MEGVÁLTÓJÁHOZ KÖLTÖZÖTT MAKOVEI JÁNOS TESTVÉR

2023. augusztus 20.

 
 

Megrendülten, de feltámadásba vetett hittel tudatjuk, hogy Makovei János testvér, egyházunk korábbi titkára, lelkipásztor, költő, a Pünkösdi Teológiai Főiskola oktatója és főigazgató-helyettese ma reggel, 84 éves korában Megváltójához költözött.

„Makovei János testvér 1939-ben Kétegyházán született. Gyermekkorát és egész életét meghatározta édesanyja hite, meleg sugárzó egyénisége. Édesanyjával együtt rendszeresen járt a pünkösdi gyülekezetbe. A serdülő ifjúra életreszóló hatással voltak hívő személyiségükkel Incze János helyi, Fábián József körzeti lelkipásztorok. Tizennégy évesen megtért és három év múlva 1957-ben bemerítkezett. „Nincs hívő élet szolgálat nélkül.” Ezt nemcsak tanítja igehirdetésében, hanem gyakorolja is. Már két évvel hitvalló keresztsége előtt szolgálatot végzett a kétegyházi gyermek-bibliakörben. Ezt a munkát Budapestre költözve is folytatta a Rökk Szilárd utcai, később pedig a Dózsa György úti gyülekezetben, ahol több éven át presbiter is volt. 1960-tól tizenöt éven át az országos gyermekmisssziót is felvállalta. Egyre növekvő lelki munkáját 1973-től úgy folytatta, hogy immár a Szentlélek keresztségben is részesült. 1975-től lelkipásztor volt Tápiószentmártonban, Bakonycsernyén, Békésen és a Békés-Csongrádi körzetben, valamint Torontóban megalakította az Első Szeretet Magyar Pünkösdi Gyülekezetet. Nyugdíjasként Kétegyházán végzett pásztori szolgálatot az elmúlt években. Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Elnökségének tagja volt titkárként 1975–1988-ig. Ebben a szolgálatban nagy segítségére volt pénzügyi és számviteli főiskolai végzettsége. Részt vett a Gyülekezeti Munkásképző Tanfolyam megszervezésében, később a Pünkösdi Teológiai Főiskola oktatója és főigazgató-helyettese lett. Az Élő Víz pünkösdi hitéleti magazin alapító főszerkesztője volt. Verseket 1957 óta ír. Az elmúlt évtizedekben sok gyülekezetben szavalták szívből jövő költeményeit. Mindezt a szerteágazó és felelősségteljes szolgálatot nem végezhette volna szerető családja támogatása nélkül. Megértő és minden szolgálatában őt támogató hitvesével, Simonfalvi Máriával 1961-ben kötött házasságot. Isten szerelmüket öt gyermekkel áldotta meg, melyek közül kettőt úgy fogadtak családjukba.”
A népes család az évek során unokákkal és dédunokákkal is gyarapodott.

A család, barátok, ismerősök, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöksége, testvérisége, lelkipásztori kara mind szeretettel emlékezik rá. Felesége és családja részére Isten vigasztalását kívánjuk.

A Magyar Pünkösdi Egyház Makovei János testvért saját halottjának tekinti.

Makovei testvérre egyik költeményével emlékezünk:

Mert erős a szeretet

Mert erős
A szeretet
Mint a halál…
Mint a sír,
A legdrágább
Isteni szerelem…
Halál helyén
Is életet
Talál.
A kemény
Ítéletben is:
Drága kegyelem,
Szívet és
Tüzet olt.

Időtlen időt
Győz, s ahol
Emberi akarat
Meghajolt,
Ott magasra
Emeli
Az új
Reménység
Tiszta örömét,
És fennen hirdeti e
Világon szerteszét:
Minden múlik,
Porlad, s
Porba hull…
De múló
Idő felett
Is uralkodik
Változatlanul…

Mert erős
A szeretet,
Mint a halál,
Mint a sír,
A legdrágább
Isteni kegyelem…
Mely
A halál helyén
Is életet
Talál,
A kemény
Ítéletben is
Mindig
Kegyelem.

1974.

Források:
Életrajz: Makovei János: A jövendő a béke emberéé – Pataky Albert előszava
Vers: Makovei János: A jövendő a béke emberéé

2020