Ember vagyok, nem hithős

Andelic Jonathan nevét februárban egy ország ismerhette meg A Dal 2021 című műsorban, ahol az Áldom című szerzeményével A Dal 2021 Akusztik versenyének győztese lett.

Jotával budapesti otthonában beszélgettem, ahol először egy régi kottaírógép ragadta meg a figyelmemet, utalva tulajdonosa szenvedélyére. Lakása olyan, amilyen ő maga is, egyedi és stílusos. Közel egyórás beszélgetésünk során úgy éreztem, sokkal többet tudtam meg róla, mint az elmúlt tizenegynéhány évben, amióta ismerem.

Szeretném, ha az alapoknál kezdenénk. A zenédet, ahogy az Áldom című dalt is, áthatja a hit, ami meghatározó része az életednek. Keresztény családban nőttél ugyan fel, de mesélj arról, hogy mikor, miért és hogyan vált a hit az életed alapjává, és mit jelent neked igazán.

Igen, ahogy mondtad is, keresztény családban nőttem fel. Nekem ilyen szempontból szerencsés dolgom van, mert ráadásul egy normális keresztény családba születtem. A szüleim úgy gondolom nagyon jó – hála Istennek nem tökéletes – emberi példát mutattak és ez nagyon nagy segítség volt, nem csak nekem, hanem a tesóimnak is. Nem idegenedtünk el Istentől, tehát nem kontraproduktívan hatott a szándékuk, nevelésük és a szívük vágya, hogy mi is hívők legyünk, hanem nagyon is produktívan. Tizenkét évesen merítkeztem be, de arra mindig nehezen válaszolok, hogy mikor döntöttem. Nekem soha nem volt egy nagy delíriumos pont az életemben, hogy tizennyolc csillagot láttam, azt is egyszerre egy vonalban… Azt sem tudtam, hogy meg kell térnem. Egyszerűen az idők során Isten egy konstans személlyé, egy állandó ponttá vált az életemben, aki a hitemtől, annak minőségétől, milyenségétől, erejétől teljesen független.

Ezt kifejtenéd kicsit bővebben is?

Meggyőződésem, hogy a hit egy döntés, nem pedig egy érzelmi állapot, és nem egy érzelem-generált reakció. Én egy olyan ember vagyok, akinek a döntéseire hatnak az érzelmei, és ilyen szempontból a hitem milyenségére, mértékére is. De ettől függetlenül Isten személye ugyanaz, és én azt élem meg, és azt látom, hogy Istent nem „hatja meg”, hogy én éppen mennyire hiszek benne, vagy mennyire nem. Ha nem hinnék benne egyáltalán, Ő akkor is lenne, és olyan lenne, amilyen. Isten nem attól létezik, mert én hiszek benne, vagy azért, mert bárki is hisz benne. Egy jó barátnőm fogalmazta meg nagyon jól, hogy a keresztények egyik legnagyobb hibája, hogy azt hiszik, ők fedezték fel Istent. Ezzel nagyon egyet tudok érteni, és ezt próbálom elkerülni a saját életemben, életszemléletemben, és a hitem megélésében.
A hit szerintem, bizonyos szempontból inkább egy folyamatra adott reakció. Vannak emberek, akiknek egy nehézségre adott válaszreakciójuk az, hogy megkeserednek, vagy bosszút állnak; az én reakcióm a hit. Legalábbis igyekszek, hogy minél inkább a hit legyen az. Az embernek a lelke persze eléggé összetett, nem csak érzelem, hanem értelem, akarat, egy komplex csomag, ezek mind hatnak egymásra. Éppen ezért én pl. az adott helyzetekre olyan minőségű hittel tudok reagálni, amennyi éppen tőlem telik. De szerintem itt lép közbe mindig az isteni kvóciens, az isteni állandó, ami mindig éppen úgy egészíti ki azt az értéket, amin mi működünk, amennyire Ő látja, hogy szükséges, na, meg amennyire mi igényeljük. Az biztos, hogy Ő nem „tolja túl a biciklit”. Bár, ahogy végiggondolom, sok „túltolt” biciklit éltem már meg, de ezt hívjuk szakzsargonnal inkább úgy, hogy kegyelem.

