OLTALOM, ERŐSSÉG ÉS SEGÍTSÉG

2021. június 11.

 
 

Éves vezérigénket a Zsoltárok könyvéből választottuk: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban”. (Zsolt 46,2) A 2012-es évtől kezdve több Országos Közgyűlésen is hallottuk Óvári Róbert testvértől, a kadarkúti szeretetotthonunk vezetőjétől ezt az igét, mint prófétai bátorítást.

Az ige egy olyan megpróbáltatásokkal teli időben szólt hozzánk folyamatosan, amely megdöbbentette közösségünk tagjait, de más velünk együttérzőket is. Egy havas téli hajnalon ugyanis kiégett a szeretetotthon épülete. A tető és a felső szint majdnem teljesen megsemmisült. Hála Istennek emberéletben nem esett kár. Az újjáépítés nehéz időszakában naponta adott erőt és reménységet az idézett zsoltárvers. Hogy a tűz pontosan hogyan keletkezett, azt a mai napig rejtély fedi, de arra sincs kielégítő válasz, hogy miért történt. Azt viszont tudjuk, hogy velünk volt az Úr, oltalmazott, erőt adott és megsegített. Ma egy kicsit kibővítve, felújítva, a mai kor igényeinek teljesen megfelelve áll az épület az ott élők rendelkezésére.

Nyomorúságaink
Az elmúlt esztendőben egy olyan nyomorúság indult el a világban, amelyre már hosszú ideje nem volt példa; a legutolsó világjárvány ugyanis a huszadik század elején tomboló spanyolnátha volt. Egyházunkat is súlyos veszteségek érték. Sok szenvedés közepette több lelkipásztorunk is megkapta a hazahívó szót, de egy nagyon fiatal, zenei szolgálatot végző testvérünk is az Úrhoz költözött, hátrahagyva a gyászoló családtagokat, szülőket, testvéreket, özvegyet és a pici árvákat. Nem értjük, csak fájó szívvel mondjuk el imáinkat. Mások állásukat veszítették el és nehéz anyagi körülmények közé kerültek.
De nem csak a világjárvány okoz szenvedést számunkra, hiszen az élet természetes velejárója a fájdalom, a veszteség és a gyász. Jézus azt mondta tanítványainak: „a világon nyomorúságotok van” (Jn 16,33). Pedig de szívesen elkerülnénk a kínlódásokat! Szeretnénk áldottak, sikeresek, egészségesek és jómódúak lenni. Vannak, akik pozitív megvallásokkal igyekeznek segíteni azt, hogy a baj elkerülje őket, s ha mégis megpróbáltatásba esnek, akkor a hitük segítségével törekednek mielőbb kijutni a bajból. Egyikünk sem szeret szenvedni. Mégis megengedi Isten a nyomorúságot minden ember életében, még a hozzá legjobban ragaszkodó gyermekeinek életében is.
Ebben az igetanulmányban nem célom keresni a választ a miértre, de egy-két bibliai személy reakciója hadd álljon itt: „Jó nekem, hogy nyomorúság ért, hogy megtanuljam rendelkezésedet.” (Zsolt 119,71) „Bizony, javamra vált a nagy keserűség”. (Ézs 38,17) Jób pedig a sok próbát megélve, sőt barátai vádaskodását és kioktatását is végighallgatva, ezt állapítja meg: „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak” (Jób 42,5).
Az biztos, hogy egyetlen élethelyzetben sem lehet úgy megismerni magunkat és az Urat, mint a nagy szenvedések idején. Jézus nem csak azt mondta, hogy nyomorúságotok van a világban, de azt is, hogy „bízzatok, én legyőztem a világot”, mielőtt pedig elragadtatott, arról biztosította az övéit, hogy „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. A velünk levő Isten oltalom, erősség és segítség a számunkra, ahogy azt az éves vezérigénkben is olvassuk.

Oltalmunk
Móáb földjéről az árpaaratás kezdetén egy fiatal özvegyasszony a szintén megözvegyült anyósával a júdeai Betlehembe érkezett. Ez a város az asszony meghalt férjének ősi hazája volt. Boáz, aki a család rokona volt, az első találkozásuk alkalmával ezt mondta Ruthnak: „legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izrael Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni”.
A nyomorúságban adódik egy kérdés: Vágyunk-e oltalomra és ha igen, azt hol keressük? Olyan természetesnek tűnik a válasz, hogy szinte gondolkodás nélkül azt felelnénk: ugyan, ki az, aki nem vágyik oltalomra a bajban? Pedig az ember hajlamos a büszkeségre. Meg akarja mutatni, hogy meg tud állni a saját lábán, meg tudja oldani a dolgokat saját maga is. Talán csak a végszükségben kér segítséget. Már a totyogó gyerek is azt mondogatja: „én egyedül”. Elesik, aztán feláll, de egyedül akar járni, segítség nélkül. Ez a hozzáállás persze szükséges ahhoz, hogy tényleg járni tudjon.
Tudnunk kell, hogy mikor kell feladnunk a büszkeségünket, csökönyösségünket és mikor kell oltalmat keresnünk. De hol találjuk meg azt? Istennek hála, ha meleg családi fészek vesz körül bennünket, ha odafigyelő és gondoskodó gyülekezethez tartozhatunk, valamint ha a társadalom szociális hálója is segítség számunkra. De hol van az igazi menedékünk? Hol keressük azt?

