megkeresése is.
A felkérést tavasszal kaptam, pont akkor, amikor 100%-ban az ukrajnai helyzet határozta meg a mindennapjaimat. Őszre kirajzolódott, illetve feleségemmel, Ágival és két fiunkkal együtt elkértük az Úrtól – és megerősítést nyert –, hogy elvállaljuk a nagyon megtisztelő, megbízott lelkipásztori szolgálatot Inotán. Emellett persze építgetjük a külhoni missziót is, ami az Úr áldásával egyre biztosabban, kiszámíthatóbban működik és reagál a szükségekre.

A háborúra talán senki nem számított, de mégis, mintha minden elő lett volna készítve a helyzet kezelésére az MPSZSZ részéről.
Kárpátalján már a háború előtt is végeztünk missziómunkát Simon Istvánnal (MPE Székesfehérvár), Fekete Imrével (Kelet-Európa Misszió), Pintér Imrével (MPE alelnök) és Páter Attilával (MPE Tiszabecsi Gyülekezet lelkipásztora). Nagyon hamar összeért szolgálatunk az ukrajnai Élő Isten Gyülekezetével. Horváth Sándor kinti lelkipásztor testvérünkkel és pár szolgálóval közösen eljutottunk a székelyföldi misszióba, ahol nagyszerű pillanatokat éltünk át az erdélyi szolgálatok során. Erősített és egységbe állított minket az Úr, érezhetően készített minket egy közös szolgálatra. A 2019-es év során a kárpátaljai missziós utak logisztikája és az adományozási kapacitások növelése érdekében elkezdődött egy közös gondolkodás Attiláékkal és a tiszabecsi gyülekezettel. Így találtunk egy imaháznak, közösségi háznak, illetve raktárnak is alkalmas házat a tiszabecsi romasoron, így elkezdődhetett a tervezgetés.
Emlékszem arra, amikor 2021 nyarán Székelyudvarhelyen közösen, egyakarattal imádkoztunk azért, hogy a tiszabecsi romasoron megvásároljunk egy ingatlant, ami Páter Attiláék vezetésével a helyi közösség imaházaként és a külhoni misszió raktáraként szolgálná az Úr munkáját. Az ingatlanvásárlás körüli nehézségek ellenére végig kitartott az egyház vezetése és a szeretetszolgálat csapata is abban, hogy szeretnénk azt a házat. Végül a közös imák és ügyintézési nehézségek után jött a jó hír: miénk az ingatlan. Ekkor még nem volt szó háborúról. Visszatekintve nagyon szépen látszik az Úr munkája, akarata az egész folyamatban, ami utólag áll össze egy egységes egésszé, hiszen ez az épület lett az ukrajnai missziónk egyik fontos bázisa.

Mivel limitált volt az adományok kivitele és több esetben adódtak nehézségek is, gondolom ezért is fontos volt egy, a határhoz közel eső épület.
Valóban voltak limitek meghatározva és a Covid időszak alatt szinte semmit nem lehetett átjuttatni a határon Kárpátaljára, ezért más utakon próbáltunk segíteni Sankó (Horváth Sándor) pásztoréknak. Ezért is tűnt akkor még fontos stratégiai pontnak a tiszabecsi ingatlan. Közben a tiszabecsi polgármesterrel és a határőrökkel is nagyon jó kapcsolatba kerültünk. Sokszor futárral, illetve anyagi támogatással tudtuk az Élő Isten Gyülekezete Roma Egyházhoz tartozó pásztorok tevékenységét támogatni, akik szintén a legnincstelenebb embereket támogatták missziós tevékenységükkel; az evangélium hirdetése mellett a szociális szükségleteket is igyekeztek kielégíteni.

Az adományozáson túl szellemi szolgálatot is végeztetek Ukrajnában, aminek egyik gyümölcse a november elején megtartott roma pasztorációs szeminárium volt.
2020 nyarán indult Tiszabecsen a roma pasztorációs szeminárium, ahol az is cél volt, hogy a kárpátaljai és székelyföldi misszióban szolgáló testvérek kapcsolatépítése megtörténjen, illetve hogy a szeretetszolgálat felmérje, hogyan tud kapcsolódni ezekhez a missziókhoz. A közösségépítésen és szellemi, hitben való kapcsolódáson túl elindult egy forrásteremtő munka is, ami mindkét külhoni missziót elkezdte táplálni. Civil, közösségi, gyülekezeti és pályázati úton tudtuk folyamatosan támogatni a székely és ukrajnai missziót. A székelyföldi misszió korábban kezdődött, ahol Pintér Imrével és Simon Istvánnal elkezdtük támogatni kinti testvérünk, Boldizsár László megkezdett missziós munkáját. Laci testvér Székelyföldön a legnincstelenebb, mindenhonnan kitaszított erdélyi cigány emberek között szolgál. Közben összekapcsoltuk a kárpátaljai testvéreket Laci testvérrel és a közös szolgálatok (Erdélyben a romatelepeken) konklúziója az volt, hogy a közös imádkozások és a terepmunka mellett tanításokat is szeretnének hallgatni a Kárpátalján szolgáló roma testvéreink. Így jött létre a szeminárium ötlete.

