„Azért ne nőjön túl magasra egy fa sem a víz mellett, ne nyújtsa tetejét a sűrű felhők közé! Ne bizakodjék el nagyságában senki, ha a víz táplálja, mert mindenki halálra jut, a föld mélyébe, azokkal az emberekkel, akik leszálltak a sírba.” (Ez 31,14)

Még az egyik általános iskolai tankönyvből emlékszem egy képre, melyen egy széplombú fa hosszmetszeti képe volt lerajzolva. A teljes növény nagyon szép szimmetriát mutatott: a föld feletti része és a föld alatti része – gyökérzete – gyakorlatilag hasonló nagyságú volt. Nem véletlenül, hiszen ugyanolyan fontos, mint a látható törzs és lombozat. A fenti ige kapcsán ezen gondolkodtam el.
A fogyasztói társadalom gondolkodását – annak torzulásaival együtt – sokszor a gyülekezet is a magáévá teszi. Az egyik ilyen a növekedéssel kapcsolatos. Sajnos sokszor csak az a növekedés a mérvadó, mely mérhető: a gyümölcsöket eredményekben, projektekben, megtérőkben igyekszünk mérni. Ennek is meg van a létjogosultsága és értelme, de ahogyan a gyökér is a fa fontos része, úgy a hívő ember „nem látható részének” is legalább annyira hangsúlyosnak kell lennie.
A szívben zajló, gyakran rejtett folyamatok ugyanolyan meghatározóak, mint hitünk cselekedetei. A mi gyökereink az Úrral való személyes és egyre mélyülő kapcsolatban kell, hogy kapaszkodót és táptalajt találjanak. Az ilyen „gyökerezésből” sarjadó hitet kevésbé fenyegeti a szellemi gőg, mint azokat, akik szinte kényszeresen keresik a naggyá válás lehetőségét.
Ahogyan fizikálisan, úgy szellemileg is megvan ennek a kihívása. A gyökerezés munka is. Mélyre hatolni nem mindig kellemes. A próbák, a helyzetek, konfliktusok, sőt a saját szívünk mélységei is feltárulnak, miközben keressük a jó kapaszkodókat gyökereinknek. Ez pedig csak az Úr Jézus kegyelme és megtartó jelenléte lehet.
Olyan időkben élünk, melyek viharaiban a büszke, csak felfelé növő, gőgös fák nem tudnak megállni, de a lefelé is növő, talán kicsit szerényebb kivitelű csemetéket az Úr teszi gyümölcsözővé! Legyen így a mi életünkben is!

Baráti Róbert