Békességet hagyok nektek
A Biblia arról biztosít bennünket, hogy Isten a mi oltalmunk. Boáz azt látta meg Ruth életéből, hogy Istennél kereste az oltalmat. Pedig kereshette volna máshol is, például a saját vér szerinti családjánál, a maga népe között, és várhatta volna a védelmet ősei isteneitől is. Ehelyett határozottan és tántoríthatatlanul ragaszkodott meghalt férje családjához és Izrael Istenéhez.
Mi milyen területeken szorulunk oltalomra? Sok esetben a testünknek van szüksége a védelemre. Természeti katasztrófák, közlekedési balesetek, vírusok és sok minden más veszélyeztet bennünket. De legalább ennyire – ha nem jobban – szükséges, hogy érzelmeink, gondolataink és leginkább a lelkünk oltalom alatt legyen. Ha tragédiák érnek bennünket, azok felkavarhatják érzelmeinket, zaklatottá tehetik gondolatainkat és elveszíthetik lelkünk békességét. Isten közelsége nyugtatja le érzelmeinket, csendesíti el gondolatainkat és teremt békességet lelkünk számára. Urunk ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” (Jn 14,27) Isten nem csak jelenlétével oltalmaz bennünket, hanem igéjével is. Jézus maga is megtapasztalta a kísértés nyomorúságai között a pusztában, hogy milyen védelem volt számára az ige, melyre hivatkozva megfelelhetett az ördögnek: „meg van írva”.

Oltalmazottból oltalmazó
Nagyon fontos a Szentírás folyamatos tanulmányozása és az igének a Szentlélektől jövő valós megelevenedése, nehogy megcsalás áldozatává legyünk és a lelkünknek szánt oltalom helyett a kísértő áldozatává váljunk. Akik megtapasztalták mit jelent az éltükben az Úr oltalma, nem csak hálásak ezért, de magától érthető természetességgel tesznek bizonyságot is erről. Ugyanakkor az Isten oltalmát átélők maguk is a rászorulók oltalmazójává válnak. Ezt az ősi próféciában a következőképpen olvashatjuk: „Mindegyik olyan lesz, mint rejtekhely a szél ellen, és fedett hely zivatar idején, mint patak a száraz tájon, mint hatalmas kőszál árnyéka a kiszikkadt földön.” (Ézs 32,2) Isten oltalmáért a legmegfelelőbb módon úgy tudjuk kifejezni a hálánkat, ha tanúskodunk róla, hogy nála van az igazi oltalom, de amennyire csak rajtunk áll, magunk is az isteni oltalom eszközei lehetünk a szükségben levő embertársaink számára. Ruth Boáz felesége lett és az oltalmazottból oltalmazóvá is vált. Először anyósa megélhetéséhez járult hozzá, majd családja, gyermeke gondviselője lett. Ebből a nemzettségből származott Dávid király és később ebben a származási listában találjuk a Megváltót is. Lám, egy asszony élete, amely követendő példa lehet számunkra! Legyen hasonló a mi életünk is!

Erősségünk
Ruth nem tétlenkedve várta mástól az oltalmat. Amit csak megtehetett, azt meg is tette. Látjuk a kezdeményezőkészségét. Vannak, akik folyamatos védelmet várnak el másoktól, de ami rajtuk áll, azt sem hajlandók megtenni magukért.
Isten oltalma nem tétlenségre ösztönöz! A munkához viszont erő kell. A zsoltáríró megvallása szerint Isten az erősségünk. Erről olvashatunk Ézsaiás próféta könyvében is: „Erőt ad a megfáradtnak és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De, akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézs 40,29-31)
A nyomorúság idején nagy erőre van szükségünk, először is lelki erőre, aztán fizikaira is. Elhordozni a nehézséget, nem megkeseredni, sőt másokat is bátorítani, csak az Úrtól kapott erő által lehetséges. Isten igéjének olvasása és hallgatása, valamint imádság által lehet miénk ez az erő. Amikor folyamatos teher alatt van az életünk, hajlamosak vagyunk a megfáradásra, az elcsüggedésre. Isten jelenlétében viszont mindig megújulhatunk.

