Örömhír Kecskemétről

2024. szeptember 26.

 
 

Négyen vallották meg a hitüket nyilvánosan egy rendhagyó istentiszteleten a Magyar Pünkösdi Egyház Kecskeméti Gyülekezetének tagjai és barátai előtt. Isten kegyelméből az elmúlt évekhez hasonlóan a gyülekezetnek idén is lehetősége nyílt egy közös kirándulásra, idén Vácdukán, ahol egy bemerítési istentisztelet is lezajlott.

Szerdi Szilárd, a gyülekezet pásztora köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy nagy ünnep, amikor Isten népe együtt van, és még nagyobb öröm, amikor vannak olyanok, akik bizonyságot is tesznek róla bemerítkezéssel.

A Kol 2,6-15 versek alapján arról beszélt, hogy a mai világban különösen nagy szükségünk van Isten szeretetére, hiszen ma nagyon sokan küzdenek identitászavarral, nem tudják, hol a helyük, nem találják a célt az életben, és könnyen elindulnak a bűnök felé. Még ha mi magunk is így voltunk, Isten megbocsátotta minden bűnünket, magára vette a betegségeket, nyomorúságokat, ahogy ezt az Ige is írja. Mi azért járunk gyülekezetbe, mert felismertük, hogy rászorulunk Isten kegyelmére és bűnbocsánatára, ez köt össze bennünket, és általa tudunk tiszták lenni. Az ember sokszor nehezen bocsát meg, enged el valamit a másiknak, de Isten nem ilyen. Ő újra és újra megbocsát, és megadja nekünk a következő lehetőséget.

Jézus a szolgálata elején elment Keresztelő Jánoshoz és bemerítkezett. Az ő példáját követve mi sem gyermekeket keresztelünk, hanem felnőtt embereket merítünk be. Nem maga a bemerítés menti meg az embert, de ennek az engedelmességnek komoly jelentősége van, mert a fizikai és a szellemvilág is látja a döntést, hiszen ez a cselekedet bizonyságtétel Krisztus mellett. Kijelentése annak, hogy már nem a világot követjük, és még ha el is esünk – mert jöhetnek próbák, nehézségek –, nekünk van közbenjárónk az Atyánál.

A tanítást követően imában kértek áldást a frissen bemerítkezőkre, majd a bemerítés után a gyülekezet közösen dicsőítette Istent.

2020