Vajtán szolgáltak a keceli fiatalok

2024. május 16.

 
 

Háromnapos lelkigyakorlaton vettek részt a Kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium 12. osztályos tanulói március 21-23. között a vajtai Zichy kastélyban, ahol a Keceli Pünkösdi Gyülekezet ifjúsági dicsőitő csapata szolgált.

A három nap alatt három különböző témában hallhattak előadásokat és tanításokat a résztvevők: hivatás, házasság és hit. Az előadók Zubor Rozália író és újságíró, Pongrácz Máté és Pongráczné Győri Boglárka lelkész házaspár, valamint Hollósi Hanna és Eckhert Klára önkéntesek voltak.

Az előadásokat kiscsoportos foglalkozások követték, ahol a diákok közösen átbeszélhették és értelmezhették az elhangzott tanításokat. A délutánokat olyan fakultatív programok színesítették, mint a röplabdabajnokság, a kastély- illetve éjszakai túra, valamint a társasjátékest.

A napokat esti áhítattokkal zárták, amely során egyházunk Keceli Gyülekezetének ifjúsági dicsőítő csapata vezette a fiatalokat Isten jelenlétébe.

Fehér Máté dicsőítésvezető elmondta, hogy mivel eddig szinte csak pünkösdi közösségekben szolgáltak, így az új közeg kihívást jelentett számukra, de ugyanakkor egy nagyon jó lehetőségnek is tartották. A csapat azzal a céllal érkezett, hogy a dalokon keresztül bemutassák a fiataloknak, hogy Isten elérhető és jó dolog benne hinni.

„Hirdettük Krisztust és ezt igyekeztünk a dicsőítés szolgálatán kívül is végezni, hiszen a dicsőítés nem csak egy szolgálat, hanem életstílus” – mondta a dicsőítő csapat vezetője.

2020