Az elmúlt év mindannyiunk számára tartogatott nehézségeket és szép pillanatokat egyaránt. Erre az időszakra tekintett vissza a Keceli Pünkösdi Gyülekezet, az október elején megtartott hálaadó alkalmán. Az esemény nemcsak a helyi közösség tagjainak nyújtott kiváló lehetőséget a találkozásra, hanem a környékbeli településekről érkező gyülekezetek tagjainak is. A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők közösen mondjanak Istennek köszönetet az elmúlt év áldásaiért, a mindennapi gondviselésért.
Az alábbiakban Csonnó Roland beszámolója olvasható:
A rendezvénynek otthont adó Városi Könyvtár és Művelődési Ház épülete megtelt érdeklődőkkel. A teremben már a kezdés előtt érezhető volt a közvetlen, barátságos hangulat, hiszen sokan már ekkor kihasználták az időt a beszélgetésre és a találkozásra.
Isten dicséretében a békési Kegyelem Gyülekezet dicsőítő csoportja vezette a gyülekezetet, majd Bálint Gyula, a várpalotai Sálem Gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét. A mindennapi életből vett, kézzelfogható példákon keresztül mutatta be, mit is jelent a hála a gyakorlatban, a 21. századi ember számára. Kitért a kiegyensúlyozott és hálás életvitel három legfőbb és leggyakoribb akadályára, amelyekkel nap mint nap szembesülünk:
- Az elégedetlenség: Amikor folyamatosan csak arra koncentrálunk, ami még hiányzik az életünkből, ahelyett, hogy észrevennénk azokat az értékeket, lehetőségeket és elért eredményeket, amelyekkel már most is rendelkezünk. Ez a hozzáállás teljesen megvakítja az embert a jelen értékeivel szemben.
- Az érdek vezérelt gondolkodás: Ez a mentalitás azt feltételezi, hogy az életben minden üzleti alapon működik, és a jó dolgokat, a sikert vagy a nyugalmat kötelezően ki lehet kényszeríteni Istenből. Isten nem egy automata módján működik – ő nem az, akinek fizetsz egy szolgáltatásért és neki kötelező kiszolgálni az igényeket.
- A negativizmus: A folyamatos panaszkodás és a dolgok sötét oldala felé fordulás, amely megmérgezi a mindennapokat, tönkreteszi a kapcsolatokat, és elzárja a fejlődés útját a magánéletben és a közösségben egyaránt.
A nehéz időkben is megőrzött Istenbe vetett hit adja meg azt a stabil belső alapot, amely segít az embernek talpon maradni, és átvészelni az élet viharait.
Az ünnepi alkalom egy kötetlen, közösségépítő ebéddel folytatódott. A finom ételek és italok mellett a résztvevőknek lehetőségük nyílt a mélyebb, személyes beszélgetésekre is.
Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult az esemény megvalósulásához. Hálásak vagyunk a vendégekért, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, a háttérmunkában segítőkért, és az adományozókért.