Szentlélek nap a PTF-en – 2024.04.11.

Jézussal járni címmel rendezték meg ismét a Szentlélek-napot a Pünkösdi Teológiai Főiskolán. A rendezvényen Földesi Tamás elnök, Uzonyi Barnabás baptista lelkipásztor és Szentesi Zoltán, egyházunk intézményi lelkészi koordinátora, adták át az üzeneteket.

Az alkalmat Paul Gracza, a Pünkösdi Teológiai Főiskola rektora, nyitotta meg. Alapigének az Apostolok Cselekedetei 4,13-at olvasta fel:
„Amikor látták, milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Azt is megtudták, hogy Jézussal voltak…”

Kiemelte az alkalom három fő témáját: Jézussal járni alázatosságban, erőben és misszióban. Hangsúlyozta, ahhoz, hogy jobb, teljesebb és mélyebb kapcsolatunk legyen az Úrral, Jézussal kell járnunk.

Az első üzenetet Földesi Tamás adta át, melynek a Jézussal járni alázatosságban címet adta. Elmondta, hogy amíg más megalázása nagyon pejoratív jelentéssel bír, addig az önmagunkra vonatkozó megalázás igenis pozitív, sőt, az ige fel is szólít rá minket. Helyesen képviselni Jézust ma is csak alázatban lehet, ezért nagyon fontos, hogy az alázatosság és a szelídség meglegyen bennünk. A legjobb példa erre Jézus élete, aki kétszeresen is megalázta magát. Először amikor emberi alakot öltve lejött a földre, majd pedig emberként is. Mindezt azért tudta megtenni, mert krisztusi identitása volt: tudta, honnan jött és azt is, hova megy.

„Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” – Filippi 2,5-8

Hangsúlyozta, hogy a Jézussal járás nem egy passzív dolog, hanem aktívan meg kell mutatkoznia a gyakorlati életvitelünkben is. A keresztény élet nem arról szól, hogy mi elindulunk az úton és Krisztus vár minket a célban, hanem arról, hogy együtt haladunk Vele, tudatában vagyunk annak, hogy Ő ott van mellettünk, és ha szükséges, igazodunk hozzá.

Kiemelte, hogy az alázatos szó magában foglalja az alacsony termetet is. Mi jellemző az alacsony emberekre? Nem érnek el dolgokat és nem látnak túl sokat a tömegben. Példának azt hozta fel, amikor az édesapa a nyakába veszi a gyermekét, hogy jobban lásson és elérjen olyan dolgokat, amiket önerőből nem tudna. Mi is hasonlóak vagyunk a gyermekhez, akinek szüksége van az apja segítségére, ugyanúgy mondhatjuk Jézusnak: nélküled nem látom, nélküled nem érem el, szükségem van rád.

Zárásként Lukács evangéliumából olvasott fel:
„Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor látta, hogyan válogatják a főhelyeket: Ha valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyed! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! Akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” – Lukács 14,7-11

Az emberi minősítés hamar felemel ugyan, de ugyanolyan hamar el is ejt, ezért „az alázatos ember a minősítést mindig Istentől várja”.

A következő pár percben Uzonyi Barnabás osztotta meg az erővel kapcsolatos gondolatait. Alapigének az Apostolok Cselekedetei 1,8-at olvasta fel:
„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.”

Barnabás szerint nem beszélhetünk erőről alázat nélkül, hiszen az erő akkor működik, amikor Istennel vagyunk, Istennel pedig csak alázatban járhatunk. Elmondta, hogy szerinte sokszor az a probléma, hogy akarjuk Isten erejét, de nem akarunk a közelében lenni, nem akarunk időt tölteni vele. A kettő viszont csak együtt működik.

Ha azt szeretnénk, hogy Isten rajtunk keresztül messzire nyúljon, akkor először hagynunk kell, hogy bennünk mélyre nyúljon, hiszen Isten soha nem küld el senkit üresen, csak ha telve van vele.

Azt is hangsúlyozta, hogy az erő nem Isten nagy embereiben rejlik, hanem a kis emberek nagy Istenében.

Az utolsó, misszióról szóló üzenetet, Szentesi Zoltán adta át, aki felvezetésként megosztotta a személyes bizonyságát.

Arról beszélt, hogy a misszió, más szóval küldetés, nem létezik küldő és küldött nélkül. Isten az, aki elhív minket egy feladat elvégzésére, így mielőtt elindulunk egy úton, tegyük fel a következő kérdést: kinek a küldetése ez? Az Úré vagy a tiéd?

A magunk választotta küldetés soha nem fogja lehetővé tenni, hogy Krisztus ott legyen velünk. Ha Jézussal akarunk járni, akkor elengedhetetlen, hogy olyan utakon járjunk, ahova Ő küldött minket. Elmondta azt is, hogy a misszió terhét csak akkor tudjuk igazán érezni és felfogni, ha ismerjük a küldőt és a küldetést.

Fő üzenetként azt emelte ki, hogy nem tudunk úgy Krisztussal járni a misszióban, hogy ne mennénk át közben szenvedéseken.

„Mert nektek nemcsak az adatott meg Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte.” – Filippi 1,29

Biztosnak kell lennünk abban, hogy Krisztus rendelt el minket egy elhívásra. Ha pedig elhívott minket, tudnunk kell, hogy útközben lesznek nehézségeink. „A küldetésnek sokszor nem a cél a legfontosabb része, hanem az út odáig” – mondta Zoltán.

Az üzenetet a következő gondolatokkal zárta le: ha azt akarjuk, hogy Krisztus velünk legyen, hogy az ereje velünk legyen és az alázatunk hatásos legyen, szenvedéseken kell átmennünk.

A rendezvény alatt a Keceli Pünkösdi Gyülekezet dicsőítő csapata szolgált, Rémán Dániel vezetésével.