„Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk.”
(Zsolt 68,20)

Gondviselés. Talán nem mindig gondolunk arra, hogy ez az egyszerű és sokszor hangoztatott kifejezés az evangélium üzenetét hordozza magában. Némelyek elvetik az isteni gondviselés gondolatát, ezért – jobb híján – marad számukra az evolúció tanítása, meg a véletlenek különös láncolata. Ha elutasítjuk Istent és nem kérünk az ő szabadító szeretetéből, akkor marad az erősebb győz elve, meg az, hogy nekünk is le és el kell taposnunk másokat, ha érvényesülni akarunk. Ha nem kell Isten és az ő törődése, akkor a saját erőnk marad, és akkor csak erre az erőre támaszkodva próbáljuk meg „jobbá” tenni a világot. Ez az Istent nélkülöző erő és törekvés hozza létre aztán a gettókat, a gázkamrákat, a faji, etnikai vagy vallási alapon kivitelezett népirtásokat, illetve egymás anyagi, erkölcsi, szexuális értelemben vett kizsákmányolását anélkül, hogy az elkövetők a legkisebb lelkifurdalást is éreznék. Sőt, hősnek tekintik magukat, hiszen ők csak – Nietzsche szerint – az emberfeletti ember útját egyengették a szebb jövő felé, illetve éltek az erősebbnek járó jogokkal. Ez a rombolás és a pokol útja.

A gondviselés azt jelenti a hívő ember számára, hogy van valaki, aki tud rólunk, aki okkal és céllal teremtett bennünket, aki már anyánk méhében is ügyelt a formáltatásunkra. Valaki, aki nem csak az univerzumra visel gondot, hanem a verebekre is, és aki még a fejünk hajszálait is számontartja, hiszen szeret, halálosan szeret.

A gondviselés Istenről prédikál. Olyan Istenről, aki értéket lát bennünk és megtanít arra, hogy mi is észrevegyük egymásban az ő keze nyomát. Sőt, minket is bevon a gondviselésbe, hiszen küld az özvegyekhez, árvákhoz és jövevényekhez, hogy vele együtt örülhessünk, amikor a szükségben levők megelégednek. Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk!

Cartoletti Norbert

Forrás: Élő Víz Bibliaolvasó Naptár 2021