THE PASSION – HÚSVÉT TÖRTÉNETE A LEGNAGYOBB MAGYAR SLÁGEREKKEL!

2021. április 1.

 
 

Megérkezett Magyarországra is a The Passion előadás, amit a TV2-n húsvét vasárnap este 18 óra 55 perckor tekinthetünk meg.

Az eredetileg holland ötlet alapján készülő előadás 2006-os manchesteri bemutatóját a BBC is sugározta, több tízezer fős élő közönség előtt és több milliós televíziós nézettséggel. 2011 óta Hollandiában minden évben más városban rendezik meg, többek között Amszterdamban, Rotterdamban és Hágában is bemutatták. A The Passion 2016-ban meghódította az Amerikai Egyesült Államokat is, ahol New Orleans belvárosában játszották el a húsvéti történetet, melyet élőben közvetített az országos FOX televízió.

A Názáreti Jézus életének utolsó napjait bemutató, könnyed hangvételű, musical-szerű show műsorban számos hazai sztár szereplésével mutatjuk be a világ talán legismertebb történetét. Közismert magyar dalok új értelmezést kapnak a húsvéti történetbe ágyazva, és elgondolkoztatnak az egymáshoz való viszonyunkról, a hitről, a bizalomról, a nyitottságról és az elfogadásról.

A zenés utcaszínházi előadás a Városligetből kerül élő közvetítésre idén Húsvétkor ismert magyar színészekkel és a legismertebb magyar slágerekkel. Az előadásban szerepel többek között Stohl András, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter és még sokan mások.

Paul van Laar a The Passion 2021 Városliget vezető producere mutatja be a produkció hátterét, célkitűzéseit és fő üzeneteit az alábbi videóban:

2020