Koncert és evangélizáció Méhkeréken

2024. szeptember 26.

 
 

2024. július 27-én este több, mint 100 fő töltötte meg Méhkerék község piacterét, hogy a Méhkeréki Pünkösdi Gyülekezet által szervezett Pintér Béla koncerten és evangélizáción részt vegyen.

A gyülekezet nem először szervez ilyen jellegű rendezvényt, de eddig beltéren tartották az alkalmakat, idén azonban a piactérre esett a választás. A szabadtéri koncertre nemcsak Méhkerékről, hanem a környező településekről is érkeztek látogatók.

Az alkalom során Pintér Béla a koncert közben megosztotta a gondolatait Istenről, Patkás Tamás Tivadar, az MPE Gyulai Áldás Gyülekezetének lelkipásztora pedig a saját életének történetét mondta el a jelenlévőknek, és ennek alapján beszélt Krisztus szeretetéről és megmentéséről.

A gyülekezet a jövőben is tervez hasonló rendezvényeket, hogy elérjék a környéken lakókat az evangélium üzenetével.

2020