Hálaadónap Bakonycsernyén

2024. szeptember 26.

 
 

Megtelt a terem a Magyar Pünkösdi Egyház Bakonycsernyei Gyülekezetében a 2024. augusztus 25-én délután tartott hálaadónapon, ahová sok vendég is érkezett a környező gyülekezetekből. Az alkalmon Németi Zsolt, egyházunk alelnöke és az Agapé Pünkösdi Gyülekezetének dicsőítői szolgáltak.

Németi Zsolt a Jn 2,1-12 alapján beszélt Jézus első csodájáról a kánai menyegzőn. Elmondta, hogy néhány mondat kiemelkedik ebből a történetből. Az első ilyen mondat a 11. versben található: „így mutatta meg az ő dicsőségét”. Jézus engedelmes fiúként mutatja meg a dicsőségét: csak akkor tesz bármit, ha az Atya ezt mondja neki.

A következő mondat a 4. versben található: „Mi közöm hozzád asszony?” Ez a mondat („Mi közöm hozzád”) ötször hangzik el az evangéliumokban, de a többi alkalommal démonok mondják Jézusnak, itt viszont Jézus mondja Máriának. Felmerül bennünk, hogy miért válaszolt ilyen módon Jézus az édesanyjának? Másrészt, miért mondta ezt, ha később mégis megtette, amit Mária kért? Ennek oka, hogy engedelmes akart lenni az Atyának, de csak és kizárólag neki. Ezzel a válaszával azt képviselte, hogy nem lehet szimplán “ismertségi alapon” csodát tenni. Lehet, hogy szükség mutatkozik, de csak akkor történhet bármi, ha azt az Atya is akarja. Elhatárolódott a családi vonaltól, és másik státuszba helyezte magát: az Atya Isten dicsőségére akart lenni és munkálkodni, és ezzel valóban megdicsőítette az Atyát. Ahogy az ige is mondja:

„Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya, mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon.” Jn 5,19

Az Istennek, és az ő igazságának való engedelmesség mindig megdicsőíti Őt, és ez többet ér az áldozatnál. Ez egyfajta bizalom is, hiszen azért engedelmeskedem, mert elhiszem, hogy igaz, amit Isten mond.

A következő kiemelkedő mondat szintén a 4. versben található: „Még nem jött el az én órám”. Jézus ezt mondja, azután mégis megteszi a csodát. Felismeri azt is, hogy mikor jön el az ő órája, ezzel is dicsőséget szerez Istennek.

Mindennek ideje van az ember életében. A tanulásnak és a szolgálatnak is, és ezek lehetnek különböző időszakok. Az is változhat, hogy Isten milyen módon szól hozzánk az életünk során. Sokszor másképpen vezet még hasonló helyzetekben is. Ilyenkor szükség van arra, hogy elcsendesedjünk, keressük Istent, és felismerjük a vezetését.

A 10. versben azt írja az ige: „Te pedig a jó bort mostanáig tartogattad.” Jézus ezzel bemutatta, hogy ő a tökéletes vőlegény, aki gondoskodik. Kipótolta a szükséget, így nem szégyenült meg a család. A szeretet nemcsak megbocsát, hanem el is fedez. Amit nem muszáj, azt nem „kotyogja ki”, mert az nem dicsőséges, nem tisztességes. Nekünk is így kell viszonyulnunk egymáshoz.

Az 5. vers azt írja: „Amit mond, azt tegyétek meg.” Mária tudta, hogy ahhoz, hogy csoda történjen, azt kell tenni, amit Jézus mond, akkor is, ha ehhez esetleg ki kell lépni a komfortzónából, és újat tenni.

Néha amit mondunk, az jó, de a tetteink nem követik a szavainkat. A kereszténység nagy kihívása, hogy ne csak beszéljünk, hanem ültessük is át a szavainkat a gyakorlatba. Ha ezt nem tesszük, akkor meddő föld leszünk, ami nem terem gyümölcsöt. Hogyan ne váljunk meddő földdé? Egyedül Isten beszéde van felruházva azzal a természetfeletti képességgel, hogy gyümölcsöt teremjen az ember életében. Isten beszéde gyógyít, helyreállít, képes elmozdítani akár a haragot is a megbocsátás felé.

Németi Zsolt végül biztatta a jelenlévőket, hogy Jézust követve lépjenek az Atyának való engedelmesség útjára.

2020