Tehát végül is a szüleid indítottak el a hit útján, de később a saját megtapasztalásaid vittek előre.

Igen, elég korán rájöttem, hogy a szüleim emberek – mert nem is akartak másként tenni –, amit véletlen sem csalódásként éltem meg, hanem folyamatokat indított el bennem. Amikor ébredezni kezd a személyiséged, az önálló gondolkozásod, a világnézeted kezd kialakulni, bár még nem egy kerek egész, de már van egy kontúrja, és még ha nincs is kitöltve színekkel, de van egy egyértelmű sziluettje annak, hogy te milyen ember leszel. Ekkor jössz rá, hogy adott dolgok, amiket a szüleid meggyőződésesen gondolnak, nem férnek bele abba a kontúrba, ami te vagy, és még csak egy színként sem tudod elképzelni az életedben. Ettől függetlenül az ő életükben az kerek egész, és valid. Ez vezetett oda, hogy elkezdjek gondolkozni azon, hogy én ezeket hogyan gondolom, nekem mi a megélésem, mire van szükségem. Bizonyos szempontból az Isten-megélésünk, a hitünk arculata személyre szabott. Nyilván vannak alapszegmensek, amik a Bibliából elég egyértelműek, de a személyre szabott részt, ha személyes kapcsolatot akarunk Istennel, senki sem ússza meg, különben egy séma lesz, amit követünk, és nem Isten. Vallásosság lesz, én pedig ezt nem akartam.

A te kereszténységedbe mi fér bele?

Van most például egy új dalom, aminek a címe Kicsit még. Ez egy mondhatni „világi” dal. De nem akarom kettéválasztani azt, hogy van a hitem, meg azt, hogy van egy világi dalom, ez nem két külön dolog, ez ugyanolyan része az életemnek. Ember vagyok és nem hithős.
Van egy kimondatlan missziótudat bennem, hogy valahogy lekaparjam a kereszténység fogalmáról, vagy inkábban a „kereszténynek lenniség” fogalmáról a keresztény szót. Legtöbbször a kereszténységet, vagy azt, hogy valaki keresztény, egy gúnyszónak értelmezem. Jézus emberként jött a földre és nem keresztényként. Ha Jézus „keresztényként” jött volna a földre, akkor attól tartok, nem lennék keresztény. Jézus azt az utat mutatta meg, hogy hogyan váljunk emberré, azokká az emberekké, akiket Isten elképzelt, és hogyha ezt az utat – az emberré válásunknak azt az útját, amit a jézusi motívumok, és útmutatás szerint próbálunk elérni – úgy hívjuk, hogy kereszténység, akkor ám legyen, legyek keresztény.
Az én célom az, hogy ember maradhassak a magam gyengeségeivel együtt. Ez viszont nem az elkényelmesedést jelenti, nem a „bármit is megtehetek” luxusát. Nem erről beszélek, hanem arról, hogy a kereszténység az ne egy guillotine legyen az emberek nyaka fölött – ezt a nézetet szeretném levakarni. Kereszténynek lenni számomra nem egy vérengzős, önsanyargató, aszkéta életet jelent, de nem is azt, hogy ez egy rózsaszín, csillámporba burkolt delíriumos élet – Isten egyiket sem ígérte.
Szerintem az a nagyon jó, hogy Isten a szíveket vizsgálja. Nem alibiként használom ezt a „szlogent”, hanem ez egy tény, és ez a legjobb dolog a világon. Ebben benne van az a fajta szabadság, ami a kvintesszenciája az Istennel való kapcsolatunknak, mert ebben benne van az a „luxus”, hogy akár ne akard jól csinálni, hogy akár olyan is legyen, hogy „Istenem én most csinálom, ahogy csinálom, nem akarom jól csinálni”. De ha a szíved a helyén van, akkor úgyis ott lesz az, hogy akkor legalább nagyon rosszul nem csinálom, és szerintem Istent ez nem zökkenti ki.

Akkor beszéljünk egy kicsit a zenéről. Mikor találkoztál vele, és mit jelent számodra?

Nagyon korán kezdődött. Zeneoviba jártam, és hamar elkezdtem zongorát tanulni. Kikapcsolódást, feltöltődést, na, meg munkát jelent.

Akkor ez egy családi örökség?

