Közgyűlés a Dunántúli Egyházkerületben

2024. november 29.

 
 

2024. november 16-án közgyűlést tartott a Dunántúli Egyházkerület Dudaron, mely során sor került a körzetek vezetőinek mandátum-megújítására is.

A küldötteket Cieklinski János kerületvezető köszöntötte, majd pedig D. Nagy Tamás röviden buzdította az egybegyűlteket. Az élő reményről, az odafennvalókkal való törődésről és a megdicsőülésre való vágyakozásról osztott meg néhány gondolatot. Ezt közös imádkozás és dicsőítés követte.

Ezután sor került a körzetek vezetőinek mandátum-megújítására is. A vezetők személyében egyik körzetben sem történt változás, így a mandátumuk megerősítésre került a következő időszakra.

Ezt követően Földesi Tamás, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke is köszöntötte a küldötteket, majd néhány szóban ismertette az elnökség stratégiáját, melynek központi gondolata az volt, hogy az egyház a gyülekezeteiben él.

Majd Cieklinski János beszámolója következett, melyben többek között beszélt az elmúlt időszakban megvalósult programokról (mint pl. a különböző gyermek- és ifjúsági táborok – kadarkúti gyermektábor, Christeens, BIT; hálaadónapok; jubileumi istentiszteletek), az elkezdett gyülekezetplántálásokról (Kaposváron, Győrben és Enyingen)) és a jövőbeli tervekről, melyek közül a következőket emelte ki: időszakos találkozók folytatása, igeműhely felállítása, körtúra a gyülekezetekben.

Az ülés végén a résztvevőknek volt lehetőségük kérdések feltevésére is, melyre Földesi Tamás válaszolt.

A közgyűlés Simon István imádságával zárult.

2020