Férfi alkalom az Élő Ige Gyülekezetben

2025. június 25.

 
 

2025. május 31-én férfi alkalmat tartottak a Magyar Pünkösdi Egyház Krisztus Harcosai Férfi Misszió és az Élő Ige Gyülekezet közös szervezésében, melynek témája a Harc nélkül nincs győzelem volt.

Az alábbiakban Bereznai Miklós beszámolóját olvashatjátok:

Harc nélkül nincs győzelem – ezt a témát jártuk körül májusi férfi alkalmunkon, melynek keretében egy egész napot töltöttünk együtt 30-40 férfival a budapesti Élő Ige Gyülekezetben. Délelőtt imádatban és dicsőítésben kerestük az Urat, melyben az ország különböző pontjáról érkezett férfi dicsőítők vezették a jelenlévőket.

Ezután Filó László lelkipásztor megosztotta szívét, hogy mit jelent az Úrért harcolni, ahogy tette azt Izrael népe is a pusztai vonulás alatt Amálek ellen. Sokszor a mi életünkben is jönnek akadályok, nehézségek, amik mintegy Amálekként próbálnak távol tartani Istentől, és az ő hívásától. Azonban Józsué vezetésével győzedelmeskedett Isten népe, és a győzelmet mi is átélhetjük harcainkban.  

Közös ebédet követően Fazekas Tamás mesélt nekünk életéről, arról, hogy élsportolóként hogyan tudott felállni a padlóról, miután amputálni kellett az egyik lábát. Számos harcról tudott beszámolni, de mint győztes és ez bátorításként szolgált mindannyiunk számára.

Az esti istentisztelet már nyitott volt férfiak és hölgyek számára egyaránt, ahol Filó László lelkipásztor az örömhírt hirdette és beszámolt Isten munkájáról, ami a saját életében is végbement. A hallgatóságot megszólította az üzenet, volt olyan, aki döntött is Isten mellett. 

2020