Mindenki tanult zenét a családban. Édesapám pünkösdi körökben elég ismert „gitáros betyár” volt, édesanyám is mandolinozott még a Gizella úti gyülekezetben, sőt tangóharmonikán is játszott. Apukám részéről a nagymamám karnagy, a dédnagyapám az evangélikus kántorképző vezetője volt, nagypapám pedig egy ortodox férfikarban volt basszus énekes. Vannak zongoraművészek is a családban az édesapám felmenői között. A zenei rész erőteljesen ott van mind a két vonalon.
Apukám szíve, lendülete, szeretete, lelkesedése eléggé meghatározta a békéscsabai gyülekezet profilját. Én ebbe az arculatba belenevelkedtem, ebben szocializálódtam, úgyhogy ez előbb-utóbb aztán a részemet képezte. Tizennégy éves koromban kerültem be a dicsőítő csoportba Békéscsabán. Elment a gyüliből a korábbi zongorista, egy sátoros evangélizáció pedig már le volt fixálva a zalaegerszegi gyülivel, és kellett hirtelen valaki. Semmi tudással, „csirkelábas”, háromujjas módszerrel megtanultam az akkordjait annak a közel tíz nótának. A dicsőítéssel való történetem innen ered.

Mit jelent számodra a zene?

A zene legmeghatározóbban, legerőteljesebben az Istennel való kapcsolatomban jön elő. Volt olyan időszak, amikor ezeket a jó kis alapvető keresztény metódusokat, mint Bibliaolvasás, imádkozás, böjt nagy ívben kerültem, de a dicsőítésben akkor is egyszerűen úgy éreztem, hogy azonnal ott vagyok Isten jelenlétében, még a legrosszabb állapotomban is. Azt éltem át, hogy Isten ott hirtelen szól hozzám, és „minden a régi”. A zene olyan, mintha a szeretetnyelvem lenne Isten felé. Igazából az Áldom is erről a folyamatról szól. „Gyorsan pereg az élet, kérdés, mit tettem, Még Nobel-díjat sem kaptam, úgy emlékszem…” Szóval még nem kaptam Nobel-díjat, de a lényeg az, hogy a szívemben úgy döntöttem, minden percben Őt áldom. Tehát bármilyen helyzet volt, nem irtottam ki a szívemből a dicsőítést, azt a tényt, hogy Isten jó. Azt gondolom, hogy bárhogy is van, bármi is van, bármi is legyen, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak azt a végzetes luxust, hogy megkérdőjelezzem Isten jóságát. Bármit is érezzek, egyszerűen „beleerőszakolom” magam abba, meggyőzöm magamat abban a helyzetben is, amikor nem akarom, hogy Ő jó, és amikor ez dalban vagy zenében is megfogalmazódik, akkor az egyszerűen mintha mindent megfordítana.

Mikor kezdtél el dalokat írni?

Emlékszem, hogy már gyerekkoromban, nyolc-kilenc évesen is másfél órákat töltöttem a garázsban. Sokszor áriáztam, a fejemben ilyen nagyzenekari dolgokat képzeltem el, és gondolatban komponáltam.
Az első dalom a „Jézus, leborulok” volt, azt tizenöt évesen írtam. Ültem a zongoránál, gyakoroltam, meg játszottam, és egyszerűen jött a dallam. Az első versszak meg a refrén, úgy ahogy van, megszületett. Utána gondolkoztam, hogy kellene még egy versszak, és akkor emlékszem, hogy mondtam Sangala Nicónak, aki nagyon szeretett verseket írni, és ügyes gondolatai voltak, hogy van ez a dallam, és ha esetleg eszébe jut néhány gondolat, akkor írja le. Aztán amit leírt, abban egy-két sor megfogott. Nem vettem át teljesen a szöveget, de a gondolatok alapján megírtam a második versszakot is. Utána egészen elképesztő, hogy mennyire elterjedt dal lett. Nem is gondoltam volna, hogy az a nóta ilyen önálló életre kel.

Hogyan születnek meg a dalaid?