Ezek után érkezünk el egy olyan eseményhez, ami azóta is meghatározza az egész világ jelenlegi állapotát. Feltételezem, hogy neked is emlékezetes marad 2022. február 24-e.
Sosem felejtjük el ezt a dátumot… Az első hetek kritikusak voltak. A tiszabecsi imaház éppen a felújítás közepén állt, amikor a menekülő emberáradat megjelent a Petőfi utcában. Páter Attiláék és a szolgálatunk munkatársai az első napoktól jelen voltak, igyekeztek a krízisben helytállni. Ennyire nagy szükséget sosem láttunk még. Egészen más kategória szimplán csak a szegénységgel küzdők küzdelmeit nézni. Ebben az esetben pénz, fedél és jövőkép nélküli traumatikus, sokkos állapotban érkező embereknek, gyermekeknek, csecsemőknek kellett azonnali fizikai és lelki támaszt nyújtani, miközben a tiszabecsi roma testvéreink, majd a később érkező önkéntesek megpróbálták a lehető legtöbbet kihozni ebből a váratlan humanitárius katasztrófából.

Az első négy-öt nap azért is tűnhetett annyira kritikusnak, mert hirtelen érte az országot is és nem állt fel egy központi irányítási rendszer a menekültek fogadására.
Valóban, és a sok civil, lakossági és karitatív jelenlét mellett a tiszabecsi imaházunk közösségi tere volt a legmegközelíthetőbb védelmi és támogató pont, illetve a Nefelejcs kemping, akikkel szintén szorosan együttműködtünk a menekülő családok elszállásolásában és ellátásuk biztosításában. Sokan jöttek, voltak, akik csak megpihentek pár órára, intézték a további menekülésüket, addig is tisztálkodási lehetőséget és étkezést kaptak, vagy csak egy meleg teát, jó szót, figyelmet. Lelkileg megterhelő volt, hogy a békesség állapota mennyire törékeny, és hogy megváltozhat minden egy éjszaka leforgása alatt.

Ekkor válhatott bizonysággá, hogy az Úr készítette el azt a tervet, ami oda vezetett, hogy legyen egy ház, a hozzá tartozó telekkel, raktározási lehetőséggel. Így tudott létrejönni – szinte a semmiből – egy ideiglenes, menekült embereket fogadó misszió…
Igen, nem volt bennünk kérdés az isteni akarat felől. Páter Atilláék hitben léptek és hihetetlen mértékű összefogás kezdett el nagyon gyorsan kirajzolódni. Jó lenne senkit sem kihagyni, de nagyon hálásak vagyunk a sok önkéntesnek, a rengeteg adománynak, támogatásnak és imának, ami azóta is velünk van. Nyilvánvalóan érezhető volt pár hónap után, hogy az adakozó szándék és az önkéntes szolgálat tekintetében van némi visszaesés, de a mobil konténerekből kialakított szállásnyújtás mellett a Kárpátalján rekedt menekültek és nincstelenek felé történő szolgálat kezdett újra fókuszba kerülni. Nagyon megmozdult a pünkösdi közösség, az országos gyülekezeti háló. Tényleg felsorolhatatlan, hogy mennyi gyülekezet adományozott bőkezűen, célzott tárgyi és pénzbeli támogatásokkal, és sokan érkeztek önkéntes szolgálatokra is. Nélkülük nem sikerült volna legyőzni a nehézségeket.