Hogyan tovább?
Ruth egy lelkileg erős asszony volt. Hitem szerint Istentől kapta az erőt, akinél az oltalmat kereste. Gondoljunk csak bele, mennyi baj érte ezt a családot! Az ínség elől menekült el Elimelek a feleségével és két fiával Móáb mezejére. Elimelek hamarosan meghalt az idegen földön, a fiúk pedig móábita lányokat vettek feleségül. Tíz év alatt egyiknek sem született gyermeke, aztán egymás után mind a két férfi meghalt. Ott maradt a három özvegyasszony. Hogyan tovább? Mi lesz ezután? Naomi, az anyós, természetesnek vette, hogy menyei saját rokonságuk között maradva új házasságokat kössenek, így jövőjük biztosítva legyen. Ha így lett volna, Naomi teljesen magára maradva tért volna vissza szülőföldjére.
Ruth megváltoztathatatlanul elhatározza, hogy olyan oltalmat keres magának, amely anyósának is oltalom lesz, akit semmiképpen nem hagy magára. „Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem és Istened az én Istenem” – hangzottak el a híres, sokat idézett mondatok. Milyen lelki erőt igényelt feldolgozni gyászát, aztán elhagyni szüleit, hazáját és egy idős özvegyasszonnyal összekötni a sorsát? Aztán mennyi fizikai erőre volt szüksége Betlehemben, hogy gondoskodni tudjon magukról a hajnaltól estig tartó kéveszedegetéssel? De Ruthnak volt ereje, mert volt erőssége! Az az Isten, aki neki naponta megújuló erőt adott, kész nekünk is adni az erejéből! Nagy felelősség az, hogy mit kezdünk a mennyei Atyánktól kapott erővel, mert az sohasem csak annyi, amennyire nekünk van szükségünk, az mindig a mások szolgálatára is elegendő. Gondolunk erre? A javak, amit Ruth az egésznapos fáradtságos munkával szerzett, Naomi szükségeinek betöltésére is elegendők voltak. Ruth nem halmozta fel magának a gabonát, hanem megosztotta anyósával. Isten azért adja neked az erőt, hogy azzal szolgálni tudj!

Segítségünk
Isten segítsége nagyon sokszor nyilvánul meg a tőle inspirált gondolatok által. Naponta tudatosan keressük az Úr útmutatását, hogy az segítségül legyen számunkra? Elcsendesedünk a jelenlétében, hogy zaklatott gondolataink helyett az Istentől inspirált gondolatokat halljuk meg?
Dr. Csókay András, a híres idegsebész, többször is tanúságot tett arról a vele készült interjúk során és előadásaiban, hogy imádság közben kapja a legtöbb gondolatot, amelyek sikeres műtétekhez segítik. Ezért nem csak műtétek előtt mond imát, hanem a műtétek közben is folyamatosan imádkozik. Az általa kifejlesztett két világhírű innovációs technikát, az agyi érvarrást és az új tumorkezelési technikát is megvallása szerint imádságban kapta. Azt is rendszeresen hangsúlyozza, hogy milyen fontos szerepe volt például a bangladesi sziámi ikrek szétválasztó műtétjénél a több mint egymillió imádkozó „háttér imádságának”. Saját szavai szerint: „éreztem hulla fáradtan az erőt magamban ott a 24. órában a műtét során”. Amikor imádkozók állnak mellénk, az is az isteni segítség egy módja. Nagyon sokszor az isteni segítség emberi kezek, embertársi cselekedetek által érkezik el hozzánk.
Hogy az előző példánál maradjak, az Isten gondoskodó segítségének eszközei voltak a bangladesi család és az összenőtten élő gyermekeik számára az az orvosi csapat, akik a műtéteket elvégezték és az a szervezet, amely a költségeket állta.

Legyünk mások áldására!
Dr. Csókay András tudatosan az Isten kezében levő eszközként akarja élni az életét. Ruth életében is ott voltak az Isten segítségének ezek az „eszközei”. Minden bizonnyal ilyen volt anyósa is, akinek az élete és szavai sokszor jelentettek segítséget, először abban, hogy az „ő Istenét” válassza oltalmul és ne ősei isteneit. Aztán a házassággal kapcsolatos tanácsával lett áldássá az idős asszony. Azt is el tudom képzelni, hogy amíg Ruth a mezőn dolgozott, Naomi a háztartásban állt helyt. Boáz hozzáállása az első pillanattól kezdve nagy segítség volt Ruth számára. Felismerjük-e, és tudjuk-e értékelni azokat a személyeket, akiket Isten rendelt számunkra segítségül? Istennek adunk-e hálát értük? De gondolnunk kell arra is, hogy amint másokat használ Megtartónk a mi segítségünkre, úgy minket is akar használni embertársaink megsegítésére!
Idegsebész testvérünkhöz hasonlóan felajánlhatjuk magunkat minden nap az Úrnak, hogy akarata szerint mások áldására legyünk. Ha így teszünk, figyelnünk kell az ő vezetésére, hogy hova és kihez küld bennünket. Jézus azt mondta saját életével kapcsolatban: „Bizony, bizony, mondom néktek a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon”. (Jn 5,19) Követjük Mesterünket? Az Atya cselekedeteit tesszük?
Bárhogy is alakuljanak életünk eseményei, bizonyára magunknak is és a ránk bízottaknak is szüksége lesz oltalomra, erőre és segítségre. Legyünk meggyőződve arról, hogy Isten biztos segítség lesz, oltalmat és erőt adva nekünk az előttünk levő útszakaszhoz. Bízzunk őbenne és hagyatkozzunk rá! Félelem helyett reménység legyen bennünk! Ne bénítsanak le a próbák és nehézségek, hanem Istennél oltalmat találva legyünk mások oltalmazói, szavainkkal és cselekedeteinkkel azok javát szolgálók!

Pataky Albert

2020