Alapvetően nagyon változó, hogyan születik meg egy dal. Van, amikor csak úgy – az Áldom is pl. így jött. Két-három óra alatt megszületett. Itthon voltam home office-ban, aztán odarohantam a zongorához, felvettem a groove-ot, visszamentem dolgozni, majd eszembe jutott a dallam, és alig vártam, hogy vége legyen a munkának. Megírtam és átküldtem Ferencz Péter Peetnek, a produceremnek, akivel akkor több dalon is együtt dolgoztunk.
De van olyan is, pl. a Vágyom rád, aminél megszületett a dallam, ami nagyon inspirált, nagyon éreztem benne Istent, és éreztem, hogy miről szeretném, hogy szóljon, de valahogy nem jött hozzá a szöveg. Végül az csak egy évre rá született meg, addig többször is elővettem a nótát. Nem volt az igazi a szöveg, és nem akartam elpazarolni a dallamot középszerű vagy klisés sorokra. Egy évvel később – akkor még magánének órákat tartottam –, volt egy lyukas órám, elővettem, és konkrétan abban a hatvan percben megszületett a szöveg – utána már csak csiszolgattam. Jött egy sor, utána pedig kifolyt belőlem az egész és éreztem, hogy ez az, megvan, megszületett.
Az új dalomnál, a Kicsit mégnél is megvolt már a dallam, de a szöveg még nem. Mondtam Istennek, hogy olyan jó lenne nem erőltetetten írni a szöveget, hanem ihletetten. Aztán egy vonatúton hazafelé, Békéscsabáról Budapestre megírtam a szöveget – én is elcsodálkoztam rajta.

Mit lehet tudni erről a dalról?

Ahogy mondtam, ez egyáltalán nem egy dicsőítő dal. A Kicsit még 2021. május 29-én jött ki, amihez videoklipet is forgattunk. Ez tőlem egy egészen szokatlan nóta, ami pont azt mutatja meg, hogy rendesen ember vagyok és nem valami hithős. Az emberi oldalamról szól, azokról a dolgokról, amiket más is megél. Egy folyamatról, amiben most éppen nincs benne a hitbeli konklúzió, hanem csak maga a nyers állapot.
Ez most egy új dolog, és egy tudatos irány. Szeretnék több olyan dalt írni, amiben nem feltétlenül jelenik meg az isteni rész, azaz nem dicsőítő, imádó dalok. Viszont a „virágnyelven Jézusos” szövegeket szeretném továbbra is kerülni. Én egy dalomban vagy Jézusról írok, vagy nem, és célom, hogyha Ő az alany, azt mindenki világosan tudja, és ne gondoljon tetszőlegesen a helyére senkit, vagy semmit.

Beszélgessünk egy kicsit A Dal 2021-ről is. Hogyan jutott be az Áldom a műsorba?

Nekem eszembe sem jutott beküldeni a dalomat. Peet mondta, hogy miért nem teszek egy próbát. Így az utolsó pillanatban, összeszedve minden szükséges anyagot a jelentkezéshez, beküldtem, aztán nem is tudtam, hogy mi lett a sorsa. Az is Peet volt, aki felhívott és gratulált, hogy bejutottam. Utána pedig nagyon kapkodtam a levegőt, hogy hirtelen észhez térjek. Elkezdtek velem rohanni az események, én meg csak néztem, hogy le ne maradjak róluk. Úgy éreztem, mintha rá lettem volna kötözve egy lóra, ami húz maga után. Később azért már felvettem a versenyt, de csak néztem nagyot, hogy mi történik itt.

Hogyan élted meg, hogy egy egész ország ismerte meg a dalodat?

Ezt az egészet megélni nagyon felemelő, de nagy kihívás is volt, mert az ember egy ilyen helyzetben iszonyatosan vásárra viszi a bőrét. Ráadásul én olyan vagyok, aki képtelen a játszmákra, nekem ez egyszerűen nem megy. Ezekben a szereplésekben nem az van, hogy van egy nagyinterjú, vagy egy portré, ahol megismernek téged, ahol elmondhatod, hogy te mit gondolsz, és van esélyed rá, hogy árnyalatokat adj a gondolataidnak, hanem egy-két percbe kell belezsugorítanod egy életet, egy komplex gondolkozást, az addig megélt harmincöt évet. Ilyen szempontból nagyon nehéz ez a fekete-fehér, szögletes, karcos kommunikációs keret, amiben nyilván nagy kihívás volt, hogy valahogy a hitemet, meg ezt az egész folyamatot, amiről meséltem, és a dalt, meg amiről szól, úgy képviseljem, hogy azzal már elkezdődjön a kereszténységre jogosan ráaggatott sztereotípiák lekaparása. Szerettem volna, hogy ott már ne az jöjjön ki, hogy én egy ilyen „szuperszent földönkívüli” vagyok. Azt gondolom, hogy ha mi így viselkedünk, akkor az emberek akarva akaratlanul, ilyennek fogják látni Istent is. Próbáltam elérni, hogy valahogy azt lássák, amilyen a dal is, hogy habár egy mély témája van, de mégis egy „bulizós” nóta.

