Nagy-mosásban

2019. október 7.

Csak forog a dob… dobál össze-vissza, nem látok előre, és fáj, érzem, hogy fáj. Mégis… a legjobb helyen vagyok. Mert lépésről lépésre, de tisztulok. Nem vettem észre, mennyi minden rakódott rám… magamtól legtöbbször egyszerűen nem tudom észrevenni. Kell a hófehér, kell a makulátlan, kell a tiszta, kell a Mindenható közelsége, hogy lássam a pecséteket, az észrevétlenül kialakult szürkeséget. Szembesít, kijózanít, megtör, alázatra kényszerít. Vissza a kályhához. Oda, ahol csak Ő van és én.

Így szólt hozzám Isten a nagy-mosás elején, így szól hozzánk mindannyiunkhoz is:

Tudok cselekedeteidről, hogy sokat teszel értem, és igyekszel nekem tetsző életet élni. Az a panaszom ellened, hogy mégsem vagy igazán elérhető. Bárcsak inkább kevesebbet tennél, de velem, mint többet, de nélkülem! Pihenj meg a jelenlétemben. Csak szeretnék több időt tölteni veled. Hosszabb ideig ugyanazon a szinten ragadt a kapcsolatunk… hadd vigyelek most már tovább. Menjünk mélyebbre. Hadd mutassam meg, hogy mit jelent valójában a kegyelem. Amit nem csak nem kell kiérdemelned, de nem is tudsz kiérdemelni. Nem ezért adtam. Hadd mutassam meg, hogy miért. Hadd mutassak új dolgokat. Hadd adjak új tartalmat a szavaidnak. Látogass meg hosszabb időre, mert szólni akarok hozzád. Szeretnék válaszolni az imáidra, ne hagyj ott olyan hamar. Látogass meg, és maradj velem. Hiányzol.