„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mt 5,7)

Akiket Jézus boldogoknak mond a Hegyi Beszédben, azok tulajdonképpen áldottak is. Az irgalmasok is ezek közzé tartoznak. Aki irgalmas, az könyörületes szívű. Az értelmező szótár (MÉKSZ) így írja körül a fogalmat: a bajban lévőn segítő, megbocsátó és kegyelmes. Ezek a tulajdonságok a mi Urunkra jellemzők elsősorban, aki a mi oltalmunk, és erősségünk. A bűnös emberi természettől távol állnak az isteni jellemzők, de ezek az újjászületésben meg tudnak változni, hiszen isteni természet részeseivé leszünk. Vannak olyanok is, amik megtanulhatók az Úr Jézussal való járásban. Ő maga mondja, hogy „…tanuljátok meg tőlem…” (Mt 11,29)

Az irgalmasság gyakorlása, a mi Urunk Jézus tetteinek követése, a vele való teljes harmónia, az ő szívének dobbanása, az ő lelkületének kivetítése a környezetünkre. Az evangélista feljegyezte, hogy amikor Jézus az emberek között járt, és úgy látta, hogy olyanok, mint a pásztor nélküli juhok, akkor könyörületességre indult irántuk. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy meggyógyította testüket és lelküket is. Tehát nem csak az egészségüket adta vissza, hanem meg is vigasztalta őket és biztonságérzetet is adott.

Amikor mi is könyörületességre indulunk embertársaink iránt, akkor Jézus példáját követjük, és Isten oltalmát, védelmét terjesztjük ki arra, aki bajban van. Ilyenkor igaz ránk, hogy Isten munkatársai vagyunk. Isten segítségét közvetítjük, ezzel szolgálunk, és felemeljük az ő nevét. Az irgalmasság a szükséget látja, nem a felelősöket vagy a felelősséget keresi, még akkor sem, ha nyilvánvaló, hogy a bajban lévő maga is tehet a helyzetéről. Nem hibáztat, nem tesz szemrehányást, hanem megbocsátó és kegyelmes. Csak erről az alapról képes megmutatni Isten szeretetét, oltalmát, Jézus megmentő kegyelmét. Áldottak és boldogok vagyunk, ha észrevesszük a sérült, bánatos, kétségbeesett, bajban lévő embertársunkat, és segítő jobbot nyújtunk neki. Legyünk irgalmasok!

Nyeste Ferenc