Számodra mit jelent az, hogy megnyerted A Dal 2021 Akusztik versenyét?

Ez konkrétan a másik fődíj volt, amit a negyven dalból választott ki a közönség. Itt szeretnék kitérni arra, amit nem tudok elégszer kiemelni, hogy elképesztő volt az összefogás, meg az a dézsával rám borított szeretet, amit az emberek kifejeztek felém. Nem is gondoltam volna, hogy ez lesz. Azokban a pillanatokban persze nagyon nehéz volt, meg izgalmas, hogy tovább jutok-e vagy sem, de mind a két alkalommal azt éltem meg, hogy ez még jobb, mintha csak a zsűri juttat tovább. Az egy szubjektív szakmai döntés, négy ember szakmai véleménye. De itt több ezer szavazat döntött úgy, hogy ők akarják, szerintük ez egy jó nóta, szeretik a dalt és engem, és ezt többször is egyértelműen megmutatták. Nem csak egyszer voltak lelkesek, másodjára még inkább „megőrült” a társaság. Ez valami egészen elképesztő dolog. Olyan művészekkel szemben jutottam tovább, és kaptam meg az Akusztik Verseny Győztese-díjat, amit szintén a közönség szavazatai döntöttek el, akik hatalmas konkurenciát jelentettek. Nagyon-nagyon jó érzés volt ez a szeretet, nagyon jól esett, és ezért nagyon hálás vagyok. Az összefogás is lenyűgöző volt, hiszen több magazin, a Pengető, az Ez az a nap! is beállt mögém, a Szikra, az Omega Hálózat, és sok-sok közösségről, gyülekezetről tudok, akik jelezték, hogy ott vannak mögöttem. Egészen elképesztő dolog, amikor hirtelen valaminek az arcává válsz. De azért ez egy nagy teher is, egy hirtelen a semmiből rád borult felelősség, ami megtisztelő, de ha őszinte vagyok, azért sokszor levakarnék magamról.

Fontos megemlíteni, hogy az Áldom a Szikra-díjat is elnyerte a Legjobb dicsőítő dal kategóriában.

Igen, a legjobb dicsőítő dal kategóriában nyertem, ami szintén nagyon jól esett. Ennek az elismerésnek azért is örülök, mert olyan emberek voltak a zsűriben, mint pl. Lackfi János, Mező Misi, vagy Horváth Gergely. Megtisztelő, hogy egy magas szakmai vélemény ítélte nekem a díjat.

Mire számíthatunk tőled a jövőben? Most éppen min dolgozol?

Folyamatosan új dalokon dolgozunk, azokhoz klippeket készítünk, megy a gyártás. A fő cél, hogy rádiókompatibilisek legyenek, ilyen szempontból most nem a dicsőítő dalok írása a fő irány. Persze van több dicsőítő dal is, ami még nem jelent meg, de szeretném, hogy megjelenjen, mert nagyon jó dalok. Most csak a zenei tevékenységre koncentrálok. Nagyon hálás vagyok, hogy Isten nyitott erre egy ajtót, hogy egyáltalán létezett egy ilyen ajtó. Ezt megélni egészen elképesztő és inspiráló.

Az interjút Ádámkó Erzsébet készítette.

Jota és tevékenységét az alábbi oldalakon követhető:
Facebook: @Andelic Jonathan – Jota
Instagram: @jonathanandelic
YouTube: Szikra Management
Jota eddigi, illetve folyamatosan megjelenő dalai elérhetők a Spotify, iTunes, Apple Music, Deezer, YouTube Music felületeken.