Az MPE mellett milyen típusú együttműködések alakultak ki a kárpátaljai misszió támogatására?
Olyan felekezetközi és civil összefogásról tudunk beszámolni, amit eddig még nem tapasztaltunk. Kalocsától Sopronig, Tiszanánától Budapestig és Székesfehérvártól Kecelig rengeteg testvér, gyülekezet és azok ismeretségi körei, civilek, cégek mozdultak meg. A kezdeti kihívások után minden a helyére került. Voltak nehézségeink a hirtelen odaáramló adományok rendezésével is, ezért több, ideiglenesen és azóta is működő raktárkapacitással bővítettük hálózatunkat. Sok olyan nem várt eseményre kellett azonnal reagálni, ami mind a szervezeti kapacitásokat, mind a logisztikai hiátusokat feszegette. A háború elől menekülő nincstelen emberek jelentek meg a romasoron. Legjobb igyekezetünk ellenére is kerültek hibák a gépezetbe, de a mai napig igyekszünk legjobb tudásunk szerint megfelelni a kihívásnak és az elhívásnak egyaránt.
Az adományok eljuttatása egy háborús helyzetben egészen más jellegű koordinációt igényel, mint békeidőben. Emellett végig fontos volt, hogy a kint szolgáló testvérek lelkigondozása és az evangélium eljuttatása is fókuszban maradhasson. Páter Attilával végig arra törekedtünk, hogy egyfajta karitatív konvoj felállításával, többek együttműködésével jussunk át a határon.
Boldizsár Attila baptista lelkész, Herczeg Gyula, a Teljes Evangéliumi Egyház Szeretet-közösségéből, a Kelet-Európa Misszió munkatársai, az Üdvhadsereg, Bán Norberték Sopronból, a német HOPE e.V. szervezete, akik szinte minden héten társulnak valamilyen formában a kinti missziónkhoz, a svéd PMU, Paul Graza és felesége, valamint az általuk elért amerikai támogatók, illetve a brit pünkösdi szervezetek támogatása mellett nagyon fontos hangsúlyozni, hogy mennyire megmozdultak az itthoni közösségek is, amiért nem győzünk elégszer hálát adni. Például több vidéki, a Hit Gyülekezetéhez tartozó közösség is bőkezűen támogat minket. Megható volt látni, hogy az Új Élet Gyülekezetéhez tartozó roma testvéreink mennyit áldoztak erre a célra. Az Operation Mobilization és a GAIN Ministry jut még eszembe, de tényleg, szinte felsorolhatatlan a támogatók sora, Istennek hála ezért.
Az adományozáson túl missziós, evangelizáló szolgálatban, kinti intézmények támogatásában és szemináriumok szervezésében is megmutatkoznak az eddigi együttműködéseink.

Mesélted, hogy a munkácsi kórházzal is kialakult egy missziós együttműködés. Mit lehet erről tudni?
Rendszeresen szállítunk a kórháznak adományokat. Egy nagyívű projekt van kialakulóban, melyben a németországi HOPE e.V. szervezettel, az Üdvhadsereggel és szervezetünk koordinációjával egy komoly beruházást tervezünk. Ezek a tárgyalások folyamatban vannak. Ennek kapcsán vittük el Bobot (Robert Hatton, HOPE e.V.) és feleségét, Elizabeth-et a munkácsi kórházba, ahol folytattuk a megkezdett tárgyalásokat a kórház igazgatójával.

Területileg az ukrajnai részen meddig juttok el, illetve az általatok szállított adományok sorsáról mit lehet tudni? Arról kérdezhetlek, hogy milyen jellegű adományokat visztek?
Az utóbbi időben belső Ukrajnába is eljutnak testvéreken keresztül az adományaink. Mi alapvetően Munkácsig, Szolyváig és Beregszászig jutunk el fizikailag. Jelenleg ez a maroknyi csapat több mint 50 tonna adományt vitt ki a háború kitörése óta. Az adományok terén szintén sokszínű a felhozatal. Legutóbb például az MPE Agapé Gyülekezete támogatásával egy szolyvai idős asszony házának felújítását, megerősítését tudtuk megsegíteni. De volt olyan eset is, amikor egy speciális tápszert, gyógyszert kellett beszereznünk, amit már Ukrajnában nem találtak raktáron és nem sikerült beszereznie egyetlen gyógyszertárnak sem. Orvostechnikai eszközöket, matracokat vittünk a kórházba. Az alapvető élelmiszerek minden héten a konvoj részei. Ezen kívül sok meleg ruha is kell.

Az MPE és az MPSZSZ 2020-ban indított szemináriumot Kárpátalján és itthon, Kelet-Magyarországon, roma pasztorációban szolgáló lelkészeknek, segítőknek. A háromnapos edukációs és lelkigondozásról szóló szemináriumot idén is megrendeztük, de az ukrajnai háború kitörése miatt módosítanunk kellett a helyszínen. Mesélnél nekünk erről egy kicsit?
Még nagyon frissek az élményeink. Ahogy mondod, idén a kint szolgáló testvéreink miatt módosítani kellett a helyszínt, amit áttettünk Kárpátaljára. Így jött létre a Kárpátok lábánál, Szolyván, a roma pasztorációs szeminárium, ahol Robert Hatton (HOPE e.V.) és Bálint Gyula (MPE Sálem, Várpalota) szolgált. Bob profetikus igehirdetésével, az előre hívott fiatal testvérek megáldásával és a jövőbemutató, bátorító üzeneteivel is megerősítette, megújította a Kárpátalján munkálkodó szolgálókat. Gyula atyai szemléletével és tanításaival járult hozzá ahhoz, hogy a kimerült és gondterhelt szolgáló testvéreink felfrissülve, megerősödve álljanak vissza a Kárpátalján végzett missziós munkába. Érezhető volt a közel 80 résztvevőn, hogy nagyon fáradtan, megterhelten érkeztek az első napra. Viszont, ha felidézem az utolsó napot is, akkor hatalmas hálát érzek, hiszen Isten segítségével elértük a célunkat a szemináriummal. A célunk az volt, hogy a megkezdett pasztorációs munkát összehangoljuk hálózati rendszerbe, hogy a jól működő tapasztalatokat, gyakorlatokat összegyűjtsük, és ami a legfontosabb volt, hogy a szolgálók lelkigondozására, tanítására különös figyelmet fordítsunk, mert a lelki nyomás, stressz és megterhelés a háborús helyzet miatt igen nagyfokú. Érezhető volt, hogy egy kicsit eltávolodva a mindennapos szolgálattól, feltöltődnek, rekreálódnak szellemileg, lelkileg, és azt is éreztük, hogy Isten nagyon egybeszerkesztette ezt a háromnapos elvonulást.

Mi az, ami foglalkoztat a külhoni misszó jövőjével kapcsolatban?
Azt látom, hogy Isten az Ő jelenlétével és áldásával erősíti ezt a szolgálatot, amit Ukrajnában végzünk. Hálás vagyok, hogy jelenleg biztosítva van a külhoni misszió működése. Ugyanakkor felhívnám a figyelmet az itthoni szociális helyzetre. A jelenlegi energiaválság hatásai már sok társadalmi rétegnél érezhetően nagy terheket rónak az egyénekre. A Szociális Alap Programunkhoz folyamatosan érkeznek az igények, jelzések. Igyekszünk azokra a megkeresésekre reagálni, ahol gyülekezeti hátteret tudunk találni, és a gyülekezetekből olyan szabad kapacitásokat, akik összekapcsolódnak a hozzánk jelentkező rászorulttal, így az MPSZSZ a helyi gyülekezettel összefogva próbálja megtalálni a támogatás legmegfelelőbb formáit. Fontos, hogy észrevegyük, kik azok, akik támogató közeg nélkül maradnak, akik sem családra, sem közösségre nem számíthatnak, és az intézményes segítségnyújtás sem ér el hozzájuk. Ezekben az időkben a cselekvő szeretet mindennél jobban kell a szenvedőknek, nélkülözőknek. Mondhatnám úgy is, hogy eljött a mi időnk. Legyünk nyitottak, vegyük észre a szenvedőket akármilyen mélyen vannak is, és ne a bűnöst ítéljük meg, hanem a bűnöket. Nagy szükségünk lesz az összefogásra és a képességeink összehangolására, hogy okosan tudjuk koordinálni mindazt, amink van, és hogy javainkat meg tudjuk osztani azokkal, akik fizikai hiánnyal küszködnek. Ebben kérem az útmutatást, a források bővülését és a szolgáló munkatársak kitartását. Amikor itthoni missziós útjaink során szolgálunk, azt tapasztaljuk, hogy bár fokozatosan, de egyre mélyebbre, egyre nagyobb szegénységbe, a leghátrányosabb régiókba is elenged minket az Úr. Ezért van szükségünk az ő kegyelmére és nagyon sok imatámogatásra, bátorításra. Köszönjük, hogy ezt eddig is megkaptuk, és hisszük, hogy ez a jövőben is így lesz!

Az interjút Gerencsér-Szegezdi Gabriella készítette.

Képek: https://magyarpunkosdiszeretetszolgalat.hu/ukrajna/